„Ezt a dalt egész életemben énekelni fogom” – A Kistehén 20 éve 20 dalban

2022.04.28. 22:27, soostamas

kollarklemencz.jpg

Húsz év, nyolc nagylemez és számos altersláger után feloszlik a Kistehén, akik április 29-én, a szellemi rokon Ricsárdgír és a Fran Palermo társaságában adják búcsúkoncertjüket a Budapest Parkban. Miért volt jó csávó a Markó, miért építettek budit a Dunakanyarban és megutálta-e valaha a Szájbergyereket? A frontember-dalszerző Kollár-Klemencz Lászlóval a zenekar legfontosabb, legemlékezetesebb dalairól beszélgettünk.

A KIS TEHÉN
(A kis tehén, 2002)

Azt szoktam mondani, hogy a gyerekeimnek írtam ezt a dalt, és bár tényleg ott játszottak körülöttem, amikor prüntyögtem a zongorán, az igazság az, hogy egy barátom, Pál Balázs felkért egy filmzenére. Mindketten animációsrendező-palánták voltunk a Varga Stúdióban, és neki írtam ezt a dalocskát. A főatyaúristen, Varga Csaba azt mondta, hogy ez szar, ne tegyük be a filmbe, egy másik barátomnak, Igor Lazinnak viszont megtetszett, és mondta, hogy csinálna belőle egy filmet – így született meg a kistehenes animáció.

Érdekes, hogy már a legelső dal mennyire megosztó lett. Az egyik rendező utálta, a másik imádta. Amikor már annyira sikeres volt a kistehenes kisfilm és a dal, hogy az emberek a YouTube előtti időkben egymásnak küldözgették e-mailben, egy cég csinált egy kutatást, és az jött ki, hogy vagy utálják, vagy szeretik, de senkit sem hagy hidegen. Akik a kötetlenséget, szabadságot szeretik, azoknak tetszett, akik pedig inkább a rendet, azoknak nem.

Aztán egy kiadó felkért, hogy a kistehenes dal mellé írjak egy lemezt. Korábban alternatív rockzenéket írtam, úgyhogy ez elég nagy kihívás volt. Úgy éreztem magam, mint akit belöknek az Operettszínház színpadára, hogy balettozzon, mert az előbb táncolt valamit és az egész jó volt. Mit lehet itt még táncolni? Ennek a felfedezése egy nagyon izgalmas folyamat volt. Már azon a lemezen felmerült sokféle zenei világ, amit aztán később folytattam. A Kata című számban például, ami alatt egy egyszerű zongoratéma szól, csírájában már megvolt a Kamarazenekar hangulata.

 

SZÁJBERGYEREK
(Csintalan nők, 2004)

Amikor megmutattam a zenekarnak a Szájbergyereket, emlékszem Lehoczki Karcsi, a dobosunk arcára. Az volt ráírva, hogy „te tényleg ezt akarod játszani koncerten, emberek előtt? Nem nagyon lakodalmas?” „És ha az, az mért gáz?” És akkor ő is elgondolkodott ezen, és belement. Az a lemez – és különösen a Szájbergyerek – nagyon sikeres lett, pedig ezt a fajta, a műfajból kicsit viccet csináló, alternatív lakodalmast akkor még nem ismerte senki. Én se.

Akkor honnan jött ez a dal?

A Csintalan lemez készítése közben körvonalazódott bennem, hogy olyasmi zenét szeretnék csinálni, ami az én zenei kultúrkörnyezetemből tevődik össze. Egy kis sváb faluban, Újhartyánban nőttem fel, ahol rengeteg sramlit és cigányzenét hallgattam, a felmenőim is sramlizenészek voltak. Tudtam, hogy felezett, esztam ritmusban akarom vinni a lemez nagy részét, ami a reggae-t, a skát, a cigányzenét és a sváb sramlit is jellemzi. Aztán erre jött egy dallam, ahhoz kerestem harmóniát, és egyszer csak lakodalmassá alakult minden ok nélkül. Ez egy ok nélküli dal. Én nem olyan dalszerző vagyok, aki ha leül gitározni, rögtön eszébe jut a szöveg és a dallam is, hanem külön írom meg azokat – de ez a dal javarészt egyben megszületett. Gitároztam, motyogtam szövegeket, és miután megvolt a refrén, spontán jöttek hozzá sorok. Ami eszembe jutott, leírtam.

Ez is olyan ambivalens lett, mint A kis tehén, aki lógatja a lábát a fa tetején, de sikít és ordít a végén, tehát annyira mégse érzi jól magát, csak szeretné. Itt pedig valami titok van elrejtve. Valaki titkol valamit valakitől, és közben ott ez a kék tó a kacsával, a természetközeli állapot, és hogy ezt a titkot sosem fogjuk meglátni és megmutatni se fogja senki, mégis ezen gondolkodunk egész életünkben, hogy mi is az értelme. Ezen a szálon haladva fel lehet fejteni a szöveget, és bizonyos fokig van is értelme, mégis az a jó benne, hogy nem késztet arra, hogy megfejtsd. Csak hat a kép, hat a hangulat.

 

VIRÁGOK A RÉTEN
(Csintalan nők, 2004)

A fiam már tinédzser volt, de a lányom még kicsi, és a barátnői nálunk, a kertben rohangáltak, mi tüzet raktunk, készültünk bográcsozni, és szombat délután volt, és sütött a nap, és a gyerekjáték felhőtlenségéből, a családi együttlétnek ebből az egyszerű szépségéből megszületett a dal. Ami – a klippel együtt – konkrétan róluk is szól, a klipben is Panka, a lányom barátnője van bevágva, amikor róla van szó, aztán a Kata, és így tovább. A Csintalan lemezre még lassú tempóban vettük fel, aztán az egyik koncerten véletlenül gyorsabban játszottuk és tök jó volt. A gitárosunk, Dorogi Peti akkori felesége javasolta, hogy játsszuk inkább úgy – és akkor lett igazán sláger. A következő lemezre felvettük ebben a gyorsabb tempóban a Romano Drommal, és aztán ez a verzió került fel a Putumayo nevű New York-i world music kiadó egyik cigányzenei válogatáslemezére is.

 

„MOSTANRA LETT ISZONYATOSAN JÓ ZENEKAR” – KARRIERÁTTEKINTŐ INTERJÚNK A KISTEHÉNRŐL.

 

FERI ELVITTE A KABÁTOM
(Csintalan nők, 2004)

A ’90-es évek elején nagy házibuli-időszak volt Budapesten. Ezekben a bulikban szinte sikk volt lopni, bármit, könyveket, ruhákat. Egész társaságok ráálltak erre. Volt egy Bögöly nevű csávó, az volt az egyik főnök; a Ferenciek terén és a Moszkva téren is volt egy hullám, akik tudták, hol vannak a bulik és mentek lopni. Ezt énekeltem meg a dalban. A lüktető alaptémáját egy nagyon szar gitáron vettem fel, és arra gondoltam, hogy tök olyan, mint egy Beck-dal. Annak ellenére, hogy a végén nagyon nem olyan lett. Nagyon szerettem és szeretem mai napig Becket, akit szintén a country, a popzene és az alter érdekes keveréke foglalkoztatott. Már az első albumon is volt olyan számom (Miért nem vagyok görög?), ami a bennem élő Beck-világot tükrözi.

 

MOST MI VAN?
(Szerelmes vagyok minden nőbe, 2006)

Ez egy tök jó dal. Úgy csináltuk a lemezeket, hogy először felvettem egy demót magamnak, amin gitároztam, basszusgitároztam, énekeltem, aztán megtanulta mindenki a saját részét, kicsit próbáltunk, és úgy mentünk a stúdióba felvenni a dalokat. A dalírásnál sose éreztem, hogy miből lesz sláger, még a Szájbergyereknél se. A Most mi van?-ról azt gondoltam, hogy nagyon jól sikerült, és van olyan slágeres, mint a Virágok a réten. Külföldön tényleg az egyik leghallgatottabb dalunk lett, de itthon valamiért nem futott be olyan nagy karriert, mint a Szájbergyerek vagy a Szerelmes vagyok minden nőbe, hanem beragadt a második vonalba. A közönség valamiért nem szippantotta föl. Hogy miért? Nem tudom. Van ilyen.

 

SZERELMES VAGYOK MINDEN NŐBE
(Szerelmes vagyok minden nőbe, 2006)

Ez a lemez már jobban behozza a rockhangulatokat, és a lakodalmas umca-umcából átfordul egy komplexebb zenei képbe. A hangszerelése is dúsabb, izgalmasabb, szerteágazóbb, de közben megtartja azt az egyszerűséget, ami a korábbi lemezekben megvolt. Jól összetett, nem kiagyalt, hanem könnyed módon, a szövegek pedig a mai napig megállják a helyüket. Akkoriban ez a téma, a szerelem és az elvágyódás érdekelt, erről szól ez a szám is. Hogy a férfiak nehezen döntenek. Nem veszik észre, hogy az az igazi, aki mellettük van, szívesebben forgolódnak a bizonytalanságban, hogy nem tudnak dönteni, mintsem hogy kiállnának egy nő mellett, hogy márpedig te vagy és kész. Kicsit mazochista, kielégületlen faszkalapok a férfiak – erről beszél ez a dal.

A klipforgatás is nagyon jó volt. A Dunakanyarban, Nagymarosnál egy réten élt egy cirkuszi bódéban a barátom, hozzá mentünk forgatni. Annyit kért cserébe, hogy ha már amúgy is kell budi a stábnak, adjunk neki egyet. Úgy kezdődött a forgatás, hogy a zenekarral hamarabb felmentünk és kiástunk neki egy gödröt és megcsináltuk a fabudit. Ezt már fel is vettük, ezért kezdődik ezzel a klip.

 

A SIKER NEM EGY MORÁLIS ALAP - TAVALYI INTERJÚNK KOLLÁR-KLEMENCZ LÁSZLÓVAL

 

EMBER A FÁN
(Ember a fán, 2008)

Az Ember a fán-t nem sorolom a Kistehén-lemezek közé. Ekkoriban kezdett elegem lenni a Szájbergyerekből. Nem is a dalt utáltam meg – a mai napig szoktuk játszani –, hanem azt a kényszert, amit a sikere okozott a közönségben, és amit a közönség át akart ránk nyomni. „Ha tudtok ilyen számot írni, akkor írjatok még ilyeneket.” Ez a rendszer, amiben a tömegkultúra gondolkodik, fojtogató tud lenni. A Szájbergyerek miatt elkönyveltek minket lakodalmas zenekarnak, és falunapról falunapra hívták a Kistehenet. Mi pedig eleinte mentünk, amit úgy magyaráztam meg magamnak, hogy ez egyfajta küldetés, mert oké, hogy eljátsszuk a Szájbergyereket és a néhány lakodalmas számunkat, de elvisszük ennek a közönségnek a komplexebb dalainkat is, sokrétűbb szövegekkel. De idővel annyira ráült az egész zenekarra ez a lakodalmas, ami miatt magyarázkodni kellett, hogy elegem lett. Volt, hogy egyik héten a Dáridóban játszottunk, a másikon pedig egy kiállításmegnyitón. A közönség egyre inkább a lakodalmas felé tolt bennünket, és minél jobban erősítettem az ironikus-alteres vonalat a zenénkben, annál jobban borult az egész.

Korábban is voltak lassú dalaink, mint a Míg nyelveden a csoki, de erre a lemezre csak melankolikus dalokat írtam. Úgy éreztem, ezek teljesen más hangszerelést, vonósokat kívánnak. Akkoriban ismerkedtem meg Valkó Bélával, aki a Kamarazenekarban is csellózik, és kialakult egy újfajta zenei világ, ami nagyon vonzott és vonz a mai napig. Az Ember a fán-t emiatt az első szólólemeznek tekintem. Ennek a hangszerelésére alapoztam a Kamarazenekar hangszerelését is, a dalait is játsszuk, minden koncertünkön az Ember a fán az első dal.

Az én életemben ez egy nagyon fontos lemez, a Kistehénében nem annyira. Az akkori zenészek nem érezték magukénak és nem akarták játszani ezeket a dalokat, meg amúgy se fértek bele a Kistehén poprock-lendületébe, úgyhogy lett egy albumunk, amit nem játszottunk. Voltak próbálkozások, hogy csináljunk egy színházi koncertműsort, és kitaláltam, hogy legyen a Kistehén Melankólikusok a zenekar mellett. Soha nem figyeltem rá, hogy a zenekari kommunikáció lekövesse a belső alkotófolyamataimat, ezért feltételeztem, hogy a közönség érteni fogja, hogy mi van. De nem értette. Azt hitték, a Kistehén valami melankolikus cucc lett, és kérdezték, hogy de mi van a régi számokkal? Ezt lehet, hogy jobban kellett volna kommunikálni, de az már amúgy is az első felállás vége volt, a melankolikus műsorra új zenekart szerveztem, a többiekkel pedig elváltak az útjaink, és végül ezzel az új zenekarral kezdődött el a megújult, már nem tánczenekarnak hívott Kistehén korszaka.

 

ELVISZI A SZÉL
(Kalandorok filmzene, MR2 Akusztik, 2010)

Paczolay Béla felkért, hogy írjak dalokat a Kalandorok című road movie-hoz, főcímdalnak pedig ezt a Noir Désir-dalt szerette volna, kistehenes verzióban. Több dal is született ahhoz a filmhez, de nem kerültek fel lemezre, mert a filmzenét végül nem adták ki. Nagyon szeretem ezt a dalt, fontos szám a Kistehén életében. A szöveg nem egy az egyben követi az eredetit, mert nem tudok annyira franciául, egy nyersfordításból írtam azzal némileg átfedésben lévő, de némileg új szöveget.

 

VÁGJÁL HÁTBA
(Picsába az űrhajókkal, 2010)

Ez már a Kistehén második korszaka, amiben levetettem magamról minden szájbergyerekes sallangot, az attitűd viszont maradt. Hogy legyen ironikus is, kritikus is, érzékeny is, és ugyanolyan bátor, csak nyersebb az egész. Ennél az albumnál a nyersesség volt a leghangsúlyosabb, ami kicsit megbotránkoztatta a közönségünket. Sokan úgy reagáltak rá, hogy mi ez a szar? Az alter-lakodalmas, aranyos jópofáskodás itt véget ért.

A Vágjál hátba-t egyébként az egyik legjobban sikerült dalomnak tartom. Jól erősíti egymást a szöveg és a zene; úgy súlyos, hogy közben nincs benne semmi erőltetve. Olyan, mint egy balta. A „felborítom az asztalt” rock and roll attitűd itt nagyon erősen érvényesül. Amikor először találkoztam Mezei Misivel, akivel nagyon jóban vagyok, de nagyon más zenei világot képvisel a Magna Cum Laude-val, azzal köszöntött, hogy a Vágjál hátba a legjobb dalom. Szóval mások is megéreztek valamit ebből.

 

JÓ CSÁVÓ A MARKÓ
(Picsába az űrhajókkal, 2010)

Ez valós sztori. Abban az időben sokat jártunk Berlinbe, Európába turnézni, és volt egy Markó nevű csávó, aki tényleg nagyon jó csávó. Ez a dal az ő történetét írja le. Az egyik turnénkon ő volt a road, ott lettünk jóba. Ekkoriban kezdett felerősödni az a jelenség, hogy magyar fiatalok külföldön keresnek munkát, és ez volt az egyik első dal, ami megénekelte. Markó Amerikából jött Magyarországra, mert a szülei vissza akartak ide költözni, és itt megbetegedett az anyukája, ő ápolta. Később nem talált se munkát, se a helyét Magyarországon, ezért kiment Angliába teremőrnek. Közben pedig vágyódott vissza az előző életébe, a barátaihoz. Az eseményfoszlányok, amiket leírtam a dalban, a berlini tüntetés, a rendőrök, a menekülés, mind valósak. Nagy életünk volt akkoriban.

 

EZT IS ELVISZEM MAGAMMAL
(Elviszlek magammal, 2012)

Ez egy punkdalnak indult. Sokat gyakoroltuk, de sehogy se volt jó. A refrén és a dallama már megvolt, és megkértem Erdős Virágot, hogy írja meg a verzéket. Lemezkészítésnél gyakran meg szoktam kérni másokat, hogy írjanak meg egy szöveget, vagy előveszek egy verset, hogy nekem eggyel kevesebbet kelljen, Virággal pedig pont akkor találkoztam a Rájátszás révén. Aztán egy próbán egyszer csak rájöttünk, hogy ebben a kicsit rapes, kicsit latinos lüktetésben működik a legjobban. Ez egy olyan dal, amit egész életemben énekelni fogok.

 

OLYAN IZÉ VAGY
(Elviszlek magammal, 2012)

Már el is felejtettem, hogy van egy ilyen dalunk. Szentendrén élt egy félig otthontalan haverom, Szabó Jani, aki nagyon király csávó volt, de szegény meghalt már, elvitte a sok alkohol meg a cigaretta. Sokszor, főleg amikor kicsit ittas volt, nem jutottak eszébe a szavak, ő beszélt mindig így. Róla megemlékezve írtam ezt a dalt. A lemez megjelenésekor sokat játszottuk, ma már nem nagyon. Van egy-két dala a Kistehénnek, ami úgy ironikus, mint a Belga – a Belga meg a Bizottság iróniájára hasonlít. Ez egy kifordított, avantgárd szövegvilág, ami a Ricsárdgírnél is megjelenik. Ezek a zenék egy tőről fakadnak, de nekünk csak néhány dalunkra jellemző ez a hozzáállás. Szeretem az iróniát, de az mindig kicsit távol tartja az érzelmet a daltól és az emberektől, védőburkot képez, és azt már nem szeretem, ha védőburkokkal van felszerelve egy dal vagy egy előadás.

 

MÁRTON DÁNIEL A RICSÁRDGÍR LEGJOBB DALAIRÓL.

 

JÓ SZÍNE VAN
(Elviszlek magammal, 2012)

Az ember tinédzserkorában direkt egy-két számmal nagyobb cipőt hord, hogy felnőttesebb legyen. Én is kaptam egy nagyobb csizmát, amiben hülyén éreztem magam, mégis büszke voltam, hogy milyen jó csizmám van. És amikor mentem benne a Batthyány téren, rámutatott egy néni, és azt mondta, nézzétek, új cipője van. Akkor elsüllyedtem szégyenemben és eltűntem a csizmámban. Ez az élmény volt a dal alapja, a világvégés-földönkívülis körítés pedig agymenés, semmi más.

 

ALUDNI HAGYJATOK
(Elviszlek magammal, 2012)

A fiam, Lucrecia Protellor, azaz Gergő volt megbízva azzal, hogy az Elviszlek magammal album elektronikus világát felépítse, és iszonyú jó elektronikai dolgokat varázsolt a dalokba. Ez volt talán az első Kistehén-album, amin ennyire jelen volt az elektronika, és az Aludni hagyjatok-ban különösen meghatározó Gergő zseniális játéka, szóval innen is köszönöm neki. Az alvás pedig onnan jött, hogy szeretek aludni, ebéd után is mindig szoktam egy kicsit. A külföldi turnékon, amikor hullafáradtak voltunk, gyakran álmodoztunk arról, hogy milyen jó lenne, ha lennének olyan kávézószerű alvóhelyek a városokban, ahová bemész és alszol egy fél órát. Az alvás azért is szimpatikus nekem, mert egyfajta lázadás, ellenállás sok mindennel szemben, amit elvár az embertől a társadalom. Nem véletlen, hogy a legdepressziósabb, legnehezebb időszakaiban az ember sokszor úgy fordul el a világtól, hogy ottmarad az ágyában és nem kel ki napokig, hetekig.

 

RÁZOM / MILYEN KÁR
(Szomjas nők, 2014)

A Rázom-nak már nem is emlékszem a szövegére. Szerintem ez a két dal kiemelkedik az albumról, de idővel kikerültek a koncertprogramból. Nagyon szerettük játszani a Rázom-at, de a közönség részéről értetlenség fogadta. A Milyen kár szövegére szintén Erdős Virágot kértem fel. Ez egy klasszikus poprockdal. Talán pont amiatt, hogy ennyire klasszikus, ezt se játsszuk. Vannak dalok, amik tök jók, mégis hiányzik belőlük valami. A Milyen kár is ilyen. Nem lett belőle egy Jó csávó a Markó, pedig mindkettő poprocksláger, és mindkettőnek izgalmas, jó szövege van. Megfejthetetlen, hogy mi maradt ki.

Kicsit az egész lemezzel így vagyok. A Szomjas nők egy érdekes kaland volt, de nem lett belőle lemez. A Kistehén egyik legjobb időszaka volt, amikor ezt csináltuk, ennek a lenyomata mégsincs meg magán az albumon. Kicsit szürkébb lett az Elviszlek magammal-hoz és a Bocsánathoz képest is. Van, amikor nem jönnek úgy a dalok. Akkor persze nem éreztük úgy, azt gondoltuk, milyen tökös és vagány album, de utólag visszanézve ez ilyen lett és kész.

 

MENNYIRE GÁZ
(Bocsánat, 2019)

Ez egy punkos dal, egyszerű rock alappal. Kellően társadalomkritikus, zúzós minimálrock, de nincsenek benne megunt frazírok. A Bocsánattal megint egy nyers lemezt akartunk csinálni. Bujdosó Jani mondta az Öntsd le sóval című dalról, hogy olyan, mint amikor valaki belép az ajtón. Megérzed, hogy valaki megérkezett. Minden dalnál az volt a cél, hogy legyen egy ilyen erős megjelenése. Hogy aztán ez rock vagy nem rock, az másodlagos.

 

KOLLÁR-KLEMENCZ LÁSZLÓ A BOCSÁNATRÓL.

 

ÖNTSD LE SÓVAL
(Bocsánat, 2019)

Ez a kedvenc számom a Bocsánatról, de majdhogynem az összes Kistehén-szám közül is. Nagyon sok zenei világ találkozik benne. Vannak ritmusos, skás-punkos periódusok, és repülő, monumentális zenei részek is, miközben megfoghatatlan a szövegvilága, kellően abszurd. Az a fajta költészet – ha fogalmazhatok így –, amibe nem kell semmit belegondolni, mert a szavak és a sorok megfestenek egy képet, és az pont azt jelenti, ami. A kompozíció és a véletlenszerűség szerencsés találkozása ez a dal.

 

ELSUHANÓ
(Bocsánat, 2019)

Ez a második kedvencem a lemezről. Ugyanaz a forma, mint az Öntsd le sóval, egymás mellett is játsszuk koncerteken. Jó pszichedelikus, de közben egyszerű, punk, nyers és vibráló, és sok-sok zenei elemet tartalmaz. Egy dalban megjelenik jazz, punk, metál, ska, de nem különálló világokként keringenek, hanem új egységet képeznek. Az Egy ilyen nehéz szám után mindig pihenni kell pedig spontán jött a végére egy próbán. Improvizáltuk.

 

NÁLAD MINDIG JÓ
(Bocsánat, 2019)

Szerintem az egyik legjobb dal, amit írtam, és nagyon sokan szeretik, talán a rádió is játszotta, mégsem ismerte meg olyan sok ember. Ott is van valami, amiből nem tudott kilépni, de mindegy is. Ha ez lett volna a legrosszabb dal, amit írok a Kistehénbe, akkor elégedett lennék az összes dallal. Ennek ellenére nehéz játszani, a lüktetése, a zenei világa nehezen fér bele a Kistehén repertoárjába, éppen ezért ritkán kerül elő koncerteken. Most azon gondolkodom, hogy a Zabolátlan lovaimmal megcsináljuk teljesen más zenei köntösben.

 

interjú: Soós Tamás
headerfotó: Melo Sándor

https://recorder.blog.hu/2022/04/28/a_kistehen_20_eve_20_dalban_kollar-klemencz_laszlo_interju_feloszlas
„Ezt a dalt egész életemben énekelni fogom” – A Kistehén 20 éve 20 dalban

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr2017819283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása