Az EBM alapzenekara, a Nitzer Ebb 10 év után újra Budapesten most szombaton

2022.04.29. 17:16, FRecorder

nitzerebb2022.jpg

Miért kaptak rá az újgenerációs techno DJ-k egy '80-as években indult angol EBM / industrial csapat zenéjére? Most szombaton erre is választ kapunk az Akvárium kistermében, a tíz év szünet után újra Budapestre látogató Nitzer Ebb koncertjén.

A Nitzer Ebb a '80-as években, az electro-industrial ritmusorientáltabb és táncolhatóbb mellékágának számító EBM (Electronic Body Music) színtér egyik úttörőjeként indult és az első pár lemezük mindmáig a műfaj megkerülhetetlen klasszikusa. Nyers, brutális, de közben mégis táncolható, már-már slágeres... nem csoda, hogy az industrial közönség mellett a korai angol acid house színtérre is komoly hatással voltak.

nitzerebb80s.jpg

Magyarországon először 1988-ben jártak a szintén a Mute kiadóhoz tartozó Depeche Mode előzenekaraként, majd pár évvel később jött egy önálló fellépés a PeCsában (aminek amúgy a kalózfelvétele fent van Youtube-on is!), talán legsikeresebb lemezük, az Ebbhead turnéján. Az ezt követő 1995-ös Big Hit album azonban nagyon felemásra sikeredett és akkorra az EBM lendülete is kifulladt, a zenekar pedig hosszú, részben szólóprojektekkel eltöltött szünetre ment. 2006 környékén kezdtek újra turnézni és új zenéket írni, és kisebb szünetekkel azóta is aktívak.

Időpont: 2022. április 30., 19:30

Helyszín: Akvárium Kis Hall

Előzenekar: Man+Machine (HU)

Jegyvásárlás. Facebook-esemény.

Nem csak az egykori rajongók járnak a koncertjeikre a régiszépidők emléke miatt: a lemezeik nem öregedtek semmit, ma is pont olyan frissek és erőteljesek, mint annak idején, aminek köszönhetően először az electro house, majd az industrial techno DJ-k fedezték fel őket újra és kezdték el beépíteni a klasszikusaikat a szettjeikbe. Nálunk legutóbb 2011-ben jártak, most szombaton pedig az Akvárium kistermében bizonyítják újra, hogy az EBM még 2022-ben is pont olyan releváns és táncolható tud lenni, mint a '80-as években volt.

https://recorder.blog.hu/2022/04/29/az_ebm_alapzenekar_nitzer_ebb_10_ev_utan_ujra_budapesten_most_szombaton
Az EBM alapzenekara, a Nitzer Ebb 10 év után újra Budapesten most szombaton

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8417819927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása