Givrrréj givrréjj givréjjná – Fülöp Péter ajánlja a Red Hot Chili Peppers új lemezét

2022.04.21. 09:56, vferi

wide1_135.jpg

John Frusciante visszatért, itt az új Red Hot Chili Peppers-lemez, akkor minden fantasztikus, ugye? Az Aranyélet főcímdalát szerző, Fancy Dress Party néven zenélő, a podcastunkban nemrég vendégeskedő  Fülöp Péter szerint ennél azért bonyolultabb a helyzet. Ez a PROFÜL-cikk a Recorder magazin 93. számában megjelent írás bővített változata.

A Red Hot Chili Peppers zenekar jövőre lesz 40 éves, a tagok már mind 50 felettiek, a többségük vagy 60 vagy hamarosan 60. A nirvanás kisbaba 31 éves, 9/11 tavaly volt 20 éve, Lukács Laci 54 éves, régen nagyobb volt a Magnum, hosszabb a Túró Rudi – feel old yet?

A Red Hot Chili Peppers nem érzi öregnek magát, nincs is különösebb okuk erre, még mindig fiatalabbnak néznek ki, mint a – mittudomén – Compact Disco.

wide3_61.jpg
Compact Disco

 

A zenekarnak világszerte népes rajongótábora van, Magyarország se kivétel. Amikor 2016 szeptemberében Budapesten jártak, rögtön kellett egy ráadás koncertet is tartaniuk. 

A cikk szempontjából tökmindegy, de kurva jó, úgyhogy megemlékezem róla: amikor itt voltak, akkor Anthony Kiedis megvigasztalt egy random sírő nőt, meg voltak The Qualitons (ejtsd Kvöléjsönz) koncerten. Amúgy rengeteg (tényleg nagyon sok) bizarr Anthony Kiedis történet van. Például megmentett egy kisbabát a Carpool Karaoke forgatása közben. De van az életrajzi könyve, a Scar Tissue, az tele van ilyenekkel. Kettőre emlékszem: tiniként valami háztetőről ugrott nagyon szerencsétlenül egy medencébe (vagy leesett valami több emeletes házról) és úgy széttört az arca, hogy az orvosoknak fénykép alapján kellett összerakni és nem is teljesen jött össze. A másik ami megmaradt, hogy Flea nővére úgy elégítette ki orálisan, hogy vizet öntött előtte a szájába (nem Anthony szájába, hanem a saját szájába, az orális kielégítést megelőzően) és hogy ez Anthonynak a különleges blowjob technika miatt is emlékezetes maradt, meg azért is mert Flea végignézte (?!) egy pinceablakból (?!!).

wide2_110.jpg

Na de vissza a felszopó részhez.

Az évtizedeken átívelő népszerűség egyáltalán nem meglepő. Ha végigpörgetjük a diszkográfiát, minden lemezen van minimum két-három darab stand-out sláger (ezen a mostanin is van kábé kettő - majd erre még visszatérünk), plusz a zenekar tagjai rajzfilmfigura-szerűen karakteresek, hitelesek, szerethetők.

Ami a diszkográfiát hallgatva még nagyon feltűnő, és szerintem picit vicces (jó értelemben röhejes – if you will) hogy ez a zenekar igazából sosem újította meg a hangzását. Írjátok meg a Recordernek, ha tévedek, de még nagyon kísérletezgetés se volt. Nem volt EDM-korszak, sőt (!), a mostani lemezen (erre még visszatérünk) sincs olyan szám, ami picit olyan, mint Blinding Lights, csak kicsit rosszabb. Ami ebben a zenekarban a korszakváltást jelenti, az – úgy tűnik – az, hogy ki a gitáros. Sőt, van egy még jobb elméletem!

275983827_352583280135966_7201934780622316775_n.png

Attól függ, mennyire jó a Red Hot Chili Peppers, hogy éppen hol vannak a kábítószerhez képest. Ha RAJTA vannak (Freaky Styley, Mother’s Milk, One Hot Minute), akkor nem olyan jó. Ha ÉPPEN PONT nincsenek rajta (BloodSugarSexMagik, Californication), akkor a legjobb.

Szóval ha rajta vannak, nem jó, ha még nagyon közel vannak, az a legjobb, és minél kevésbé vannak rajta a cuccoson, annál rosszabb. Innen nem nehéz kitalálni, hogy mi a gondolatvonat következő állomása. Choo-choo.

Az új Red Hot Chili Peppers-album, az Unlimited Love, nem valami jó.

Frusciante visszatért és visszatért vele a 15+ számos RHCP-lemez jelensége is. Ez alapvetően nem egy rossz dolog, az új albumon viszont nagyobb arányban vannak Hump de Bumpok, mint Tell Me Baby-k meg Desecration Smile-ok, Snow-k (és Hey Oh-k).

Ha nincs eltörve, ne javítsd meg – tartja a mondás, a mondásban rejlő tanácsot pedig tartotta a producerként (szintén) visszatérő Rick Rubin. Az albumot nyitó és első kislemezzé promótált Black Summer elején pár pillanatig zavarbejtő a teljesen lecsupaszított Anthony Kiedis ének sáv (nagyjából pont egy Otherside-ot képzelj el – csak normál hangerővel, lol), de ezek a kezdeti aggodalmak hamar eloszlanak és innentől ún. smooth sailing a lemez – már ami keverést meg a hangzást illeti. 

A Black Summer az album legjobb dala, tiszta az üzenete, őszinte az előadás és hát mindannyian azt várjuk, hogy vége legyen ennek a két éve tartó black summernek. A lemez a szintén erős Here Ever Afterrel folytatódik, végig feszes, pulzál, mint egy throbbing cock, a refrén fasza, 15 éve is tuti letöltöttem volna LimeWire-ről.

Az album harmadik trackjével, az Aquatic Mouth Dance című számmal meg is érkezik az első „funky jam”, ami két perc után kezd inkább fárasztó lenni, az utolsó egy perc rézfúvós ráadása pedig már picit olyan, mint amikor a már-rég-távoznia-kellett-volna vendég még elmegy búcsúzóul kakilni.

Az albumról kikerülő másik két kislemez (Not The One, Poster Child – track #4 és #5 az adatbányászoknak) érthetetlen választások kislemeznek. A Not The One pont azt a belassítást hozza, ami az RHCP-nek sosem állt igazán jól, a Poster Child pedig egy kellemetlenül megírt név- és szóleves egy ötlettelen refrénnel.

A lemez innentől már egyszer sem nyeri vissza a kezdeti energikusságát. Lassú balladák (már Red Hot Chili Peppers viszonylatban balladák), vontatott középtempós AOR-számok és funky jamek váltják egymást. Ezeknek a daloknak az Achilles-sarka, hogy már a legelején ellőnek mindent: egy perc után is pontosan sejthető, mi fog történni a következő három percben, és a közepes RHCP-dalokat is rendre megmentő erős refrén rendre elmarad.

Nagyon kilóg a sorból a track #11 White Braids & Pillow Chair, de pont jól jön a felfrissülés, amit hoz. Tulajdonképpen egy – ezt kapjátok ki – alt-country számról van szó, cowpunk on valium, big Mac DeMarco energy, Making Breakfast a Twin Peaks-zenekartól, csak mintha papókák adnák elő, ami jól áll a papókórú, de örökifjú zenekarnak.

A lemez még rúg egy nagyot a tizenötödik Let ’Em Cry-jal. Egyértelműen ennek kellett volna a második kislemeznek lenni, az egész projekt egyik (ha nem a) legerősebb refrénjét kapjuk. Ha magyarként a Dirty Heads és a Slightly Stoopid zenekarok mondanak neked valamit, akkor 1.) egyedül vagy, hol élsz te 2.) ez a dal picit olyan.

Az album szövegei, hát, nem erősek – viszont az RHCP-szövegek gyengeségén már 1991-ben se sokat töprengtek az emberek, én se fogok. VH1-kaliberű fun fact zárásként, hogy a szövegekben alig jelenik meg a California szó – egy egyébként gyakran visszatérő motívum Kiedis költészetében. (Totális zárójeles gondolat, de gyakori tévhit, hogy a Red Hot Chili Peppersnek röhejesen sok kaliforniás című száma van – pont eggyel van több, mint a Halott Pénznek sopronos száma; csak mondom).

A folyamatosan bővülő Red Hot Chili Peppers greatest hits playlist minimum újabb két dallal hosszabb lett, nagy melléfogás nem történt az Unlimited Love-on, de nem is egy jó lemez. Idén jön újra Budapestre a zenekar, érdemes megnézni őket, ezzel a lemezzel és azzal koncerttel is biztos sok embernek örömöt fognak szerezni – és ebben nincs is semmi rossz.

https://recorder.blog.hu/2022/04/21/givrrrej_givrrejj_givrejjna_fulop_peter_ajanlja_a_red_hot_chilli_peppers_uj_lemezet
Givrrréj givrréjj givréjjná – Fülöp Péter ajánlja a Red Hot Chili Peppers új lemezét

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr2217812961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása