„Impulzív anyázás helyett nevessünk egyet” – Klippremier! bongor feat. Krúbi: Az Én Sávom

2022.04.12. 15:48, srecorder

bongor.jpg

Április 11-én, azaz tegnap jelent meg bongor második nagylemeze, a Testi Mesék. A többnyire a Beton.Hofi debütlemezén is dolgozó WaTa zenéire pakolt, odamondogatásával együtt is önkritikus-önironikus album az év egyik legjobb raplemeze eddig. Az egyik csúcspontja pedig kétségkívül a Krúbival készült Az Én Sávom, amelyhez most Thuróczy Szabolcs, Scherer Péter és Kautzky Armand szereplésével forgattak zseni klipet.

„A Testi Mesékben egy karneváli kavalkád érzetét szerettem volna megteremteni, ahol a testek felcserélhetőek, ahol a szereplők állandó mozgásban vannak, és kiszámíthatatlan pályákon mozognak. Az album a szerelem útvesztőin, az ember állatiasságán és a halál végérvényességén vezet keresztül” – mondta a rapID tehetségkutató közönségdíjasa, a színészként is aktív Berta Csongor új albumának születéséről. A tízszámos LP-n a Recorderen debütált ÚJ VÉG és az OXIGÉNHIÁNY is helyet kapott, három trackben pedig egy-egy együttműködőt is felfedezhetünk, köztük van DolBeats, Cseri Hanna és Krúbi is.

„Régóta szerettem volna Krúbival egy feat-et, de azt is tudtam, hogy ha már felkérem, akkor egy kész koncepcióval szeretnék előállni. Szerencsére tetszett neki az ötlet, így egyből belement” – meséli Az Én Sávom kiindulópontját bongor, aki egy tragikomikus videoklipet is kitalált a dalhoz. „Ez a trekk és a klip egyrészt egy utalás a Damián Szifrón által rendezett Eszeveszett mesékre, aminek az egyik epizódjában két ingerült autóvezető a végletekig felbosszantja egymást, és ezért az agresszióért az életükkel fizetnek. De az ötlet személyes élményekből is táplálkozik és egy nagyon fontos társadalmi problémára is rámutat. Az ún. road rage ugyanis 56 százalékban okoz halálos kimenetelű közúti balesetet. Abban is bízom, hogy ha ez a klip sok embert elér, talán a humora egy eszköz is lehet arra, hogy magunkra ismerjünk ezekben a helyzetekben, és ha arra kerül a sor, akkor az impulzív anyázás és bosszúállás helyett nevessünk egyet.”

Április 15-én bongor a teljes Testi Meséket eljátssza hatfős zenekarával eddigi legnagyobb klubkoncertjén az Akváriumban, előtte az Afterkrú és Kissbaba is fellép, a hangulatot WaTa DJ szettje alapozza meg. Jegyvásárlás, Facebook-esemény.

bongor a Facebookon.

 

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2022/04/12/_impulziv_anyazas_helyett_nevessunk_egyet_klippremier_bongor_feat_krubi_az_en_savom
„Impulzív anyázás helyett nevessünk egyet” – Klippremier! bongor feat. Krúbi: Az Én Sávom
süti beállítások módosítása