„Közeledésről, távolságtartásról, túlgondolásról, és hasonló bolondságokról” – Dal- és klippremier! Jack Holler: The Foolsong

2022.05.14. 10:31, srecorder

jackholler.jpg

2020 végén került fel Magyarradarunkra az amerikai blues-, soul- és jamband-hagyományokat ápoló Jack Holler zenekar. Tavaly nálunk mutatták be a blues-rockos, Heartcrawler című dalukat, most pedig egy lágyabb, egy szál gitáros/énekes dallal jelentkeztek.

„Még 2021 őszén született ez az egyszerű, de kivételes dal, amit meglehetősen megszerettünk mindannyian. Hajlamosak vagyunk túlgondolni minden folyamatot, ami a zenei megjelenéseket érinti, így a korábbiaktól eltérően úgy döntöttünk, hogy ezt még „melegében” rögzítjük. Éppen ezért a nagy hangszerelési körök elmaradtak, és meghagytuk annak ezt a dalt, ami: egy őszinte konfesszió közeledésről, távolságtartásról, túlgondolásról, és hasonló bolondságokról” – mondta a The Foolsongról a zenekar énekes-basszusgitárosa, Szuhánszki Ruben.

A korábbiakhoz hasonlóan ezt a számukat is az Oposszum stúdióban rögzítették Restás Gergővel, a videóért Petkó Gergely, a grafikai anyagokért Gőczey Luca felelt, Jobbágy Bence pedig „egy szuper akusztikus gitárt biztosított a felvétel idejére”.

A Foolsongot már év elején rögzítették, a megjelenés azért váratott magára mostanáig, mert sok minden történt a zenekar háza táján, amelyek közül a legfontosabb, hogy dobost cseréltek, Findrik Dávidot Kárpáti Rudolf Csaba váltotta, akivel már bemutatkoztak a Kobuciban Ripoff Raskolnikov, valamint a Gödörben a bluesról countryra váltó Redbreast Wilson előzenekaraként. A Jack Holler jelenleg is első nagylemezén dolgozik, amit szeretnének még idén felvenni és megjelentetni.

 

Jack Holler a Facebookon.

fotó: Bands Through The Lens

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2022/05/14/_kozeledesrol_tavolsagtartasrol_tulgondolasrol_es_hasonlo_bolondsagokrol_dal-_es_klippremier_jack_ho
„Közeledésről, távolságtartásról, túlgondolásról, és hasonló bolondságokról” – Dal- és klippremier! Jack Holler: The Foolsong

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr4617831139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása