Újra van VOLT, és mindenki ott lesz

2022.06.15. 14:55, Gaines

wide3_72.jpg

Idén június 21. és 25. között rendezik meg Sopronban a VOLT Fesztivált, ahol a magyar fesztiválzenekarok krémjén túl jó néhány menő külföldi előadó is tiszteletét teszi – legendák, akik mit sem veszítettek fényükből, és feltörekvő fiatalok, akikre már most oda kell figyelni. A műfaji paletta pedig az indiepoptól a trapmetálon át a keresztény rockig terjed. Napi bontásban elmondjuk, mely koncerteket nem szabad semmiképpen kihagyni. Ez a cikk először a Recorder magazin 95. számában jelent meg.

Első nap

Június 21-én mindjárt közönségkedvenc fő fellépővel indíthatjuk a fesztivált: ismét hazánkban koncertezik a Muse. A legutóbb még a Covid előtt, 2019-ben jártak a Budapest Arénában a Simulation Theory című lemezük dalaival, míg most remélhetőleg abban a szerencsés helyzetben leszünk, hogy két hónappal a soron következő nagylemez, a Will Of The People megjelenése előtt már hallhatunk az új albumról néhány számot – amely album ráadásul ötvözni fogja a kaméleonszerű zenekar eddigi hangzásait. Természetesen a klasszikus nagyívű, kozmikus, súlyos prog-spacerock dalok is felcsendülnek majd a VOLT-on.

wide2_126.jpg
Muse

 

Hazai részről mindig megbízhatóan fergeteges freak-punk bulit tart a Bohemian Betyars, de a Mary Popkids, az Ivan & The Parazol vagy a Hiperkarma sem árul zsákbamacskát, ezen kívül meggyőződhetünk róla, hogy a Carson Coma lendületes zenéi – beleértve az idén megjelent, a korábbiaknál zúzósabb-punkos hevületű Digitális/Analóg dalait – élőben még vagányabbak. 

Második nap

Hosszabb kihagyás után, a VOLT második napján, június 22-én tér vissza Magyarországra a The Killers, akiket utoljára a 2012-es Szigeten, tehát kereken tíz éve láthattunk. Kimaradt tehát három lemeznyi anyag Brandon Flowersék életművéből, amelyeket Sopronban végre bepótolhatunk: a legutóbbi, americanás-springsteenes Pressure Machine, amit nagyban inspiráltak a frontember saját gyerekkori emlékei, egyedi ízzel egészítheti ki a jól ismert Killers-stadionrockot.

Mindenképp kuriózum lesz a memphisi illetőségű Skillet koncertje, a négyfős zenekar ugyanis keresztény rockot játszik, megnézhetjük, tud-e működni ez a műfaj a fesztiválos keretek között. Ha alterrockkal öblítenénk le ezt az élményt, arra ott lesz a Pál Utcai Fiúk vagy az Esti Kornél, ha a hiphop chilles-bólogatós vagy beszólós-konfrontatív változatára vágyunk, a Slow Village és Krúbi lefedik mindkettőt, elektronikát pedig az Analog Balatonnál érdemes keresni.

Harmadik nap

Június 23-án a Bring Me The Horizoné a főszerep, a metalcore-csapat eredetileg már február elején is felénk kanyarodott volna, de Aréna-koncertjüket el kellett halasztani 2023 augusztusára – így viszont addig sem kell nélkülöznünk őket. A brit formáció utoljára 2019-ben jött ki albummal, a meglehetősen formabontóra sikerült, EDM felé elbillent amo-val, amihez rendkívül látványos rockshow is társult – most sem fogják elaprózni.

wide_31.jpg
Yungblud

 

Rajtuk kívül érkezik a több hangszeren játszó énekes-dalszerző rapper, Yungblud, aki nemrég előadta Fleabag című számát a budapesti MTV EMA-gálán is; a pánszexuális előadó ősszel jelenteti meg harmadik albumát. Trapmetálban utazik a brit Scarlxrd, aki azzal írta be magát a hazai fesztiválos történelemkönyvekbe, hogy egy hatalmasat szaltózott a 2018-as Szigeten – ez alapján gyanús, hogy Sopronban sem csendesülős koncertre, hanem inkább vad energiákat felrobbantó bulira kell számítanunk tőle.

Aznap még kirúghatjuk a ház oldalát a Csaknekedkislánnyal és a Ricsárdgírrel, keresgélhetjük az élet értelmét és kesereghetünk annak hiányán a Galaxisokkal, meglovagolhatjuk a mélabú hullámait Dzsúdló újhullámos RNB-artpopjával, vagy csak táncolhatunk egy nagyot a Virtual Riot setjére.

Negyedik nap

Régi motoros már a Sum 41 a magyar színpadokon, pár éve a Budapest Parkban tartottak eget rengető bulit, Sopronban pedig már 2011-ben is megfordultak. A mára veteránná nemesedett kanadai poppunk-zenekar töretlenül aktív, bár az elmúlt években a kezdeti stílusuk irányából kikacsintgattak a súlyosabb metálriffek felé is, idén esedékes duplalemezükön pont ezt a két irányzatot fogják egy-egy korongon megörökíteni, a koncerten is helyet kap majd mindkét hangzás.

A péntek este fellépő magyar előadók között is találunk régi ismerősöket, a Sum 41 svungjához talán Papp Szabiék állnak a legközelebb a Supernemmel, az idén tízéves Elefánttal az alter felől távolodva elektronikusabb kísérletezésekbe foghatunk. Azahriah a friss hangok közé tartozik, a YouTube-sztár alig pár éve zenél, de máris csúcsra járatja a slágeres, kortárs trap-popot, Saya Noé pedig karizmatikus énekesnőként kever stílusokat.

Ötödik nap

Az utolsó, szombati napra marad az újra aktív drum'n'bass legenda Pendulum mellett a 2020-as, elmaradt koncertjét pótló Michael David Rosenberg, azaz Passenger, aki a brit indie folk vonalat erősíti. A gigantikus áttörést még 2012-ben hozta el számára a Let Her Go című szám és klip, és elképesztően aktív: 2014 óta minden évben szállított egy-egy sorlemezt, az öko-tudatos gitáros-dalszerző-előadó albummegjelenéseivel mindig egy-egy nonprofit alapítványt támogat. Izraeli színekben érkezik még Borgore, aki egyedi, metállal és rappel ötvözött dubstep-stílust képvisel, elektronikus setje biztos nagyot fog szólni.

wide4_55.jpg
Passenger

 

Hazai részről is tartogat még jó pár nagyágyút a finisre a VOLT: fellép a 30Y, a katarzist hajszoló, hipnotikus-posztrockos Platon Karataev, az undergroundból a szupersztárságig vezető úton kaphatjuk el Beton.Hofit, hőböröghetünk egy jót Dé:Nash-sel, és az aurevoir. indiefolkjával sem lőhetünk mellé.

szerző: Huszár András

https://recorder.blog.hu/2022/06/15/ujra_itt_a_volt_es_mindenki_ott_lesz
Újra van VOLT, és mindenki ott lesz

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr1117858781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása