„Szabadság egy percekre beosztott világban” – Magyarradar: Fårö

2022.05.28. 08:48, srecorder

faro.jpg

Rendezett már klipet a Mulató Aztékoknak, tavaly óta pedig chilles-ambientes, valamint progresszív house producerként is alkot Fårö név alatt. Asztalos Levente májusban hozta ki második nagylemezét, a Szárnyas fejvadász-, az orosz-ukrán háború és az őszi természet inspirálta dalokat is felsorakoztató Andrát, amin az ismert szinkronszínész, Galambos Péter is szerepel (Fly With Me).

Mikor indult: Első zenekarom még a gimnáziumban volt, 1994-ben, akkor még rockzenét játszottam. Első elektronikus zenei próbálkozásaimra még a kétezres évek elején került sor, komollyá tavaly, 2021 elején fordult a dolog, ekkor született meg a Fårö.

Hol indult: Egy kis Budapest környéki stúdióban, a fárasztó online meetingek után, a COVID miatti bezártság ellensúlyozására. A mai napig ebben a stúdióban készülnek a zenék, ha van pár nyugodt órám.

Tagok, hangszerek: Zenei producer vagyok, a zenéket általában egyedül készítem, bár folyamatosan van három kis segítőm, a fiaim, akiket nagyon érdekli apa hobbija :) A zenéim alapjai Moog Subsequent 25, Korg monologue és Korg NTS-1 szintetizátorokkal, illetve Arturia Drumbrute dobgéppel készülnek, illetve van egy MIDI szintim is, amivel a főbb dallamokat, bassline-okat rögzítem.

Stílus: Leginkább a dallamosabb progresszív house zenei stílus áll közel hozzám, de szeretem a lassabb, chillesebb zenéket is. Próbálom a nekem tetsző stílusjegyeket keverni, különösen igaz ez az analóg és digitális hangokra, dallamokra.

Hatások: Stephan Bodzin az egyik kedvenc zenei producerem, teljesen lenyűgöznek az analóg hangjai, zenéinek egyszerűsége, mégis teljesen egyedi hangzása. Nagyon szeretem Paul Kalkbrenner és Boris Brejcha dalait is, de az Adriatique is nagy kedvencem. Igazság szerint folyamatosan bújom a lejátszási listákat, hogy minél több előadót ismerjek meg. Rengeteget lehet tanulni egy-egy zene felépítéséből, hangzásából.

Kiadó: Amuse.

Történet: Talán 6-8 éves koromban kezdődött, amikor a szüleim beírattak szolfézs- és zongoraképzésekre. A zene minden percben körülvesz, akár munka közben, akár a kocsiban ülve, folyamatosan. Tinédzserként a rockzene ragadott magával, de már gimnáziumban elkezdtek nagyon tetszeni az akkori első house zenék. Lassan 43 éves leszek, így viszonylag későn fordult komolyra a dolog, de annál nagyobb lelkesedéssel – és talán érettséggel – igyekszem dolgozni.

Megjelenések: Eddig egy lemezem jelent meg (Ernst), és összesen huszonvalahány dalom. Második albumom május 22-én jött ki, Andra címmel.

Küldetés: Csinálni, amíg csak örömet okoz, és tanulni-tanulni-tanulni!

Jövőkép: Nagyon szeretnék egy viszonylag nagy hallgató bázist kialakítani, és boldoggá tenne, ha minél több embernek szerepelne egy-két nótám a kedvenc lejátszási listáján. Örülnék, ha néha-néha játszhatnám a zenéimet bulikban is, de nem célom ugyanakkor a nagy nemzetközi DJ karrier.

Mellékprojektek: Filmesként is tevékenykedem, én rendeztem a Mulató Aztékok Szabad tér című klipjét, de részt vettem például a Gringo Sztár Pálinka Sunrise és az Európa Kiadó Így vonulunk be klipjeinek készítésében is. A privát életben egy reklámügynökségeket magába foglaló cégcsoport társtulajdonosa és ügyvezetője vagyok.

Szexepil: Az összes zeném azért készül, mert szeretem ezt csinálni. Nettó szerelemprojekt a Fārö. Szabadság egy percekre beosztott világban.

Legnagyobb eredmény, elismerés: Még az elején járok a tervezett utamnak, így minden stream, minden like és megtekintés siker nekem. Digitális szakemberként fontosak nekem a statisztikák, a dalaim adatait folyamatosan elemzem, és mindig nagy örömmel tölt el, ha azt látom, tetszik az embereknek, amit csinálok.

 

Fårö a Facebookon, Soundcloudon és Instagramon, Honlap.

fotó: Ágoston Róbert

Magyarradar rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2022/05/28/magyarradar_faro
„Szabadság egy percekre beosztott világban” – Magyarradar: Fårö

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr7917842303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása