Túl mindenek végén – Aoife O’Donovan a Magyar Zene Házában

2022.06.18. 11:55, srecorder

aoife.jpg

Hat év után jelentkezett új szólóalbummal az amerikai, Grammy-díjas dalszerző-énekes, Aoife O’Donovan, aki az Age of Apathy dalait június 7-én, a Magyar Zene Házában is bemutatta. Sam Redbreast Wilson lemezkritikával egybekötött beszámolója.

„Köszönöm, hogy ennyien eljöttetek megnézni egy lányt, aki folkzenét játszik” – mondta első magyarországi koncertjén Aoife O’Donovan. És amennyire igaz az állítás, hogy ő „csak” egy lány, aki „csak” folkzenét játszik, annyira félrevezető is. A 39 éves énekes-dalszerző egy szál gitárral a kezében, a fejét a dalok ritmusára ingatva egy pillanatra valóban el tudja hitetni a közönséggel, hogy van valami magától értetődő egyszerűség mindabban, amit csinál. Hiszen ez „csak” folkzene, ami a nép ajkán is születhetett volna, a tiéden, az enyémen – csak éppen úgy adódott, hogy ezek a dalok az ő ajkán, az ő ujjain születtek meg. Ám ahogy a régi idők folkzenéje sem akárki ajkán született a semmiből, úgy az ő dalait is mélyen áthatja valami egészen sajátos és egyedi, amin keresztül képes olyan elementáris tapasztalatokat felidézni bennünk, amilyeneket a régebbi korok dalai.

Aoife O’Donovan dalai egyszerre hordozzák magukban az amerikai folkzene (vélt vagy valós) vidéki, bukolikus tisztaságát és egyszerűségét, valamint a New York-i értelmiségi lét szofisztikáltságát. Azt gondolhatnánk, mi sem áll távolabb egymástól, mint e két világ. Ugyanakkor az 1960-as évek Greenwich Village-ből induló folkzenei reneszánsza óta szorosan összekapcsolódik egymással New York és a folkzene. Míg azonban a folk revival előadói az egykor volt vidéki Amerika zenéjét vitték a városba, addig O’Donovan ebből a hagyományból alakított ki városi folkzenét. Legújabb lemeze, az Age of Apathy dalai pedig jól bizonyítják, hogy ennek a vállalkozásnak nagyon is van létjogosultsága: a folknak van helye a 21. század városainak zajában.

aoife-mzh.jpgAoife O'Donovan a Magyar Zene Háza előtt.

A lemez jól ismert folkzenei motívumok köré épít egy egészen új világot. Jó példa erre az album nyitódala, a Sister Straling, aminek elbeszélője egy sérült seregélyt próbál megmenteni, majd végignézi a madár pusztulását. Hiába viszi be a házba, hiába készít neki kis fészket, kénytelen tehetetlenül végignézni az elkerülhetetlent. És ahogy akkor nem tudta megfogni, megragadni a vesztébe zuhanó madarat, most úgy nem tudja megragadni mindazt, amiről írna. Dalszerzőként pedig ebből a tehetetlenségből, ezekből a hiábavaló küzdelmekből kell karriert építenie, ami aztán éppúgy semmivé lesz. És mindezt miért? Mert valamit mégiscsak kell kezdenünk azzal, ami nekünk adatott.

„Apples and oranges don’t make lemonade
But you press and you squeeze anyway
When life gives you gin, you make something” 

[„Almából és narancsból nem lesz limonádé
De te csak nyomod és facsarod
Mert ha az élet gint ad, valamit csak csinálsz”]

Hasonló módon jár el O’Donovan (és szerzőtársa, Tim O’Brian) a Prodigal Daughter című dalban is. A tékozló fiú története legkésőbb Dock Boggs bendzsójátékos 1963-as felvétele óta (Prodigal Son) nagyon intenzíven van jelen az amerikai folkzenei hagyományban, és a mai napig újabb és újabb verziók születnek a bibliai történet feldolgozásával. O’Donovan története a tékozló lányról ugyanakkor egy mindannyiunk számára könnyen átérezhető, ha úgy tetszik, modern mese a fiatal anyáról, aki hazamenekül saját anyjához, kérve őt, hadd sírja ki magát a konyhában, hadd igyon egy teát, hadd kérjen egy kis pénzt, és hadd ne kelljen egyedül lennie.

A Sister Starling és a Prodigal Daughter olyan helyzeteket mutatnak be és egy olyan világot tárnak fel, ahol nincsenek kapaszkodók. Ahol mi éppúgy, mint a sérült seregély, csak alábukunk, bízva benne, hátha fordulhatunk valakihez, ha nem is segítségért, de némi megértésért. A lemez címadó dala, az Age of Apathy pedig nyíltan felteszi a kérdést: hogy jutottunk ide? Mi változott bennünk? És mikor? O’Donovan azonban nem kezd moralizálni, nem az emberiségen kéri számon az apátiát. Egy pár történetében próbálja megtalálni, mikor tört el valami, mikor kezdett el minden megváltozni. Talán, amikor együtt kerestek menedéket, mikor ledőltek az ikertornyok? Az ott csak a vég volt, vagy kezdődött is valami? Az apátia korában, úgy tűnik, semmi nem kezdődött el, csak minden véget ért. És lehet, hogy a történelem egyszer véget ér, de mi továbbra is itt maradunk. Kapaszkodók és biztos pont nélkül.

„Oh to be born in the age of apathy
When nothing’s got a hold on you
If you need someone to hold, you can hold me” 

[„Ó, beleszületni az apátia korába
Mikor semmi sem tart meg
Ha valamit megtartanál, engem tarts meg”]

Mikor már nincs semmi, amibe kapaszkodni lehetne, mikor nem kezdődik semmi, csak a vég van vég nélkül, nincs mit tenni, mint visszafordulni az úton. Ahogy a pár is beül az autóba végigjárni a régi utat, hátha sikerül megfejteni, mi történt. Így szimbolikus gesztus O’Donovantől, hogy a dalt Joni Mitchell My Old Man című számának első versszakával zárja – azt az érzést keresi, amit már akkor se értett senki.

A folkzene mint modern zenei műfaj elkerülhetetlenül összekapcsolódik a nosztalgiával. És ezt a nosztalgiát, a „vissza a régi útra” vágyképét teszi próbára O’Donovan az Elevators című dalban. Ahogy az Age of Apathy párjának története is az utazás során bontakozik ki, úgy itt is egy autóút során tárul fel Amerika – ám az így megmutatkozó Amerika képe egyre elmosódottabb, egyre nehezebben beazonosítható, hogy végül egy Exxon benzinkút mocskos mosdójának lefolyójában végezze.

„I finally figured out that everything was lost
So I climbed in my wagon and started across
The wide-open prairie, headed up to the lake
Where is what’s good here? And what are we going to make” 

[„Végül rájöttem, minden elveszett
Így felmásztam a kocsimra és elindultam át
A tágas prérin fel a tóhoz
Hol van itt, ami jó? És mit fogunk itt csinálni?”]

A dal elbeszélője belátva, hogy az egykor volt Amerikából már nem maradt semmi (hiszen semmi sem maradandó, „nothing lasts”), mintegy új telepesként akarja meghódítani a végtelen prérit: de mégis, miért jó ez neki? És mi a francot fog ott csinálni? A lemez záródala, a Passengers mégis próbál pozitív végkifejlettel szolgálni – még ha nem is túl megnyugtató a felkínált lehetőség: múlt nélküli utazóként a bolygók között a világűrben az apátiának sincs táptalaja.

Az Age of Apathy egy ellentmondásokkal teli lemez: egyszerre mozgósítja a nosztalgiára való hajlamunkat, és mutatja fel a nosztalgia tarthatatlanságát, egyszerre hordozza magában a folkzene egyszerűségét, ám a dalok mégis mind struktúrájukban, mind szövegükben kifejezetten szofisztikáltak. Joe Henry produceri munkájának köszönhetően pedig a súlyos témák egyszerre tűnnek habkönnyűnek és mégis nagyszabásúnak. Budapesti koncertjén az egy szál gitárral előadott dalai éppígy magukban hordozták a lemez ellentmondásosságát: miközben nagyfokú technikai tudást és széles palettájú dalszerzői anyagot vitt a színpadra, mégis az lehetett az érzésünk, ő „csak” egy lány, aki folkzenét játszik.

A szólókoncert ugyan nélkülözte a lemez nagyszabású teatralitását és jóval intimebb élményt nyújtott, valamint a dalok olyan rétegeit hozta felszínre a lecsupaszított előadásmód, amelyek Joe Henry hangszerelésében el-elvesznek. Szembeötlő volt O’Donovan könnyed és nagyon is kifinomult technikájú gitárjátéka és énektudása. Az új lemez dalain kívül pedig elhangzott az előző album címadó dala, a Magic Hour, ami visszamutat O’Donovan ír gyökereire és Írországban töltött gyerekkori nyaraira. A koncerten továbbá megszólalt – nem meglepő módon – egy Joni Mitchell-dal és Bruce Springsteen Nebraska című albumáról az Open All Night, valamint a Lakes of Pontchartrain című folkballada – mintegy kijelölve azt a zenei mezőt, amin belül O’Donovan mozgott eddigi karrierje során.

szöveg: Sam Redbreast Wilson
headerfotó: Thady Trá (a kép egy írórországi koncerten készült)

https://recorder.blog.hu/2022/06/18/tul_mindenek_vegen_aoife_o_donovan_a_magyar_zene_hazaban
Túl mindenek végén – Aoife O’Donovan a Magyar Zene Házában

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr7517860943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása