Hallgasd meg Liam Gallagher új albumát!

2022.05.27. 11:41, srecorder

liamgallagher_1.jpg

Liam Gallagher azt ígérte, hogy a harmadik albuma 80 százalékban furcsa lesz, a maradék 20-ban pedig a klasszikus vonalon mozog, és bár úgy tűnik, az Oasis-frontember nem volt a legjobb matekból, az is biztos, hogy a Gallagher- és Oasis-rajongók nem fognak csalódni a korábbiaknál változatosabb, de azért többnyire Liam jól ismert erényeit csillogtató, ma megjelent szólólemezében.

Eredetileg egy pszichedelikus-hippis albumot kezdett írni Liam a karanténban arról, hogyan csesztük szét a világunkat, de aztán rájött, hogy nem akar ő is egy újabb Covid-lemezt készíteni, amin a Földről meg A Járványról énekel. Persze maradt így is ebből a lelkületből a lemezen (például a harmonikás-maracás World’s In Need), de a többség az Oasisben és a Liam szólóalbumain megszokott britrockot hozza, új és néhol meglepő hatásokkal. Az album egy gyerekkórussal indít, és Liam már a tesójának ajánlott More Powerben is bűnbánónak tűnik, amikor bevallja, túl sokáig volt túlságosan mérges, de azért persze oda is szúr Noel Gallaghernek, hiszen a dal alapvetően arról szól, hogy a bátyja mennyi mindent kontrollálni akart az oasises időkben. Mindenesetre első hallásra tényleg ez tűnik Liam legőszintébb/kitárulkozóbb lemezének, a címadóban például bevallja, belefáradt abba, hogy folyton keménynek tűnjön.

A C’Mon You Know-t természetesen átszövik az énekes nyíltan vállalt Beatles- és Rolling Stones-hatásai: Revolver-imádatát az It Was Not Meant To Be-ben, a Stonesét pedig a You Can’t Always Get What You Want gyerekkórusát megidéző More Power mellett a Dave Grohl és Greg Kurstin producer által írt (a Foo Fighters-főnök dobol is benne) Everything’s Electricben éli ki. Már befejezték a lemezfelvételeket, és legurították az első korsót ennek örömére, amikor szóltak Liamnek, hogy Dave Grohl, aki megrögzött Oasis-rajongóként évek óta nyaggatta őt, hogy csináljanak egy közös dalt, átküldött egyet, Gallaghernek pedig annyira tetszett ez a nyílegyenes rock ’n’ roll, hogy másnap fel is vette a stúdióban.

A Liamtől szokatlan dalokat Andrew Wyatt producer hozta, akivel már együtt dolgoztak az első két szólólemezén is. Ilyen például a valceres Moscow Rules, amiben a Vampire Weekend-es Ezra Koenig is felbukkan szerzőként, sőt szaxofonon játszik is benne (ahogy a címadóban is). „Azt gondoltam, ez a dal kicsit fura, de amíg nem jódlizok benne, hanem éneklek, addig részemről rendben van”mondta Liam. Jó az álhírek és az agyzsibbasztó információs társadalom ellen tempós punkban kirohanó I’m Free is, amit váratlan dubos leállások színesítenek, a Diamond In The Dark pedig az Arctic Monkeys AM korszakát idézi, amihez ők már állításuk szerint soha nem fognak visszatérni (a dobos szerint a nyárra várt új Arctic-lemez ott folytatja, ahol a Tranquility Base Hotel & Casino abbahagyta).

És akkor a teljes C'mon You Know:

https://recorder.blog.hu/2022/05/27/hallgasd_meg_liam_gallagher_uj_albumat
Hallgasd meg Liam Gallagher új albumát!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr9217841793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása