A megérkezés iszonyata, a távolodás öröme - alt-J

2022.04.04. 09:57, vferi

wide1_127.jpg

Egy évtized az indie porondon, négy album. És megannyi ellenállhatatlanul furcsa dal három egykori leedsi művészeti iskolás esetlenségében vonzó előadásában: ez az alt-J. Legújabb, The Dream című lemezükkel újradefiniálnak szinte mindent, amit eddig gondolhattunk róluk. Az új álom utazás a valóság mélyére. Ez a cikk először a Recorder magazin 92. számában jelent meg, a zenekar június 28-án ad koncertet a Budapest Parkban.

Nem emlékszem az első budapesti McDonald’s előtt kanyargó sorra, sem a dollárboltok egzotikus portékájára, de azt képzelem, az ezeket övező vágy a fogyasztás iránt olyan lehet, mint eladni a lelkedet egy doboz jéghideg kóláért. Annyira hideg a déli verőfényben, hogy belesajdul az egész fejed. És annyira jó, annyira bűnösen jó, hogy belesajdul a lelked. Nincsen többé visszaút. Ez a mefisztói alku az alt-J negyedik, The Dream című albumának a felütése.

A címbéli álom pedig a múltunk, a jelenünk – egy örök coming of age, elmúlás lassított felvételen, néha vissza-visszapörgetve. A The Dream tizenkét tétele különös látlelet arról, ami már nincsen, és arról, ami helyette lett, egy bámulatos decrescendo, egyfajta alászállás a jelenünk mindenféle felkavaró jelenségének mélyére, egyben távolodás az együttesre jellemző kedvesen (vagy néha sokkolóan) absztrakt nerdségtől meg a művészeti iskolás referencialitástól.

Pontosan tíz év telt el az első album, az An Awesome Wave óta. Ezidő alatt az alt-J (mely billentyűkombináció a Mac gépeken a görög nagy delta, azaz egy háromszög előhívására szolgál, ezt pedig, mint kedvenc síkidomot Joe Newman a Tessellate-ben is megénekelte) szédítő sebességgel vált a “szofisztikált mumblecore” szinonímájává. Jogosan. Végülis elég kevés együttes kölcsönöz albumcímnek idézetet az Amerikai pszichóból és a Lolitából. Kevés kedvesen absztrakt popdal szól Gerda Taróról, Boleyn Annáról, John Hurtről, kevés lemezborító ábrázolja a Gangesz-deltát műholdas felvételen, kevés dal címe a nyomdászatban elterjedt álló borostyánlevél fleuron.

wide2_102.jpg

Amennyire sokak szemében a finom kis referenciák halmozása és a végtelenségig elemelt szövegek jelentik éppen az alt-J vonzerejét, egy szélesebb közönségréteget éppen úgy ez a kiműveltség idegenít- vagy súlyosabb esetben undorít el teljesen az együttestől. Ahol nincsen a szövegek mögött megéltség, ott kell rendre a képzelőerőre és az olvasmányélményekre bízni, hogy vigyék el a hátukon az anyagot. Vagy kell találni egy kulcsot a rejtekajtóhoz.

A rejtekajtó kulcsa pedig a Left Hand Free című dal volt, ami az egyetemi rádiókból a köztudatba szivárogva hirtelen meghozta az áttörést Amerikában is az együttesnek. Igaz, a Left Hand Free az alt-J egyik legmegközelíthetőbb darabja. Adott volt tehát egy séma, a világ pedig hozzátette a magáét: Newman több interjúban is beszélt arról, hogy a pandémia hogyan kötötte a rögvalósághoz a figyelmét, hogyan facilitálta az absztrakció megszűnését az új dalokban. 

Ahogy az várható volt, a szövegek egyszerűsödése és az eddigi lemezekre jellemző narratív szerkesztettség fellazítása ellenállhatatlan kombinációnak bizonyul. E sorok írásakor a U&ME, az alt-J eddigi életművéhez képest faék egyszerűségű románc már több mint 16 millió meghallgatásnál jár Spotify-on. Jó választásnak tűnik tehát egyszerű és direkt mondatokban beszélni, a figyelem horgonyát pedig a jelenbe dobni. Ugyanakkor a The Dream egy csodálatos bait & switch. Az album ironizáló, passiószerű felütése (Bane), a már most ronggyá hallgatott, gin-tonicos estéket ragyogóan lekísérő U&ME és a Hard Drive Gold könnyű kézzel felrakott, sodró dallamai megvesznek kilóra, te pedig eladod a lelkedet, hogy aztán ez a könnyű kéz vezessen a tematikus pokolraszállásban. 

Ezek a dalok valóban megélnek az ide-odautalások felfejtése nélkül is, de a direktség elől ekkor már nem tudod elkapni a tekintetedet: gyász, bántalmazó kapcsolatok, bukás és sikertelenség, függőség, céltalan sodródás, gyilkosság – ezeket a témákat beszéli el az album második, jóval súlyosabb fele, és hiába teszi ezt rendkívül magabiztos műfaji kikancsintásokkal a blues, coutry, house felé, a valóság maga alá gyűr, és azt kívánod, bárcsak lenne visszaút a nyáriszünetek mikroverzumába, a medence mellé, ahol vár a bódítóan hideg kóla. Az albumot csodás kín végighallgatni: az eszképizmus eltörlésével sorra kapnak testet és sorra szólalnak meg a szenvedés, az elesettség hangjai.

A medence mellé már nincs visszatérés. Ugyan vissza-visszaköszönnek dallamfoszlányok, aktorok és motívumok, lassú és céltudatos távolodásnak lehetünk tanúi, ami még csak nem is a megérkezés igényével zajlik. A The Dream anyagának nem célja, hogy valami elképzelt mainstream irányába tolja az alt-J-t. Az együttes életében ez a finom, folytonos távolodás az An Awesome Wave világától egyben az állandóság és az önazonosság kulcsa is – a távolodás és a reflexió pedig néha meglepő vidékekre vezet, ahol a múltunk és a jelenünk lassított felvételen oldódik fel egymásban.

szerző: Selmeczi Nóra

Címkék: magazin alt-j rec092
https://recorder.blog.hu/2022/04/04/a_megerkezes_iszonyata_a_tavolodas_orome_alt-j
A megérkezés iszonyata, a távolodás öröme - alt-J

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr2817796769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása