Feloszlott a Gustave Tiger, de azért még készülnek egy utolsó meglepetéssel

2022.04.12. 17:32, srecorder

gustave-tiger_1.jpg

Múlt héten váratlanul bejelentette feloszlását a Gustave Tiger. „A zenekar most egy időre (jó időre! TALÁN ÖRÖKRE!, de azért valószínűleg nem örökre) megszűnik létezni, aminek különféle okai vannak, és egyik sem túl érdekes, sajnos (és természetesen SEMMI köze a választásokhoz, vagy ilyesmi)” – írták, amitől nem lettünk sokkal okosabbak, úgyhogy megkérdeztük őket, mi is történt pontosan. Plusz a(z egyik) búcsúajándékukat is leleplezzük.

„Két videót terveztünk csinálni Mandula Lujzával még tavaly télen. Akkor persze még nem tudhattuk, hogy ez lesz a két utolsó, csak az volt a cél, hogy még az előző lemezt búcsúztassuk ezekkel. Aztán ahogy végül alakult, saját magunkat fogjuk vele búcsúztatni” – meséli a gitáros-dalszerző-producer Dorozsmai Gergő a zenekar posztumusz klipjeiről, amelyek közül az egyik itt, a Recorderen debütál. „Ebből is az utolsó előtti a Zúgok a szélben című dalhoz készült. A tavalyi lemezünk második részéről, a Gustave Tiger II-ről ez lett az egyetlen klip, de ezen a lemezen van pár líraibb hangvételű szám is – akit érdekelne, hogy hova lehet ilyen irányban kifuttatni a zajos pszichedelikus posztpunkot, az hallgasson bele. A Zúgok a szélben egy rontó szellemnek a dala, ezt a boszorkányos témát dolgozza fel a klip hosszú nézésekkel, csodaszép kompozíciókkal, valamint szédítő légbevetett tánccal, némileg kevésbé sötéten, mint a zene, ám annál ragyogóbb megjelenésben. Ha búcsúkoncertünk nem is lesz, egy klippel még szeretnénk kijönni idén, ez meglepetés lesz. Valamint maradt pár vinil-lemezünk az utolsó albumunkból, itt tudtok rendelni belőle.”

A nem várt feloszlás hátteréről is kérdeztük Gergőt, kimerítő válaszából pedig egyáltalán nem unalmas okok derültek ki. „Imádtam a Gustave Tigert, szerintem 2015 és 2018 között a legjobb éveink voltak, a társaság is sokkal több volt egymásnak, mint csak egy zenekar. (Nem mintha nem akartunk volna párszor feloszlani már akkor is.) De onnan valahogy sokkal nehezebb lett minden, én sokszor éreztem magam az egyedülinek, aki „igazán” akarja ezt pörgetni, de egyedül voltam az írással is, ami meg ugye haladt a saját maga útján, aztán ez már a többieknek volt túl idegen, vagy előadhatatlan lett, vagy túl nyálas, nem elég fetrengős vagy mittudomén (abszolút jogosan!), vagy máskor meg túl sok klipet akartam csinálni, vagy az volt a baj, hogy magyarul akartam számot írni.

„MINDENKI A ZENEKARBÓL VALAMI KÜLSŐ MEGVÁLTÁSRA VÁRT” – DOROZSMAI GERGŐ A NAGY ÉVEM PODCASTÜNKBEN.

De végül is ’18-19-ben csak folytattunk mindent ugyanúgy, új számok nélkül, aztán mivel zenekarvezetőnek túl engedékeny vagyok, és kicsit nekem is elegem lett a halogatásból meg abból, hogy másokra várjak, elkezdtem mással is foglalkozni – szinte sorsszerű volt, hogy miután csináltam nekik lemezt, meg tök sokat koncerteztünk együtt, '19-ben meghívtak a Mayberian Sanskülottsbe játszani.

dorozsmaigergo.jpgDorozsmai Gergő.

A dupla lemezre még sikerült összeszedni mindenkit, és úgy volt, hogy akkor megpróbáljuk megint, na, ezt sikerült 2020 februárjában elhatároznunk. Aztán ez a két év szenvedés még távolabb húzott mindenkit egymástól, már amellett, hogy a „magyar könnyűzenei élet” szimulákrumjellegét is megmutatta, és már csak pár koncertre sikerült összejönnünk. Az, hogy együtt is írjunk, rendszeresen próbáljunk, jövőt tervezzünk, már csak fantáziálgatás volt.

De nem baj, még akkor sem, ha a koncertműsort sajnálom, mert az már egészen profi lett, ami hatalmas teljesítmény tőlünk. Nem baj, mert igazából engem jobban érdekelt mindig, hogy olyan számokat írjunk, amikért érdemes végignézni egy ilyen koncertet. És én a setlist nagy részénél nem éreztem már ezt. Az új lemez számain igen, talán, de az már mintha egy másik zenekarnak lett volna írva, sajnos. De mindegy is, a tízes éveknek vége. Újat akarunk csinálni. Most az a terv, hogy Csabival új néven írunk, zsánerzenésebbet (electroclash + szintis újhullám, gitár csak akkor lesz, ha nagyon muszáj), mint a pont minden alól kibújni akaró Gustave Tiger. Aztán valahogy összeszedjük hozzá a produkciót, ha tetszik nekünk eléggé ehhez.”

„MILYEN SZÉPEN VANNAK SZÉTCSESZVE EZEK A DALOK!” – A GUSTAVE TIGER KEDVENC 2021-ES ZENÉI.

fotók: Frank Olivér (infinitebeat.hu)

https://recorder.blog.hu/2022/04/12/feloszlott_a_gustave_tiger_de_azert_meg_egy_utolso_meglepetessel_keszulnek
Feloszlott a Gustave Tiger, de azért még készülnek egy utolsó meglepetéssel

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr4017804509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása