Az Akvárium Klubban rendezik meg a Reflektor Fesztivált

2022.06.14. 12:42, srecorder

reflektor_1.jpg

Az eredeti tervek szerint az Örs vezér tere közelében lévő Fehérdűlőn, egy üzemen kívüli kamionmosó területén rendezték volna meg az első Reflektort, de a fesztivál kénytelen átköltözni a belvárosba.

„A területrendezés során olyan előre nem látható nehézségbe ütköztünk, aminek a kiküszöbölése a fesztiválig hátralévő időben sajnos nem megoldható. De jó hír, hogy sikerült beköltöznünk a legbelebb belvárosba és július 14-16. között birtokba vesszük az Akvárium Klub minden egyes zegét és zugát, a terasztól a nagy hallig!”írják a szervezők, akik hangsúlyozzák azt is, hogy se a fesztivál koncepciója („0 % kézműveskedés, 100 % zene”), se a lineup nem változott, és a megvásárolt jegyek természetesen továbbra is érvényesek.

A Reflektor igazán erős programmal készül az első fesztiváljára: elsőként hozzák el Magyarországra a 2010-es évek brit neo-pszichedéliájának legsikeresebb formációját, a Templest, az egyik legizgalmasabb fiatal poszt-punk bandát, a Squidet, valamint a Cure-t és az indie rock hőskorát egyaránt megidéző, markáns hangú Porridge Radiót. Visszatér a kísérleti elektronikát, a tört ritmusokat és a legfogósabb popdallamokat vegyítő, legutóbb a Son Lux, a dark poszt-punkos belga Whispering Sons (amelynek énekesnőjével a júniusi Recorderben egy interjút is olvashattok), de jön a napáztatta soullal, könnyed dubbal és fesztelen trip-hoppal készülő DJ-producer Nightmares On Wax, a sötét folk/goth énekes-dalszerző A.A. Williams, Moses Boyd feltörekvő londoni jazzdobos-dalszerző és producer-reménység, a Music Moves Europe-díjas ukrán rapper-énekesnő Alina Pash, az osztrák pszichedelikus space rock power trió, a Mother’s Cake, a WevalFloex, és a Seafretplusz több tucatnyi kiváló hazai zenekar. Részletes program és jegyvásárlás a Reflektor honlapján.

https://recorder.blog.hu/2022/06/14/az_akvarium_klubban_rendezik_meg_a_reflektor_fesztivalt
Az Akvárium Klubban rendezik meg a Reflektor Fesztivált

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr2717857577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása