„Amerikába kellett mennem, hogy megtaláljam a görög zenei gyökereimet” – Marina Satti-interjú

2022.05.05. 11:59, Recorder.hu

marinasatti_650.jpg

Marina Satti Kréta szigetén nőtt fel, anyja görög, apja szudáni. Tradicionális zenei elemekkel játszik, azokat építi be az emberi hangnak, kórusoknak nagy szerepet szánó, modern popzenéjébe. Az alig néhány éve indult énekes-dalszerző-producer mostanra már nemcsak forrón tippelt befutójelölt, de többtízmilliós nézettségű videóival több is, mint ígéret. 2021-2022-ben kiadott elektronikus-artpopos dalai hamarosan megjelenő első nagylemezét harangozzák be, első magyarországi koncertjét pedig május 7-én tartja a Magyar Zene Házában. Nemcsak a világsztár Rosalía rajongóinak és nemcsak a hagyományos görög zene híveinek ajánlott. 

Marina Satti már az interjú elején azzal kezdi, hogy mennyi kötődése van Magyarországhoz, az általa alapított és vezetett, már önállóan, nélküle fellépő kórusa, a chόrεs minden tagja a Kodály-módszer szerint tanult, néha énekelnek is magyarul, Bárdos Lajos-műveket például, egyikük félig magyar, ja, és szerinte a magyar Cantemus kórus a világ legjobbja, el is kezdett egy kicsit együttműködni a két énekkar, jönnek is, mármint a chόrεs júniusban Magyarországra egy kórusfesztiválra. Akkor vajon Sattit is láthatjuk két hónapon belül kétszer? „Az azért nem biztos, talán.” Oké, kezdjük akkor a zenei emlékekkel, és persze a kórusokra is visszatérünk még.

Mi a legkorábbi zenei emléked?

A szüleim vettek egy zongorát, ami otthon állt. Óvodás lehettem, amikor elkezdtem rajta játszani. Hiperenergikus gyerek voltam, állandóan fociztam az utcán a többiekkel, bicikliztem, rohangáltam, úsztam folyton. Viszont amikor leültem a zongorához és elkezdtem rajta játszani – úgy, hogy semmilyen korábbi zenei előképzettségem nem volt, csak magamnak pötyögtem –, akkor hirtelen nagyon elcsendesültem és fókuszált lettem. Szóval az emlékem az, hogy olyan ötévesen ülök a zongora mellett, és keresem, megpróbálom eltalálni a kedvenc dalaim dallamát a billentyűkön. Édesanyám persze észrevette, hogy milyen szenvedélyes vagyok a hangszerrel, és elvitt egy zongoratanárhoz.

Innentől meg sem álltál és rengetegféle műfajt kipróbáltál, tanultál klasszikus zenét, jazzt, tanultál a Berklee-n is, Amerikában. Hogyan találtál rá a zenei gyökereidre, a tradicionális zenékre?

Eleinte tehát klasszikus zenét tanultam, ötéves koromtól zongorát, aztán egész gyerekkoromban benne voltam különböző kórusokban. És persze a görög és krétai zenével is megismerkedtem már fiatalon, Krétán születtem. A görög zenében az az érdekes, hogy az ország különböző pontjain nagyon eltérő a helyi zene. Északon a balkánihoz hasonló a népzene, Krétán teljesen más a népzene, a nyugati szigeteken az olasz tradicionális zenékkel mutatható ki rokonság. Mindez ott volt a fejemben, de ahogyan nőttem fel, próbáltam minél menőbb tini lenni, és akkoriban minden tini fejében a menőség egyet jelentett a nyugattal. Így aztán rengeteg nyugati popzenét, hiphopot kezdtem hallgatni. Az első diplomámat klasszikus vokális zenéből szereztem, de ekkor beleszerettem a jazzbe és három-négy évig mást se hallgattam és énekeltem, mint jazzt. A Berklee-n jazzénekesként kezdtem a tanulmányaimat, de végül inkább hangszerelést és produkciós munkát tanultam. Amikor odakerültem, akkor csak a klasszikusokat ismertem, John Coltrane-t, Miles Davist, Wayne Shortert – ő volt a kedvencem. De ott elkezdtem megismerkedni a világ minden tájáról származó helyi jazz-ízekkel. Aztán a világ minden tájáról származó egyéb zenékkel, népzenékkel is. Úgyhogy a vicces történet az, hogy Amerikába kellett mennem ahhoz, hogy a saját zenei gyökereimmel megismerkedjek. Egy multikulturális környezetbe kerültem, a világ minden pontjáról voltak tanulók a Berklee-n, és ott döbbentem rá, hogy ki kell alakítanom a saját identitásomat. Először is fel kell fedeznem a saját identitásomat, és aztán pontosan meghatározni azt, hogy ki vagyok ezek között az emberek között, akik mind tudtak valami értékeset mutatni a saját kultúrájukból, identitásukból. Így kezdtem felfedezni a saját zenei gyökereimet. Néha el kell hagynod a saját komfortzónádat, hogy felfedezd önmagad és újra felfedezd, hogy ki is vagy valójában. Ahol felnövünk, ott azzá válunk, amit látunk magunk körül. Szükségünk lehet egy kis térre, egy másik közegre ahhoz, hogy észrevegyük, kik is vagyunk igazán, legbelül. Engem ez a távolság a hazámtól ébresztett rá arra, hogy kutassak magamban és megtaláljam, ki is vagyok. És azt hiszem, meg is találtam, így lettem az, aki most vagyok.

Amire rátaláltál még a tradicionális zenei gyökerek mellett, az közben a kóruszene volt, hiszen két formációt is alapítottál. A fonés-t és a chόrεs-t. Ezek a kórusok hogyan hatottak a saját dalaidra, arra, amikor elkezdted írni a saját zenéidet? Úgy tűnik, hogy a többszólamúság, az emberi hang a dalaid központi eleme.

Mindig is csapatjátékos voltam. Amit a legjobban szeretek az életben, az, hogy emberek között legyek, megfigyeljem őket, megosszam velük, amim van és tanuljak tőlük. Számomra a tradíció is ezt jelenti: kommunikálni, történeteket megosztani, szerelembe esni, táncolni, ünnepelni. Ez az, ami velünk marad, amire emlékezünk, miután összejött akárhány ember, hogy találkozzon. A zenében is az inspirál, ami a társadalmi vonatkozásokban. Mindkét formáció így indult, a fonés öt lány volt, aki szerette a görög tradicionális zenét, a balkáni, közel-keleti zenét. Aztán ez robbant fel, egyre többen találtak meg minket azzal, hogy mennyire szeretik, amit csinálunk, hogy szeretnének részesei lenni az élménynek, becsatlakozhatnak-e egy-egy próba erejéig. Eleinte 10-20 fősre duzzadtak ezek a próbák, aztán egyszercsak harmincan lettünk, negyvenen, ötvenen, és a chόrεs ma már 150 tagot számlál. És bőven túl is mutat egy hagyományos kórus keretein, ma már tánccal, színházi előadásokkal, oktatási programokkal is dolgozunk. Néhányan a kórusból profi zenészek szeretnének lenni, néhányan abszolút csak hobbiból csinálják. És persze ott van a közösségi aspektusa a dolognak, mindannyian nők vagyunk, hasonló, vagy épp eltérő gondokkal, ötletekkel, gondolatokkal. És ott vagyunk egymásnak, mindenki tudhatja, hogy nincsen egyedül, akármin is megy keresztül. Ennek nyomán társadalmi munkákat is elvégzünk, zenei és nem zenei szemináriumokat tartunk, különböző betegséggel küzdőknek, bevándorlóknak, akik többet szeretnének tudni a görög zenéről, és így tovább. Az életem egyik felét a chόrεs tölti ki, amelyben én már nem is nagyon énekelek, csak a szervezést végzem, a másik felét viszont a saját projektem, a saját dalaim, amikből ugye most jelenik meg az első album. Szóval persze, nagy hatással van az egyik a másikra. A többszólamúság pedig eleve a dalaimra, és nemcsak zenei értelemben, de metaforikusan is. Sok különböző hang együtt énekel, eggyé válik, és a hozzájuk tartozó sok különböző személyiség és karakter is együtt él, egységben, egy közösségben. A mi tradíciónkban a többszólamú énekegyüttesek a jellemzők, mutatok egy kedvencet, és ez megjelenik a saját dalaimban is.

A Mantissa című 2017-es dalod nagy karriert futott be a YouTube-on, a klipben azt látjuk, amit a dallal kapcsolatban nyilatkoztál is: „nem számít, hogy mi kerül eléd, mit hoz az élet, te csak menj tovább.” És a dalban valóban végigtáncoljátok Athén egy részét. Azt mondtad, hogy ez egyfajta metafora az életre. A mottóddá is vált időközben?

Egyértelműen. Amikor visszatértem Amerikából, az egész világ a görög válságról beszélt. És azt is éltük meg, mindenki reményvesztett volt. Közben a világ körkörös folyamatokból áll. Ott vannak például a háborúk. A nagymamáméknak 1922-ben el kellett jönniük Kis-Ázsiából Görögországba. Nem volt mit enniük, egy szelet kenyér jutott a kilencfős családnak. Az élet ilyen, néha jól megy, néha rosszul. És amikor erre rájöttem – arra, hogy akármi is zajlik, talpra kell tudni állni és megvalósítani azt, amit szeretnél –, akkor írtam ezt a dalt és találtam ki hozzá a klipet. Erről szól mindkettő: mindegy, hogy mi zajlik körülötted, neked folytatnod kell a saját utadat. A szövegben is erre utal az a sor, hogy „azért vannak szárnyaid, hogy tudj a tenger felett repülni, és eljuss oda, ahova szeretnél.”

Ehhez a kliphez hasonlóan nagyon erős vizuális világ jellemzi a bemutatkozó lemezed felvezetőiként érkezett friss videóidat (Pali, Yiati Pouli M’) is. Mi alakította ezek képi világát, ezt a tradicionális elemekkel is játszó esztétikát?

A Pali a hamarosan, május végén megjelenő első lemezem egyik felvezető dala. A legnagyobb művészi ambícióm ezzel a lemezzel, az egész projekttel az, hogy összeolvasszam benne azt a sok különféle hatást, ami életem során ért. Ennek része a tradicionális zene, amit én nem játszom, de nagyon nagy hatással volt rám. Ugyanakkor a városi kultúra, a városi kultúrnyelv is. A klipekben is szerettem volna egyesíteni ezeket a világokat, amikkel hangban, zenében kísérletezem. Sok időt töltöttem különböző görög vidékeken, és nagyon sok minden inspirált. A női és férfi szerepek, a kapcsolat a két nem között, a nemek dinamikája, a tradicionális női szerep sokhelyütt máig meglévő alapeleme – hogy lényegében annyit várnak el tőled, hogy megházasodj. Legyenek gyerekeid, aztán nekik is, és ez így forog körbe és körbe. Mindez nagyon elgondolkodtatott. A Yiati Pouli M’ egy tradicionális reggeli dallam, a szövege pedig arról szól, hogy „madaram miért nem tudsz olyan szépen énekelni, mint korábban? hogy énekelhetnék úgy, mint korábban, ha levágták a szárnyaimat.” A klipet Konstantinápolyban forgattuk, ami mélyen kapcsolódik a kultúránkhoz, történelmünkhöz. Nagyon szimbolikus hely a számunkra. Ezért is akartam odamenni, és ott elénekelni, visszatérni a gyökerekhez. A dal is erről szól, a madár nem tud énekelni, mert elvesztette a gyökereit. Nagyon fontos volt számomra visszamenni ebbe a városba és elénekelni ezt a dalt.

Hamarosan megjelenik az első nagylemezed, május végén érkezik a YENNA című album, amelynek a lemezbemutató turnéja Budapesten, a Magyar Zene Házában kezdődik. Hogyan ülteted át a dalaidat élőzenei megszólalásra?

Mivel nem jelent még meg a lemez, ezért a közönség nem ismerheti az összes dalomat, ennek ellenére fogok játszani az albumról eddig kiadatlan szerzeményeket. Ezek mellett lesznek tradicionális görög dalok, balkáni dalok, közel-keleti dalok, több művet adok elő a lányokkal közösen kórusban. Ez lesz az első állomása egy háromhetes turnénak, amely során minden este más városban lépek fel és ez számomra is újdonság, és nagy izgalommal tölt el.

Marina Satti koncertje május 7-én, szombaton lesz a Magyar Zene Házában.

Információ és jegyek itt. Facebook-esemény itt.

https://recorder.blog.hu/2022/05/05/_amerikaba_kellett_mennem_hogy_megtalaljam_a_gorog_zenei_gyokereimet_marina_satti-interju
„Amerikába kellett mennem, hogy megtaláljam a görög zenei gyökereimet” – Marina Satti-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr6017824341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása