Szombaton füstös jazz, táncos r&b és pszichedelikus hiphop a Hodek tesókkal az Opusban

2022.04.22. 12:35, srecorder

hodekaron.jpg

Hodek Dávid és Hodek Áron nem szereti, ha csodagyerekként hivatkoznak rájuk, de mit lehet tenni, ha az ember elámul azon, milyen fiatalon mekkora tehetséggel rendelkeznek. Április 23-án az Opus Jazz Clubban a 11 éves basszusgitáros, Hodek Áron jazz/r&b triójával lépnek fel, ahol az underground hiphopban is különutasnak számító, MF Doom hatásait bátran vállaló rapper, Toni Sauna csatlakozik hozzájuk.

„Könnyű abból cirkuszt csinálni, hogy egy gyerek a korához képest jól tud zenélni” – mondta a szintén kiskora óta zenélő, most 24 éves Hodek Dávid dobos pár éve egy interjúban. A Komáromban élő testvérek és a szüleik is gondosan ügyeltek arra, hogy ez ne forduljon elő még akkor sem, ha már 3-4 éves koruk óta közönség előtt állnak. „Jó példa erre Jávori Vili bácsi, akihez a Kőbányai Zenei Stúdióba jártam dobolni 5 éves koromtól: többször bekopogtak az óránkra a tévéből, hogy szeretnének riportot csinálni, de ő elküldte őket azzal, hogy ráérünk még arra. „Kolléga Úr, játsszon egy kettő-négyet a barátunknak!” – mondta. Akkor kicsit doboltam nekik és ennyi (nevet). Azután ahogy nőttem, már láttam, hogy vannak nagyon tehetséges emberek, akik nem viszik semmire, vagy boldogtalanok, mert nem elég szorgalmasak. Úgyhogy tizenegy éves koromra már rájöttem, hogy dolgozni is kell a sikerért.”

hodekdavid.jpgHodek Dávid. Forrás: Müpa.

A Hodek tesók pedig meg is dolgoztak: Áron olyan zenészekkel játszhatott, mint Devin Morrison, Doobie Powell, a 1500’ or Nothing, Justin Bieber és Chris Brown megosztotta a videóit, de mindketten zenéltek már például a nemrég hazánkban járt, az angol jazz/hiphop alaparcának számító Soweto Kinch-csel is. Áron egészen kiskora óta basszusgitározik, először az AronTheBassist nevű csatornájára töltött fel videókat, amiket több millióan láttak már, saját alapítású, The PocketCrew nevű triójában pedig a bátyjával, valamint Eugen Vizvary billentyűssel játszik. Első single-jét tavaly adta ki Never Give Up címmel, amelyen a gospelzenész, billentyűs-énekes Doobie Powell volt a vendége. „Sokkal jobb ritmusérzéke van, mint nekem volt annyi idősen. Igaz, én hétévesen már zenekarral játszottam, de nekem könnyebb dolgom volt, mert én doboltam, basszusgitározni kis ujjakkal kicsit problémásabb. De neki háromévesen már olyan ritmusérzéke és time-ja volt, hogy amikor zenészek jöttek hozzánk, nem hitték el, hogy ilyen létezik” – mondta öccséről Dávid szintén a Fidelionak adott interjújában.

tonisauna.jpgA szombati, opusos koncerten a korábban meghirdetett vendég, Logan Richardson szaxofonos helyett végül a Stockholmban élő amerikai MC, Toni Sauna lép fel a Hodek tesókkal, akinek dalait tört ritmusú beatjei, ábrándos flow-ja, a macsó hiphoptól jelentősen eltérő, törékeny hangja és humora teszi különlegessé. Első EP-je a pszichedelikus-spirituális hiphopban merült alá, tavaly pedig megjelent első egész estés lemeze, a Lisa Bonet egyik sorozatkarakteréről elnevezett Denise is.

Jegyvásárlás. A rendezvény Facebook-eseményeA koncert megvalósulását a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatja.

headerfotó: Štefan Horváth

 

 

„SZUPERHŐSÖK IS VANNAK KÖZTÜNK” – INTERJÚNK SOWETO KINCH-CSEL.

https://recorder.blog.hu/2022/04/22/szombaton_lukteto_jazz_r_b_es_pszichedelikus_hiphop_a_hodek_tesokkal_az_opusban
Szombaton füstös jazz, táncos r&b és pszichedelikus hiphop a Hodek tesókkal az Opusban
süti beállítások módosítása