„Nézz, láss, gondolkodj, majd exponálj” – Szalay Zoltán könnyűzenei fotóiból nyílik kiállítás

2022.06.01. 14:09, srecorder

foto_szalay_zoltan_fortepan_147188.jpg

Szalay Zoltán életművéből nyolcvan könnyűzenei témájú fotó került be abba a válogatásba, amelyből Azok a rockzenészek címmel nyílik a nyáron kiállítás. Első alkalommal, június 2-26. között a szolnoki TiszapART mozikban lesz látható a tárlat, amely jövő év elejéig több városba is eljut majd.

foto-szalay_zoltan_fortepan_199063.jpgAz NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja harmadik alkalommal szervez rocktörténeti fotókiállítást. Először Somló Tamás saját készítésű képeiből állítottak össze tárlatot, ami a budapesti Akvárium Klub mellett Debrecenben és Szentendrén is látható volt. Vértes György fotóiból 2020-ban született kiállítás, ami a pandémia okozta kényszerszünet ellenére kilenc városba juthatott el, majd az idén februári, budapesti utolsó bemutató után a képek három, könnyűzenei oktatási intézménybe kerültek, hogy a tantermeket és a folyosókat díszítsék. Az Alprogram működtetői úgy döntöttek, hogy 2022-ben az öt évvel ezelőtt elhunyt Szalay Zoltán képeiből válogatnak könnyűzenei témájú fotókat, így született meg az Azok a rockzenészek – Ahogyan Szalay Zoltán látta őket című, nyolcvan képből álló összeállítás.

„Nézz, láss, gondolkodj, majd exponálj, és akkor jó kép születik!” – vallotta Szalay Zoltán (1935-2017) Pulitzer-emlékdíjas és Táncsics-díjas fotográfus, aki elindítója és három évtizeden keresztül rendezője volt a Magyar Sajtófotó Pályázatnak és Kiállításnak. Szalay Zoltán 1954-ben kezdte a pályáját, harminc éven át dolgozott a Rádió és Televízió Újságnak, illesztve fotózott a Tükör és az Új Tükör újságoknak is. Megalapítója és vezetője volt a Magyar Hírlap, a Kurír és a Blikk fotórovatainak, miközben a Kaposvári Egyetemen és a MÚOSZ Bálint György Újságíró Iskoláján is tanított. Nem túlzás azt állítani, hogy fotósgenerációk nőttek fel a keze alatt. Életművéből néhány évvel ezelőtt Azok a hatvanas, hetvenes évek, illetve Azok a nyolcvanas, kilencvenes évek címmel jelentek meg fotóalbumok Parti Nagy Lajos képmelléírásaival.

foto-szalay_zoltan_fortepan_190597.jpgAz Azok a rockzenészek című kiállítás Szalay Zoltán 1959 és 1989 közötti fotóiból vonultat fel nyolcvan darabot. A válogatásban helyet kaptak a könnyűzene hátterében dolgozók éppúgy, mint a rajongók, a legendás helyszínek, és bizony azok a zenészek és énekesek is, akik a maguk idején „sztárnak” számítottak, ma viszont már kevesebben emlékeznek rájuk. A kiállítás érdekessége, hogy az Illés együttesről húsz év különbséggel, az Omegáról és Zoránról pedig negyedszázad eltéréssel készült képeket is bemutat.

A kiállítást első alkalommal 2022. június 2. és 26. között Szolnokon, a TiszapArt moziban láthatja a nagyközönség. A Szolnok Dal Napja nyitórendezvényeként június 2-án 17.00 órakor László Ágnes újságíró, Szalay Zoltán özvegye és Bajnai Zsolt, a kiállítás kurátora nyitja meg a tárlatot, ami Szolnokról június végén Budapestre, az Óbudai Társaskörbe utazik tovább, ősszel pedig Marosvásárhelyen, Tatán és Miskolcon lesz látható. A szervezők további városokba is szeretnék elvinni a kiállítást mielőtt egy második budapesti tárlat végén ezt a nyolcvan képet is könnyűzenei oktatással foglalkozó iskoláknak ajándékozzák.

fotók: Szalay Zoltán / Fortepan

https://recorder.blog.hu/2022/06/01/_nezz_lass_gondolkodj_majd_exponalj_szalay_zoltan_konnyuzenei_fotoibol_nyilik_kiallitas
„Nézz, láss, gondolkodj, majd exponálj” – Szalay Zoltán könnyűzenei fotóiból nyílik kiállítás

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3917845799

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása