Feloszlik a The Qualitons

2022.04.20. 14:29, srecorder

qualitons_1.jpg

A Gustave Tiger után a magyar underground másik meghatározó együttese jelentette be váratlanul a feloszlását. A The Qualitons jelentős sikerek (KEXP-fellépés, külföldi turnék stb.) és egy remekül fogadott Kex-feldolgozásalbum után tűnt el hosszabb időre, hogy most úgy döntsenek, nincs tovább.

„Egy ideje már érzékelhetitek, hogy nem vagyunk aktívak koncertek és kommunikáció terén. Ennek az az oka, hogy a háttérben sokat beszélgettünk, fejtegettük a dolgainkat, és végül arra jutottunk, hogy ebben a formában nem folytatjuk tovább a zenekart” – szól a zenekar közleménye. „Tudnotok kell, hogy maximális tisztelettel és barátságban válnak el útjaink. Az nem kizárt, hogy a nem túl távoli jövőben, hasonló felállásban, más néven zenélünk még együtt, de a Qualitons történetében egyfajta befejezésnek van itt az ideje. Köszönjük, hogy tiszteletben tartjátok a döntésünket. Tudjuk, hogy sokan csalódottak vagytok emiatt, éppen ezért mindenképp szerettünk volna Nektek (és persze magunknak) egy búcsúajándékkal kedveskedni. Hosszú tervezés, előkészületek és figyelemelterelődések után végül kezünkben tarthatjuk a Kexek fizikai megjelenését, mely a Budabeats kiadó gondozásában jelenik meg, vinyl formátumban. Ennek okán április 28-ára az Edithbe egy közönségtalálkozóval egybekötött release partyra invitálunk Titeket. A lemez ott kapható először. Gyertek el, barátkozzunk, dedikálunk is. Addig is, és utána is, Písz!”

A 2008 tavaszán alakult The Qualitons volt az első magyar zenekar, akik meghívást kaptak Amerika egyik legmenőbb, új zenék felfedezésére specializálódott rádiójába, a KEXP-be, ahol több, azóta világsztárként ünnepelt előadó is megfordult már. A csapatot a szakma számos alkalommal a legexportképesebb zenekarnak választotta, ez pedig nem véletlen: már a fantasztikus KEXP stúdió session előtt is rengeteget koncerteztek külföldön Németországtól kezdve Spanyolországon át Franciaországig, állandó fellépői voltak különböző showcase fesztiváloknak, meghívást kaptak a texasi SXSW fesztiválra is, ahol a JanSport versenyét meg is nyerték. A zenekart a Red Hot Chili Peppers énekese, Anthony Kiedis is méltatta már, dalaikat pedig játszotta már a KEXP-n kívül a BBC is.

„A JÓ ILLAT UTÁN MEGYÜNK” – INTERJÚNK A THE QUALITONS-ZAL.

Anyagaik sorra kerültek fel minden fontosabb év végi listára, 2018-as Echoes Calling című albumukért Fonogram-díjat is kaptak. Legutóbbi megjelenésük a KEX zenekar előtti tisztelgésből megszületett Kexek volt, amit dupla teltház előtt mutattak be a Trafóban. A lemez ezidáig nem volt elérhető fizikai formában, a rajongók legnagyobb örömére azonban április 28-án végre megjelenik vinilen a Budabeats gondozásában. A megjelenés azonban keserédes, hiszen ez egyfajta búcsúajándék is a zenekartól, akik ezzel egyidejűleg bejelentették, hogy jelen formában nem folytatják tovább a zenélést. A Qualitons legutóbb a Zöld-sárga című Kex-coverjéhez készített videót, erről itt írtunk.

A Qualitons rajongóitól április 28-án az Edithben búcsúzik, ahol a közönségtalálkozó és album release party mellett 18 órától Baksa-Soós kerekasztal-beszélgetés is lesz. Facebook-esemény.

unnamed_2.jpg

fotó: sinco

Címkék: the qualitons
https://recorder.blog.hu/2022/04/20/feloszlik_a_the_qualitons
Feloszlik a The Qualitons

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8317812439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása