A reggae, amitől a táncolóknak beremeg a térdük – Albumpremier! Manaky: Reborn

2022.04.15. 08:07, srecorder

manaky2.jpg

Megjelent és a Recorderen meg is hallgatható az autentikus reggae-t játszó Manaky második lemeze, a Reborn. Krecsmáry Zsolt (dob, ének), Kálmán András (billentyűk) és Koroknay András (basszusgitár) nemzetközi sikereket is elérő triója a svájci Evidence kiadónál hozta ki a lemezt, amely a reggae világkorából, a '70-es, '80-as évek dob-basszus centrikus, társadalomkritikus dalaiból merít, megőrizve az akkori lemezek hangszerelését és kreativitását.

„Az elmúlt években a munka mellett nem sok időnk maradt összehozni ezt a lemezt, arról nem is beszélve, hogy mi végeztünk el minden feladatot a felvételtől a keverésen át a masterelésig, mivel a műfaj nagyon érzékeny a hangzásra” – magyarázza Krecsmáry Zsolt, miért telt el hat év az első Manaky-lemez óta. „Igyekeztünk egy minden szempontból autentikus lemezt készíteni. Mivel itthon az emberek többsége csak a pálmafás-koktélos, „kiklórozott” fajtájával találkozott a stílusnak, sokan azt mondják, hogy nem szeretik a reggae-t, mégis minden Manaky-koncert után többen jönnek oda hozzánk gratulálni, hogy nem tudták, hogy van „ilyen” reggae is. Szomorú az is, hogy az elmúlt évek reggae Grammy-nevezettjei közül szinte egyik előadó se képviseli a műfajt, mégis ebben a kategóriában indultak. Míg a mai jamaicai sztárok az amerikai slágerlistákra szeretnének bejutni trap, dancehall, afrobeat lemezeikkel, addig itthon a Manaky próbálja életben tartani a jamaicaiak kultúráját, amit Bob Marley rakott fel a világtérképre.”

Mivel a dalok többsége főleg az önismeretről, önértékelésről és a pozitív irányba való fejlődésről szól, a zenekar a Reborn címet adta a lemeznek. „A kritika egyben önkritika is, nem csak ujjal mutogatás, így az elcsépeltnek hitt üzenetek is őrzik szerintem az aktualitásukat” – mondja Zsolt, aki lentebb alaposan beleássa magát az egyes dalok hangzásába, hatásaiba és jelentésébe.

Reborn

A roots és digitális reggae megszületése közti rövid “rub a dub” korszakból (1980-1984) inspirálódott a szám. A Channel One stúdió házi zenekara, a Roots Radics, és a világ egyik legjobban tisztelt hangmérnöke, Scientist által képviselt hangzásból, amit a jamaicai hatalmas hangfalakból összeállított szabadtéri soundsystem bulikra kevertek, olyan hangzással, amitől a táncolóknak beremeg a térdük. A reggae, csakúgy, mint a hiphop, a gettóban született: egyesek azt mondják, hogy a popzene semlegességével ellentétes soundsystemek radikális hangereje és basszusa tudta csak megmozgatni a mélyszegénységben élőket, ettől tudtak „újjászületni”. A dal szövege és a borító is a zene megújító erejét képviseli.

Meditation

A londoni veterán MC, Brother Culture közreműködésével készült dal, aminek az elmúlt egy évben készült dalokhoz hasonlóan Regős Ábel rendező és Nagy Borbála Judit grafikus készítette a klipjét, ami április végén fog megjelenni. A szám végén effektekben gazdag dub rész jól aláfesti az átlagember irreleváns gondolatoktól és stressztől meg nem szabaduló elméjét, ami nem tud a jelen pillanatban élni.

Border

Modernebb, „conscious reggae” dal, amiben az „arabos” analóg szinti a szalagos delay-jel tökéletes párost alkot. Kálmán András clavinet-, orgona- és zongorajátéka igényli a teljes odafigyelést. A dal a kolonizált harmadik világból és a háború sújtotta Közel-Keletről érkező menekültek visszautasításáról, másrészt a képmutatásról és az álkereszténységről szól.

manaky-reborn.jpg

From Time To Time

A vidámabb jellegű, gyönyörű fuvola intro és outro rész ellenére egy elég mély és komoly dal, valójában egy köszönetnyilvánítás Istenhez, aki hibáink állandó megismétlése ellenére erőt ad a mindennapokhoz.

I Won’t Let Myself Down

A zenekar egyik büszkesége, mivel még nem kerültünk ennyire közel a Bob Marley and the Wailers két utolsó lemezének hangzásához, amiket sűrű hangszerelés és kristálytiszta keverés jellemez. A saját tervekhez és ambíciókhoz való ragaszkodásról szól a dal.

Kyana Run Weh

A szöveg a fogyasztói társadalom ördögi körét egy sivataghoz hasonlítja, amiben sorban állnak az emberek az egyetlen létező kút előtt, amiből csak mérgezett vizet lehet inni. A Black Uhuru Red és Chill Out lemezeinek sötét, ugyanakkor néha funkos hangzását idézi a dal.

70 Times

A haragtartás és a hibákból nem tanulás mint béklyó nehezedik az ember lelkére… A dub szülőatyja, King Tubby apokaliptikus fúvóseffektezése keveredik a Bob Marley-dalok hangulatával, aki erőszeretettel használt szólógitárosokat a soul- és r’n’b-hatáshoz. Harangozó Sebestyén aka “Bellboy”, egyben a Dudellow énekes-gitárosának szólójátéka egészíti ki az ének mondanivalóját, míg Regős Ábel ritmusgitáron erősíti a reggae lüktetését, a seregnyi analóg billentyűt támogatva.

Don’t Act Like

A lemez egyetlen souldala, ami az igazi érzelmek nélkül működő, látszatra és hiúságra épülő párkapcsolatok problémáját boncolja. A hangzásban fellelhető a '70-es évek southern soul nagyjai, Al Green és Ann Peebles hatása, és ugyanúgy használva van a torzítás vagy a phaser, mint a D’Angelo-lemezeken, aki a Parliament Funkadelic pszichedelikus hangulatát keltette újra életre.

Rushin

A Manu Chao által használt kedves gyerekszinti dallamok Rhodes-ra átültetve elhitetik az emberrel, hogy minden szép és jó, amíg a dob-basszus könyörtelenül nem vált, és minden ütés elkezd az óramutató idegesítő kattogására hasonlítani, emlékeztetvén az embert, hogy elmúlt a gyerekkor, de még mindig nem találja a helyét a világban.

Someone

A 90-es évek reggae hangzását idéző szintetizátorok és a triggerelt lábdobhang a basszus komolyságával ad egy „menetelő” érzetet, ami az alapvető emberi jogok követelését támasztja alá. Az elmúlt évek Black Lives Matter mozgalma ráébresztette a világot arra, hogy nem sok minden változott Martin Luther King selmai menetelése óta.

Work

Ezt a dalt akkor írtam, amikor láttam, hogy több barátom is egyszerre kezd kiégni a munkája során. A funkos basszusritmizálás a wah-wah effektes orgonával együtt nagyon jól zakatol a korai reggae dalok hipergyors lábcinével, megteremtvén a meg nem álló mókuskereket. A vokál a nemrég elhunyt Bunny Wailernek állít emléket, aki 10 évig Bob Marley-val együtt írt dalokat, mielőtt szólókarrierbe kezdett.

Manaky a Facebookon.

 

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2022/04/15/albumpremier_manaky_reborn
A reggae, amitől a táncolóknak beremeg a térdük – Albumpremier! Manaky: Reborn

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr6217808523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása