Pénteken jön ki Kendrick Lamar új lemeze, itt van mellé az első single

2022.05.09. 15:07, srecorder

kendricklamar.jpg

Mr. Morale & the Big Steppers címmel, május 13-án jelenik meg a legjobb élő rappernek tartott (ennek részleteibe a 2018-as Szigetes fellépése előtt másztunk bele) Kendrick Lamar ötödik nagylemeze. Túl sok mindent nem lehet még tudni a korszakhatárnak ígérkező és dupla lemezesnek sejtett albumról, de ahogy az szokás, ezt is Lamar The Heart dalsorozatának aktuális darabja vezeti fel.

kendrickoklama.jpgKendrick Lamar 2010 óta adja ki nagy projektjei előtt a The Heart című dalait, most épp az ötödiket, amelyekben az őt aktuálisan foglalkoztató témákról rappel. Az egy korszakot lezáró (ez lesz Kendrick utolsó albuma a pályáját végigkísérő Top Dawg Entertainmentnél) és egy másikat megnyitó (amit a lemezt felvezető honlapját és szösszeneteit jegyző, oklama nevű alteregója fémjelez majd – talán, ki tudja) The Heart Part 5 klipjét maga Kendrick rendezte menedzserével és állandó társrendezőjével, Dave Free-vel. A videóban Lamar vörös háttér előtt rappel, és közben deepfake-technológia segítségével átváltozik többek közt OJ Simpsonná, Will Smith-szé, Kanye Westté, Kobe Bryantté, vagy épp közeli barátjává, a 2019-ben lelőtt rapper Nipsey Hussle-é.

Az átalakulások kötődnek az aktuális verzékhez, Simpson arca a golyóálló terepjáró, Kanye-é pedig a bipoláris szó említésekor jelenik meg, és természetesen a mélyebb tematika is rezonál rá – Will Smith például híres Oscar-pofonja révén kerülhetett oda, ahol Lamar az amerikai kultúrát átjáró erőszakról elmélkedik, és a „sértett emberek bántanak sértett embereket” sorhoz ér. (Ezen a téren egyébként szokásához híven erős önkritikát gyakorol; a dal egyik fő gondolata, hogy mit veszünk adottnak, ha azt a kultúránk részeként tálalják, és arra is utal, hogy a hiphop, de ő maga is túl gyakran szól az erőszakról, a gyilkosságról, amikhez emiatt sokkal könnyebben hozzászokunk, és érzéketlenné válunk rájuk.) A dalt felvezető „oklama-idézet” (I am. All of us.) is azt sejteti, hogy Lamar számot vet örökségével, hatásával és szerepével az afroamerikai kultúra egyik befolyásos figurájaként, és hogy hogyan hozhatna pozitív változást a társdalomba – természetesen a saját hibáinak felismerése és rendbetétele után.

KENDRICK LAMAR NYERT EGY ZENEI PULITZERT, UGYANIS VAN OLYAN.

Lamar a refrénben Marvin Gaye 1976-os számát, az I Want You-t hangmintázza, a deepfake-technológiáról pedig a South Park-főnök Trey Parker és Matt Stone stúdiójában készült, akikkel jelenleg is egy élőszereplős vígjátékon dolgozik. A dal és a klip előtt egyöntetűen leborult a hiphopszakma, a szintén frisslemezes Denzel Curry például azt írta ki Twitterre, miután eldobta az agyát a kliptől, hogy muszáj fejlődnie, és Lamar egyszerűen másképp van behuzalozva, mint a többi rapper.

Lamar egyébként 2021 végén adott újra életjelet magáról közel háromévnyi hallgatás után, akkor az unokatesó Baby Keem erős debütlemezének három dalában is vendégeskedett, valamint a Coachellán is fellépett vele; de beugrott egy verze erejéig Terrace Martin Drones című dalába is Snoop Dogg-gal, Ty Dolla Signnal és James Fauntleroy-jal együtt. Ahogy az új albumról, úgy Kendrick koncertnaptáráról sincs egyelőre túl sok infónk, csak annyi biztos, hogy júniusban egy milánói fesztiválon lehet megnézni, valamint ő lesz az idei Glastonbury egyik fő fellépője Paul McCartney és Billie Eilish mellett.

MAJDNEM TÍZ PONTOT ADTUNK KENDRICK ELŐZŐ LEMEZÉRE.

Címkék: kendrick lamar
https://recorder.blog.hu/2022/05/09/penteken_jon_kendrick_lamar_uj_lemeze_itt_az_elso_single_melle
Pénteken jön ki Kendrick Lamar új lemeze, itt van mellé az első single

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr4017827395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása