Sosem lehet tudni, merre megy - Horváth Kristóf ajánlja a LAIHO lemezét

2022.06.03. 10:55, vferi

wide1_152.jpg

A pár évvel ezelőtt Lajhó Dorka dalszerző-énekes egyszemélyes projektjeként induló LAIHO négytagú zenekarként hozta ki első albumát. A We Are What We Hide című lemez véleményezésére a Rühös Foxiban és az Esti Kornél együttesben zenélő Horváth Kristófot kértük meg. Az Esti Kornél a közeljövőben az ország több mint egy tucat városában lép fel, itt lehet tájékozódni a koncertekről. Ez a cikk először a Recorder magazin 94. számában jelent meg.

A legkülönbözőbb műfajokban – legyen az rap, jazz, elektronikus, trap, hiphop, art rock, pop, szóval úgy kábé minden – születtek nagyon erős hazai lemezek az elmúlt években (is). Ami pedig külön izgalmassá teszi ezt az egészet, hogy egyre több az olyan, nagyzenekarra hangszerelt lemez, ami mögött kiugró egyéni dalszerzői teljesítmény van. Az pedig talán egy még újabb tendencia, hogy gyakorlatilag nullkilométeres zenekarok vagy előadók bemutatkozó kis- és nagylemezei mind dalszerzésileg, mind hangzásban egyből igen magasra teszik a lécet. 

wide2_123.jpg
Horváth Kristóf | Fotó: sinco

 

Ebbe a körbe tartozik a LAIHO formáció is, azaz Lajhó Dorka és zenekara. Az a pár száz, jó, legyen talán pár ezer ember, aki Magyarországon nyitott az izgalmas és új zenei élményekre, két éve már találkozhatott az EVOLVE című négyszámos kislemezükkel. Az a 16 perc pontos előképe volt annak, amit most a We Are What We Hide képvisel: műfaji sokszínűség az alternatív art poptól az indie-folkon át a jazzesebb és rockosabb irányokig egyaránt. De igazából teljesen fölösleges műfaji címkékkel ellátni ezt a lemezt (is), mert az egész zenei utazás sokszínű egysége határozza meg a LAIHO melankolikusabb hangulatvilágát. 

A LAIHO Dorka egyszemélyes alkotói projektjéből nőtte ki magát négytagú zenekari formációvá, és bár a dalok továbbra is az ő személyes élményeire épülnek, dalszerző-énekesként megtalálta maga mellé azokat a zenésztársakat és alkotókat, akikkel még izgalmasabbá tudja tenni ezt az utat. Nagyon izgalmas lehet megélni azt az evolúciót egy-egy dalnál, amikor az otthoni egyszemélyes dalkezdemény szépen lassan elindul egy hosszú és kísérletezős folyamaton, amiben olyan all-star zenészcsapat a társ, mint a gitáros ifj. Tóth István, a basszusgitáron játszó Gyányi Marcell és a dobos Csízi Laci. Ezt a csapatot erősíti Szimler Bálint filmrendező is, aki a szövegvilág megalkotása mellett a produkció vizuális világának kialakításában is fontos szerepet vállal.

A We Are What We Hide tíz dala olyan filmzeneszerű utazás, ahol a legkülönfélébb hangulatok és pillanatok váltják egymást, és amiben Dorka elképesztő széles spektrumot jár be, mint főszereplő. Ez a kiszámíthatatlanság adja az album erejét. Egy olyan izgalmas álomvilágon megyünk keresztül, ahol az éteri melankolikus nyugalmat bármelyik pillanatban követheti egy elborult feszültséggel teli váltás. Tudom, hogy a mai világ szembemegy az albumformátummal, de jelen esetben direkt nem emelem ki egyenként a dalokat, mert - bár külön-külön is sokat lehetne írni mindegyikről - a LAIHO világának lényegét ez a sokszínű hangulati hullámzás adja, amiben egyszerre köszön vissza Marika Hackmantől PJ Harvey-ig sok mindenki. 

Minden dalban hallani az otthoni magányban, egy zongorán vagy gitáron alkotó Dorka végtelenül személyes világát, de sosem lehet tudni, hogy a következő dal ezt az érzékenyebb, minimalistább irányt erősíti-e, vagy egy merészet húzva olyan pluszrétegekkel csavar rajta egy nagyot, amivel elvisz minket egy teljesen más hangulati állapotba. Ez a jó értelemben rapszodikus zenei utazás a dalokon túl ugyanúgy szól a hangszerelésről és a keverésről is, a Grammy-díjas Marc Urselli mint egy jó rendező teszi még izgalmasabbá és játékosabbá ezt a nagyon sajátos világot. 

https://recorder.blog.hu/2022/06/03/sosem_lehet_tudni_merre_megy_horvath_kristof_ajanlja_a_laiho_lemezet
Sosem lehet tudni, merre megy - Horváth Kristóf ajánlja a LAIHO lemezét
süti beállítások módosítása