„Ha a saját házam táján rend van, azzal teszek a nagy egészért” – Muzsik és Volkova-interjú

Ha valaki arra kíváncsi, hogyan lehet nem derivatívan ápolni Cseh Tamás, Bereményi Géza és Viszockij örökségét a 21. században, annak Muzsik és Volkovát kell hallgatnia. A szociofolkot és "greengrasst" dús hangszereléssel játszó orosz-magyar testvérpár még a Záhonyból indult, poprockosabb ZUP-ban hívta fel magára a figyelmet, de a Muzsik és Volkovával ért be igazán, amellyel nemrég hozták ki és május 19-én a Turbinában mutatják be második, szuper nagylemezüket. Farkas Jánossal és Farkas Krisztinával arról beszélgettünk, hogyan ültették át a zenéjükbe a Kopaszkutya bölcsességeit, milyen is az a kíméletlen testvéri őszinteség, miért lesz egy zenész anarchista, mit cseszett el a mai harmincasok generációja, miért nem olyan harciasak már, mint régen, és tényleg mindenki csak a saját kis várában lehet szabad?

Organikus volt az átmenet ZUP-ból a Muzsik és Volkovába, mégsem lehet könnyű tíz év után lezárni egy zenekart és elindítani egy másikat. Miért volt erre szükség?

Farkas Krisztina „Volkova”: A ZUP az utolsó éveiben kicsit átjáróházzá vált, elsősorban a dobosposzton, így a dinamika is megbomlott. Közben sok minden változott a magánéletünkben és az életkörülményeinkben, és vele változott a zenénk is. Mivel a ZUP-nak is mi voltunk a dalszerző magja, azután is folytattuk, hogy ketten maradtunk a zenekarban, és csak később tudatosult bennünk, hogy ez már egy másik formáció, másfajta zenei iránnyal. Kellett egy év, mire a három Muzsik és Volkova című EP-vel ezt átfolyattuk és nevet váltottunk.

Aztán jött az első albumotok, a Rövidesen találkozunk.

Volkova: A Muzsik és Volkovában az volt eleinte a koncepció, hogy próbáljunk meg duóban kvázi zenekaros hangzást teremteni. János sokszor lábdobon és egy felfordított pergőn hozta a grúvot, rágitározott, szájharmonikázott és énekelt, én pedig harmonikáztam, basszusgitároztam, énekeltem és vertem a kolompot. Ez egy amolyan zenebohóc formáció volt, ami az évek folyamán átalakult: most épp egy négyfős zenekar vagyunk, de duóban is koncertezünk még.

János, te hogy élted meg a váltást?

Farkas János „Muzsik”: Én már akkoriban is abba akartam hagyni az aktív zenélést, csak nem értettem máshoz, és benne maradtam. De jól van ez így.

Megélhetési okokból akartad abbahagyni?

Muzsik: Abból is. Plusz a szokásos közhelyek: ez egy kicsi piac, kevés az emberek pénze a kultúrára, mi meg sokan vagyunk zenészek. De vannak zsíros pályázatok, és aki ügyes, az szakíthat belőlük valamennyit.

Volkova: Két évvel ezelőttig egy darab pályázaton nem indultunk, mert tiltakoztál ellene. De jött a Covid, és semmi lehetőség nem volt piaci alapon érvényesülni, és hogy össze tudjunk rakni egy lemezt és egy turnét, kénytelenek voltunk pályázni.

Elvi okokból nem akartatok állami pénzre pályázni?

Muzsik: Igen. Időközben a körülményeink is változtak, én például apa lettem, és lemondtam az elvek luxusáról. De azt gondolom, az állami támogatás torzítja a viszonyokat egy ilyen kicsi piacon. Ezt a pénzt sem feltétlenül mi érdemeltük meg, csak mi pályáztunk. A pénzek elosztását is a piacnak kellene meghatároznia, mert ilyen adókulcsokkal, 27%-os áfával és közterhekkel nehéz kifehéríteni ezt a szegmenst, úgyhogy megy az ügyeskedés meg az állami apanázs osztogatása.

Volkova: Én ezzel nem teljesen értek egyet, mert a rétegzenéknek muszáj valamiféle támogatáshoz jutniuk, mert piaci alapon nem tudnak érvényesülni. Szükség van az állami mecenatúrára, mert így tud a kultúra színesebb maradni.

Muzsik: De lehet, hogy mi is másképp állnánk a zenéléshez, ha nem kaptunk volna x százezer forintot. Ez a lemez is más lett volna.

Volkova: Biztosan, de kipróbáltuk mindkét utat. Azt is, amikor 50 ezer Ft-ból csinálsz egy kislemezt, és azt is, amikor van x százezer Ft-od nagylemezre. Nem rossz az, ha stúdióban dolgozhatsz.

Miben lett volna más a lemez?

Volkova: Ha ezt is sufniban vettük volna fel, nem így szólna. A stúdió is egy hangszer. Nagyon másképp adódnak össze ott az ötletek, és az, hogy Vastinál dolgozhattunk a Sounday Stúdióban, azokkal a hangszerekkel, alapjaiban határozta meg az albumot. Sok ötlet született helyben. Például a Gyújts rá Jézus vagy a Soha jobbkor is sokkal puritánabb volt, a stúdióban öltöztettük fel zeneileg.

Öncenzúrát is életbe léptet az állami támogatás? Ti mindig is elég karcosan énekeltetek közéleti-társadalmi kérdésekről.

Volkova: Nincs hatással ez a pénz arra, hogy mit írunk. Az NKA alkotói támogatásából csináltuk meg az első Muzsik és Volkova EP-t, rajta a Hangerien feritéllel, amiben elég sok odamondás van. Az, hogy a mostani lemezen meg kevesebb, inkább annak az eredménye, hogy már nem vagyunk olyan harciasak, legalábbis én nem. Van bennem egy belenyugvás a dolgokba, nem érzem úgy, hogy bármiféle változás lenne, és ez elszomorít. Szeretnék inkább a saját környezetemre koncentrálni, és ha a saját házam táján rend van, úgy érzem, azzal teszek a nagy egészért is.

Muzsik: Én vénségemre anarchista lettem. Semmi nem érdekel, de az nagyon. Itt már nincs mit kritizálni és miért lázadozni, mert nincs jó alternatíva. A kerítésen belül kialakítottam a saját kis életemet a családdal, azon kívül meg rabszolgák és jobbágyok vagyunk. Mindenki csak a saját kis várában lehet szabad, a többit pedig már átvészeljük valahogy. A mi generációnk ezt elcseszte, és reméljük, hogy a következő helyre teszi.

POLITIKAI ÜGY – MAGYAR ZENÉSZEK A POLITIKAI SZEREPVÁLLALÁSRÓL.

Mit csesztetek el?

Muzsik: A 90-es és 2000-es évek elszalasztott lehetőségek tömkelege. Elég csak a klímaválságra, vagy akár az Európai Unió kihagyott ziccereire gondolni. Szőnyeg alá söpörtük a fontos politikai-társadalmi kérdéseket, és ránk szakad majd az egész.

Megcsömörlöttetek?

Muzsik: Azt nem mondanám, mert én követem a híreket, de nincs már értelme szót emelni vagy tüntetni. Megvoltak nekünk ezek a körök, és egyik se volt sikeres. Kriszti is sokszor mondta, hogy túltolom, de hát ez volt a tízes évek. Próbálkoztunk.

De legalább jó dalok születtek belőle, nem? Mennyire tartod érvényesnek a közéleti dalaidat?

Muzsik: Örülök, ha így gondolod. Minket is szórakoztatott megírni ezeket a dalokat, de még nem telt el annyi idő, hogy meg tudjuk ítélni, mennyire maradandóak. Remélem, ha egy évtized múlva előveszem, még helytálló lesz valamelyik. Most megkopott számomra a nimbuszuk. Az új dalok mindent leuralnak.

Ez a lázadó attitűd családi örökség nálatok?

Muzsik: Inkább alkotói attitűd. Egy időben hittem, hogy egy előadónál alapkövetelmény, hogy rávilágítson bizonyos problémákra. Csak lehet, hogy a stílusom nem volt hozzá megfelelő. A régebbi szövegeimet pátoszosnak érzem néhány helyen, vagy kicsit nyersnek. Lehetett volna ezt kicsit okosabban is csinálni. Nemcsak a tartalom, hanem az előadásmód vagy a stílus is meghatározza, mennyire tudnak befogadni egy dalt az emberek.

Van olyan közéletre reflektáló dalod, amit azért sikerültnek érzel?

Volkova: A Kérdés, vélemény, hozzászólás?, ami jobban betalált, mert humoros lett. Voltak dühösek, vagy ahogy János is mondta, pátoszosabb dalaink is, de ez a széles érzelmi paletta szerintem elfér a zenében.

Muzsik: Nekem a Bezacskózott banán ilyen. Ami picit lazább, viccesebb, az jobban működik. Akár az olyan komoly témákban is, mint a nemi erőszak vagy a rasszizmus. Kicsit elveszi a dolgok élét, és ezáltal befogadhatóbbá válik.

Az új lemezen ilyen dal az Ági és az emberszerű.

Muzsik: Az eredeti szövegben negatív volt a végkicsengés, de azt gondoltam, hogy ilyen a való életben úgyis megtörténik, úgyhogy fordítsuk inkább meg és legyen kicsit filmszerű. Pont akkor olvastam egy Krisztina körúti esetről, a másik löketet pedig az adta, amikor a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tehetsz róla, tehetsz ellene jeligével indított felvilágosító-kampányt. Belém égett, hogy a nőket hibáztatták azért, hogy zaklatják és megerőszakolják őket, így ez a dal az áldozathibáztatásról is szól egy kicsit.

Ez az alkotói attitűd, amit említettél, a Cseh Tamás–Bereményi-örökségből eredt, ami fontos referenciapont számotokra?

Muzsik: Igen. Cseh Tamásnak még azt a minimális pátoszt is elnézem, mert olyan az előadásmódja, hogy neki még ez is jól áll. Dinnyés Józsefet is kedvelem.

LEMEZBOLTOZÁS DINNYÉS JÓZSEFFEL ÉS HÓ MÁRTONNAL.

Ő is tudott pátoszos lenni.

Muzsik: De abban a korban ez működött. A 2000-es években elég lett a pátoszból.

Amikor arról kérdeznek titeket, hogy milyen testvérekként egy zenekarban játszani, általában a kíméletlen őszinteséget emelitek ki egymás iránt. Mondanátok egy példát erre?

Volkova: Alkotóembereknek kritikát megfogalmazni óvatosan kell, mert az ego érzékeny jószág. Nekünk is zokon esnek dolgok egymástól, de egy szoros testvéri kapcsolat elbírja az egyenesebb szakmai kritikát. Azért a mi kommunikációnk is sokat fejlődött az évek során. Hogy is mondják? Asszertívebben kommunikálunk most már.

Rivalizáltok dalszerzőként, hogy ki ír jobb számokat az aktuális lemezre?

Muzsik: Egyszer nálam szalad meg a kreatív szekér, máskor meg Krisztinél, de hosszú távon kiegyenlítődnek a dolgok. Lehet, hogy ez tudatalatti rivalizálás, de inkább az a valószínűbb, hogy nem vagyunk mindig azonos alkotói fázisban.

Volkova: A mostani lemezre János több dalt hozott, én viszont hosszabbakat, úgyhogy mennyiségileg megvan a balansz. (nevet)

Mit tartotok a legtöbbre egymásban zenészként, dalszerzőként?

Muzsik: Kriszti mostanában egyre több hangszeren játszik, és élvezem, hogy ez még tovább színesíti a négyfős zenekari hangzást.

Volkova: Azért nyúlok sokféle hangszerhez, mert sok különböző hangzás inspirál, és szeretek kalandozni közöttük. Néha bánom, hogy nem egy hangszernek vagyok a mestere, mert azon is lehetne sokféleképpen játszani. Jánosban azt tisztelem, hogy ő ezt gitáron megteszi, elmerült benne kellőképpen. Az külön jó, hogy nagyon könnyű egymásra hangolódnunk, mert nagyon hasonló a zenei ízlésünk. Ha szeretném bedolgozni a tudatalattijába azokat a zenéket, amikre épp rá vagyok kattanva, akkor küldözgetem neki őket és egy idő után megjelennek a játékában. (nevet) Egy időben eltávolodtunk az angolszász zenéktől, és elkalandoztunk a világzene irányába, ez a Muzsik és Volkován már érződik. Engem nagyon inspirál a balkáni zene, a cigányzene, a spanyol és a közel-keleti zenék, de a sivatagi blues is, mint a Tinariwen.

Játszani és hallgatni is meguntátok az angolszász gyökerű zenéket, ezért váltottatok a poprockosabb ZUP után a Muzsik és Volkovával a történetmesélős, énekes-dalszerző folk és a világzenék felé?

Volkova: Nem volt ez ennyire tudatos. Nagyon fontos volt az életünkben a Keleti Blokk, ahol átalakult a világszemléletünk, elkezdtünk nagyobb összhangban létezni a természettel, a táplálkozásunk is igazodott ehhez, és ezzel párhuzamosan a zenei formanyelvünk is megváltozott. Záhonyban a rock/metál zene pörgött, akkoriban ahhoz a szubkultúrához tartoztunk, és Pesten, a húszas éveinkben jöttek be az életünkbe az olyan zenék, mint Viszockij vagy Cseh Tamás. A Keleti Blokk nekem a szabadságot adta a Kőbányai Zenei Stúdió után, ahol meg akartam felelni sokféle elvárásnak. Ez nem az iskola hibája volt, az elvárások inkább bennem voltak, és utólag már nagyon másképp értékelem az ott eltöltött időt, mint fiatalon, hiszen rengeteget – például zenei kapcsolatokat, sztorikat és gyakorlatilag élő legendákat – kaptunk a sulitól. A Blokkban pedig annyi szabad lélek volt, hogy az visszahozta a zenéhez való tiszta viszonyulásomat. Mindegy, hogyan, csak zenéljünk, élvezetből, őszintén, elvárások és megfelelési kényszer nélkül.

UTÓIRAT CSEH TAMÁS DISZKOGRÁFIÁJÁHOZ.

Muzsik: Nekem még ennél is többet adott a Blokk. Sokan hívták ezt a helyet szanatóriumnak, kolostornak, ahová az ember megtisztulni járt. Vagy inkább a purgatóriumhoz hasonlítsam? Külön kis világ volt a város közepén, és menedék is egyben, hiszen évekig laktam ott és intenzív spirituális élményeket éltem át a falai között. Arról nem is beszélve, hogy nagy fejlődésen ment át a gitártudásom, amihez persze az is kellett, hogy megszűnt a munkahelyem és kidobott a csajom, ezért úgy éreztem, nekem most szenvednem kell, és egész nap gitároztam, dalokat írtam, és ismerkedtem az ott élő lelkekkel.

János, azt mondtad, hogy a Soha jobbkor dalainak írásakor a Kopaszkutya volt a sorvezetőd. Pontosan miben és miért?

Muzsik: Abban a filmben a szakmánk minden rejtett szabálya benne van, a poénok, a beszólások pedig a mai napig érvényesek. Az is hatott rám, hogy a zenekar váltott, és kitalált valami újat. Mi nem találtunk ki ilyenformán újat, de az volt az irányelv, hogy amit lehet, csináljuk másképp. Szándékosan több dalt írtunk, hogy legyen miből válogatni, és megfogadtuk azt is, amit Schuster Lóri mond Hobónak, hogy a melósokról írjon, mert az életszagú. Elegem lett abból, hogy magunkból induljunk ki a dalszerzés során és most inkább mások történeteit meséltük el. Ebből született például a Poharak, bögrék, az Ági és az emberszerű, vagy az Egy szép napon is.

Volkova: Sok szám stílusgyakorlatként indult. A Poharak, bögréknél János poénból írt pár sort a 30Y stílusában, és tetszett neki annyira, hogy jobban kibontsa és eltávolodjon a kezdeti formától.

Muzsik: A Bicskéig pedig onnan jött, hogy olvastam, hogy meg akarják hosszabbítani Bicskéig a felcsúti vasutat, és továbbgondoltam egy fiktív sztoriban, amiben az átadón terroristák elteszik láb alól az egybegyűlteket.

Ez az anarchista éned zenei megnyilvánulása?

Muzsik: Igen. De a kerítésen kívül ezt már nem gyakorlom, hanem elrejtem magamban mélyen. Még meg is fésülködök és szakállat is vágok, hogy ne lógjak ki a sorból.

Volkova: És a sebességhatárt is betartod.

Muzsik: A KRESZ az egyetlen szabály, amit anarchistaként betartok.

Elégedettek vagytok azzal, ahol most tart a zenekar?

Volkova: Én nem vágyom arra, hogy mainstreamek legyünk, de annak örülnék, ha lenne egy stabil létszámú közönségünk országszerte, amelyik követi és értékeli, amit csinálunk. Most gőzerővel készülünk a lemezbemutató koncertre, ahol az albumon szereplő vendégzenészek is fellépnek. Ott lesz velünk Vastag Gábor ‘Vasti’, aki gitározik és steel gitározik, sőt egy Hobo Blues Band-feldolgozást is összeraktunk vele, Bodacz Peti a Szederből mandolinozik, Krolikowski Dávid a Meszecsinkából és a Meybaharból perkázik. Az estét pedig két jó barátnőm vezeti fel, akik nem játszottak még ketten így duóban: a multi-instrumentalista Tóth Eszter, aki buzukin és citerán játszik, és sámándobol, valamint Takács Noémi (Noémo), aki énekel és gitározik.

A május 19-i turbinás koncertre jegyek még kaphatók, Facebook-esemény errefelé.

interjú: Soós Tamás
fotók: Scholtz Kristóf

a kiváló Soha jobbkor nagylemez:

a Rövidesen találkozunk című első Muzsik és Volkova-nagylemez János egyik legjobb dalával, a József Attilával dialogizáló Nem bajjal: