„A taknyon csúszást csak taknyon csúszva lehet lefotózni” – Kósa Péter (Fotórecorder 18.)

2022.03.28. 19:22, soostamas

kosa_peter_portre_foto_jakab_peter.jpg

Kósa Péter sokáig csak a Jazzékiel fotósa volt, de aztán dolgozott a Grand Mexican Warlockkal, az Anton Vezuvval, az Óriással és több más zenekarral is. Fotói provokatívak, minimalisták, intimek és inkorrektek; az underground és az éjszakai élet a maga hétköznapi természetességében, mégis a rock 'n' roll mitikus kontúrjaival tárul rajtuk elénk. Kósa részt vett a szintén erős Jazzékiel-kötődéssel bíró Klinik boutique kiadó megalapításában is, és (részben) az ő nevéhez fűződik a bulinegyed több ikonikus szórakozóhelyének arculata. Operatőrként és fotósként is gyakran dolgozik a Jazzékiel-frontember Jakab Péterrel, és bár ő maga nem zenél, a 2000-es éveket igazi rocksztárként bulizta végig. Ellopott MTV-díjakról, leszarom polgárpukkasztásról és a képeiben dolgozó dühről is beszélgettünk Fotórecorder sorozatunkban Kósa Péterrel, akinek a március közepi Klinik Label Nighton nyílt meg és április 9-ig látható a Gödör galériájában Előélet című első kiállítása.

Név: Kósa Péter.

Születési hely és idő: Mátészalka, 1982.09.19.

Mióta fotózik? 2003.

Kedvenc kamerák: Nikon D800, Nikon Z9 (majd ha ideér valaha).

Kedvenc objektívek: 50 mm.

Kedvenc fényképész: Anton Corbijn.

Kedvenc zenék: Nick Cave, QOTSA, Beck, Blur, Radiohead, HS7, E.S.T. Új kedvencek: Fontaines D.C., Barkóczi Noémi.

 

Hogyan kezdtél el fotózni?

Dekoratőriskolába jártam a 2000-es évek elején, és egy kedves osztálytársamnak, akivel jó barátok lettünk, volt egy digitális fényképezőgépe. Akkoriban még nem nagyon voltak digitális gépek, ez ráadásul különösen jónak számított, mert az anyja sejtbiológus-kutató volt az MTA SZTAKI-nál, és kellett nekik egy gép, amivel befotózhatnak a mikroszkópba. Mi meg behúztuk a gépet anyutól, és mentünk vele fotózni. Mindent lefotóztunk. Korábban nem merült fel bennem, hogy a fotózás lehetne az én utam, bár bulikba azért vittem magammal gépet, és anyám faszijának a Zenitjével is lőttem pár képet, a dekoratőrsuliban viszont már kapizsgáltam, hogy valamiképp a művészettel szeretnék foglalkozni. A következő lépés az volt, hogy – szintén abban a suliban – megismerkedtem Jakab Péterrel, a Jazzékiel frontemberével, akivel barátok, majd lakótársak, aztán alkotótársak is lettünk. Egyik nap elmentünk a koncertjükre a Gödörbe; az egyik pillanatban még vártuk a koncertet, a következőben pedig már ott feküdtem a színpadon és fotóztam. Ott vált biztossá, hogy ezzel akarok foglalkozni.

Hogyan fejlődött tovább a fotóspályád?

A rockfotózást számomra sokáig a Jazzékiel jelentette. Nem nagyon fényképeztem más bandákat. Felmerült bennem, hogy profi fotóssá kéne válni, de ezt nem tudtam meglépni, nem mertem felvételizni a MOME-ra vagy más suliba.

Önbizalomhiány?

Naná. Azt gondoltam, úgyse sikerülne, nem vagyok elég jó hozzá. Amikor iszogattam az éjszakában, akkor aránytalanul nagy lett az önbizalmam, nappal viszont hiányzott hozzá a bátorság. És hiányoztak a minták is. Nem volt rá példa a környezetembe, hogyan kéne ezt csinálni.

Hogyan vált mégis a fotózás a fő profiloddá?

Diákéveimben pohárleszedőként dolgoztam a Szódában, a mai bulinegyedben. Imádtam, később több helyen is dolgoztam, aztán idővel lett egy-két szórakozóhely, ahol felkértek minket a barátaimmal, hogy dolgozzunk az arculaton. Ilyen volt a Corvintető, a Négyszáz, a Doblo, vagy a Warmup koktélbár. Menő volt a 2000-es évek közepén a Corvin Áruház tetején diszkózni, nekem ráadásul kifogyhatatlan számlám volt itt és sok más helyen.

A Corvintető dizájnjához mivel járultál hozzá?

Ez úgy nézett ki, hogy ültünk Kauteczky Dávidékkal a Szódában (ma már Gettó Gulyás), és azt mondta, menjünk vele, mutatni akar valamit. Felmentünk a Corvin Áruház tetejére, körbemutatott a galambszaros placcon, és azt mondta: „Itt fogunk diszkót csinálni. Van kedvetek hozzá?” „Naná!” Az első szezonban még nem voltunk akkora tigrisek, inkább csak dekorációt csináltunk, de nagy szeretettel alkottam meg a logót is, ami szerintem fasza lett. A második szezonban tovább bővült a hely, megnyílt a tető alatt a diszkó és a koncertterem. Mi a harmadikban dolgoztunk be komolyabban, amikor a lift környékét megcsinálták VIP-részlegnek és koktélbárnak. A folyosón koncentrikus körök futottak, és az egész hely kapott egy hidegebb, minimálabb stílust, egy kis narkós flessel. Akkor született meg az a Joy Division-ös dizájn az UV-reagens fényekkel – ezt mi csináltunk Reich Wandával közösen. Ez egy nagyon jó meló volt. A másik fordulópontot pedig a BP Clothing megalapítása hozta el, amit hárman alapítottunk Lenkey Ákossal és Jakab Péterrel 2011-ben. Utána nagyon sok divatfotózást csináltam.

kosa-peter-jakab-peter-klipszemle.jpgKósa Péter és Jakab Péter a 2021-es Magyar Klipszemlén a Legjobb imidzsklipnek járó díjjal, amit Jakab Péter Nem fontos személy című dalának videójáért kaptak.

Ebben az időszakban aktív részese voltál a pesti éjszakai életnek. Jakab Peti annak idején megírta a Jazzékiel első 15 évének szubjektív krónikáját a Recorderre, és te is felbukkansz pár sztoriban. „Kósa Petit két perccel érkezésünk után már kitiltották a VOLT fesztiválról, majd a színpadra menekült, miközben kopaszok üldözték, hogy kirakják és elkapta Áron lábát: „Védj meg!”. Amúgy Peti a zűrcsinálás hálátlan feladatát elkezdte magára vállalni helyettünk. Gyakorlatilag eljutottunk odáig, hogy mindenhonnan kidobtak bennünket és nekünk még tennünk sem kellett érte semmit, mert Kósa igazi rocksztár attitűddel feszegette a határokat.” Ez az éjjelente túltengő önbizalmadból fakadt?

Hát, igen. A fotóimon is érezhető, hogy hozok valahonnan egy dühöt. Sose bunyóztam, inkább a képeimben élem ki az agressziót. A VOLT Fesztiválos sztorin lehetne finomítani, de most nem fogok. A 2000-es években még sokkal normcore-abbak voltak az arcok, kisebb volt az ingerküszöb. Ma már van internet, Facebook, és hozzá vagyunk szokva, hogy mindenki kibaszott különleges, emiatt kevesebben húzzák fel magukat a fura dolgokon. Nekem mindig is volt egy rezgésem, ami sok embert idegesített, és ez a technikai személyzetre fokozottan igaz. Szerettem a balhét, ez tagadhatatlan. A zenésztörténetekben is mindig ezek a részek ragadnak meg. Én is mindent megtettem, hogy legyenek súrlódások. Ezek a sztorik egyrészről kellemetlenek, hiszen nemcsak magamat sodortam bajba, hanem a srácokat is, de most is azért mosolygok, mert ha lesznek unokáim, jó lesz nekik ezeket mesélni.

SZUBJEKTÍV-SZELEKTÍV KRÓNIKA – 15 ÉVES A JAZZÉKIEL.

Ez a konfliktuskeresés fotósként hozott jó témákat, vagy inkább csak kellemetlenséget okozott?

Balhék után már nem nagyon volt melózás. Az viszont, hogy merem húzogatni a macska bajszát, pontosabban leszarom, hogy ki mit gondol arról, amit művelek, jól jött az éjszakai fotózásnál. A vaku nagyot durran, én meg amúgy is mindig jó fölé lőttem a vakuval mindig. Ehhez kell egy fapofa. Ahhoz is, ha illegális dolgok történnek, mert a legtöbb ember nem szereti, ha olyankor előkerül a kamera, és szükséges némi bevállalósság, hogy csak azért is előveszem, max. rám szólnak.

Ahhoz is kellett fapofa, amikor elloptál Jakab Petinek egy MTV-díjat a díjátadóról?

Ez a bulis évek legjobb időszaka volt, amikor a Corvintetőn volt grafikai stúdiónk és én az irodánkban éltem. Nappal csináltam a bizniszt, aztán este 10 körül kinyitott a pult, és kezdődött az éjszaka. Sok rendezvényt tartottak ott akkoriban, és nekem bejárásom volt mindenhová. Egyszer csak ott volt előttem az a szép WMA szobor, gondoltam, meglepem vele Jakabot, és átadtam neki a díjat. Azt hiszem, eredetileg az Animáé volt. Vicces, mert mindenki úgy tudta, hogy én találtam meg a díjat. Később, amikor hallottam, hogy keresik, győzött a lelkiismeretem és visszavittem. Kaptunk is érte egy csomó piát. Ezek ártalmatlan csínyek.

Az éjszakai fotózást hogy kell elképzelni: a többiek isznak, buliznak, te pedig egy sörrel meg a kameráddal a sarokba húzódva lesed a jó pillanatokat?

Mikor hogy. De inkább benne lenni a jobb. A taknyon csúszást csak taknyon csúszva lehet lefotózni. Nekem legalábbis ez vált be. Akkoriban összekötöttem a kellemest a hasznossal. Két dolog hajtott: 1) hogy szétcsapjam magam, 2) látványos képek szülessenek, és nem tudnék rangsorolni, melyik volt a fontosabb. A koncertfotózásnál ezt nem lehetett, mert ott jobban képben kell lenni.

Van kedvenc képed ebből az időszakból?

Nagyon szeretem a Hegyalja Fesztiválon a Mohácsi Matyiról készült sorozatot. Az az én személyes Félelem és reszketés Las Vegasban-om. Ha csak odáig tartott volna a partykarrierem, akkor is elégedett lennék. Vannak más fotók is, amiket nagyon szeretek, a légpuskás csajsziról egy 30. születésnapi bulin vagy a Vintage Szalon megnyitóján készült sorozatot. Ezekből látható is pár kép a kiállításon. Ami különösen fontos nekem, az Az öreg kurvák jobban szopnak. Hegyi Áronnal, a Jazzékiel billentyűsével mentünk haza a Dzzs Bárból, és aznap este leesett a hó, innen jött az ötlet, hogy felírjuk ezt a Jazzékiel-idézetet a kis Bogár szélvédőjére. Rengeteget tököltem vele, mire sikerült kiírni olvashatóan.

Miért olyan fontos neked ez a kép?

Ez polgárpukkasztás. Nem véletlen, hogy a csopaki portrémon a meztelen seggem van a főszerepben. Ez megintcsak az az attitűd, ami a bennem rejlő dühhöz kapcsolódik. Azt szeretem egy képben, ha nyers; ha nem kell rajta sokat gondolkodni, csak úgy pofán basz. Aztán mindenki azt kezd vele, amit akar. Az öreg kurvás képben számomra az a fontos, hogy jól hangzik, hogy inkorrekt, hogy trágár. Nekem ezek a művészi eszközeim. A hétköznapi megnyilvánulásaimban sem vagyok kifinomult, bár egyre inkább törekszem rá. És akkor még említsük meg, hogy ez egy Jakab Péter-szöveg, a Letheon utolsó sora. Amikor ez a szám született, meg voltam róla győződve, hogy a művészetnél nincs fontosabb dolog a világon. Akkoriban kaptam rá a fotózásra, és az volt a Gödör fénykora, mi meg kábé ott laktunk, ott volt a Jazzékiel próbaterme is. Ez egy aranykor volt 2008-9 körül, és ez a fotó arra emlékeztet.

Említed a polgárpukkasztást, az önkifejezésben megbújó dühöt, a bevállallósságot. Ugyanakkor azt is mondtad a kiállítás kapcsán, hogy „amire általában büszke voltam, azt egyszerre rettenetesen szégyelltem is. Így termeltem leginkább a fióknak.” Mit szégyelltél a fotóidon?

A fotóim nagy része tartalmaz valamifajta intimitást. Ha nem a témája, akkor az elkészítés körülményei. Számomra már pusztán az, hogy fényképezek, intim dolog. Talán mert ez egyfajta önkifejezés, amiben ott van a véleményem a világról, és elárul valamit rólam, levetkőztet. Ez óhatatlanul is együtt jár egyfajta szégyenlősséggel. A másik része pedig az a félelem, hogy mit fognak hozzá szólni. Én elég kritikus arc vagyok, nemcsak másokkal, magammal is, és valószínűleg a többi embertől is erre számítok. A szégyen a meghatározó érzéseim közé tartozik, sokszor éreztem szégyent az élet különböző területein, így a fotózásnál is.

Vagyis egyszerre dolgozott benned a polgárpukkasztó leszarom-attitűd, és a szorongás a mások véleményétől.

Igen. Amíg nem publikáltam a fotóimat, akkor is volt azért egy belső baráti kör, akiknek megmutattam, és mivel ők értékelték és örültek neki, ez kielégített. Nekem nagyon fontosak a visszajelzések, hogy azt mondják, ez fasza volt, vagy „Kósa, te mekkora állat vagy”. Ha közzéteszem a fotóimat, abban megvan a kockázat, hogy az emberek leszarják, és arra nekem nincs szükségem. Akkor inkább bennhagyom a fiókban. Sokáig így gondolkodtam, de ez mostanra megváltozott. Ebben sokat segített a Klinik, meg az évek, de legfőképpen az, hogy kijózanodtam és ma már teljesen máshogy élem az életem, mint akkoriban.

Mintha a képekben is vonzanának a végletek: a fotóid többsége vagy fekete-fehér, dokumentarista, underground, minimál hatást kelt, vagy kifejezetten harsány, élénk, stilizált, akár popartos – főképp a zenekari fotók. Kik és mik hatottak rád?

Nem nagyon néztem MTV-t, ezért gyerekkoromból inkább azt hozom magammal, ami a ’90-es évek magyar médiájában ment, a Fekete Doboz és a hasonló dokumentarista tévéműsorok hatását, amelyek képileg nem annyira jellegzetesek, mégis van egy kirobbanóan erős hangulatuk. Ez a gondolkodásmód engem is meghatározott. Aki még egyértelműen hatott rám, az Anton Corbijn. Ő volt az első és sokáig az egyetlen fotós, akit ismertem, követtem. Később jött hozzá még LaChapelle, Leibovitz, Jan Saudek.

És persze sokat hatottunk egymásra Jakab Petivel is. Viszonylag hasonló az ízlésünk, és régóta dolgozunk együtt, sok klipet és zenekarfotót készítettünk együtt. Ez csapatmunka. Sokszor együtt találjuk ki a témát, de az is előfordul, hogy zenekari fotóknál ő az art directiont viszi, én pedig a szakmunkát végzem el. Ami jellemző minden képemre, hogy eléggé minimálak; általában egy dolgon múlik, hogy üssön. Ez abból is fakad, hogy underground projekteken dogozunk, ahol a költségvetés és a stáb is kisebb, és törekedni kell rá, hogy egyszerűen kivitelezhető legyen. Ráadásul a zenészek a zenekari fotózásra általában azt mondják, hogy oké, de nekem az elkövetkezendő két hónapban egyetlen nap jó, a vasárnap, este fél 7-kor, és háromnegyedkor már mennem kell tovább. Ez egy ilyen műfaj.

Említetted, hogy sokáig csak a Jazzékielt fotóztad. A fókusz azután tágult ki, hogy megalapítottátok a Kliniket?

Ott valóban kitágult a fókusz és profi keretek közé került a fotózás, de már korábban elkezdtem más zenekarokkal is dolgozni, miután a Szabó Laci beszállt a Jazzékielbe. Akkoriban nyitott ki az R33 is, ami kezdetben nem goás drogdiszkó volt, hanem egy hippikolónia, próbatermekkel, stúdióval, koncertnappalival, és alternatív-underground zenekarokkal, akikkel én is összeismerkedtem és elkezdtünk együtt dolgozni. Napokon, Grand Mexican Warlock, Óriás… Illetve a Fourty Main Management lett a Holy Shittel kezdődően a Jazzékiel menedzsmentje, és akkor kicsit a Realisticbe is beleláttam, néha együtt is dolgoztunk. Aztán jött a Klinik 2016-ban, vele még több zenekari fotózás, és a klipkészítés. Van, amikor a pénzért dolgozunk, de kell a szellemi üdvözülés is, és ezek a projektek elhozzák. Mint a Szép napok klipje.

Az különösen jól sikerült.

A két Jakab Péter-klip is szuper lett szerintem – amúgy a Szép napok mellett ezeket is Szabó Áron rendezte. Az első klip, aminél eldőlt, hogy ezzel is szeretnénk foglalkozni, a Mi már leszoktunk róla volt. Azt nagyon élveztük: mozdulatlan, egyszerű képek üres terekről. Ez egy Sziámi-feldolgozás, és a klip is parafrázisa az eredeti, Moziklipes verziónak. Ezen is hárman dolgoztunk Hegyi Áronnal és Jakab Petivel. Egy útkanyarulatért elutaztunk a szlovák határra, egy medencéért meg Dunaújvárosba. Útközben beszélgettünk, kajáztunk, eltöltöttünk egy napot, és mellesleg felvettük, amit fel kellett. Ezek szép dolgok; van bennük romantika.

Külön univerzumot alkotnak a Dope Calypso-klipjeitek, amelyek műfajparódiák vagy B-filmes homage-ok. És megvan bennük az általad kedvelt polgárpukkasztás is, például a Bang Bangben, amiben szőrös mellkasú zenészek potyognak ki egymás fenekéből.

Ezeknél a klipeknél az volt a cél, hogy minél kisebb befektetésből minél viccesebbre kihozzuk őket. Szorosan együttdolgoztunk a zenészekkel, Sarkadi Mikinek rengeteg jó ötlete volt. A Bang Banget egy minimál fotóstúdióban vettük fel, nagyon rövid idő alatt, gyorsan kellett dolgoznunk. „Figyelj, Miki, azt találtam ki, hogy pasolinisen kijöttök egymás seggéből, mint a Canterbury mesék végén” – mondta Jakab. „Remek ötlet, vegyük fel!” Ezek instant kielégülések. Vicces, jól néz ki, és passzol a zenéhez.

Ennek a gyors munkának az ellentéte a Férfikor volt a pályádon, a vágóként ismert Politzer Péter első nagyjátékfilmes rendezése – és a te első nagyjátékfilmed operatőrként. Hogyan kerültél be abba a filmbe?

Péter rám írt ismeretlenül, hogy van-e kedvem operatőrként dolgozni egy nagyjátékfilmben, amin eléggé meglepődtem, ugyanakkor hatalmas fless volt. Először elgondolkodtam, mert nem nézek magyar filmeket, és ha nagy mellénnyel osztom a véleményem a magyar filmről, mit válaszoljak egy ilyen felkérésre. De aztán úgy voltam vele, hogy csináljuk, lesz, ami lesz. Péter egyébként egy Jazzékiel-klipnek köszönhetően talált meg, a Portugálhoz csináltunk egy vinil playt, amin csak forog a lemez makróban, és az felkeltette az érdeklődését. Meg persze szerepet játszott az is, hogy ultra kis költségvetésű film volt. Nálam jó pont volt az is, hogy szerepelt benne Szipál Márton, a világhírű magyar fotós.

Engem ott azért rendesen bedobtak a mélyvízbe. Előtte nem sok fogalmam volt a kameramozgásokról, vagy arról, hogyan kell bevilágítani egy mozgóképet. Akadtak technikai problémák is. Az én Nikon D800-mal vettük fel a filmet, amit felpimpeltünk, és akkor még különösen nehéz az volt Nikonhoz optikát szerezni, ráadásul külső felvevővel, az akkor még gyerekcipőben járó Ninjával dolgoztunk, és valami sose stimmelt, vagy a Ninja szállt el, vagy a HDMI kábel. Ehhez képest szerintem faszán megcsináltuk a filmet, mindent felvettünk, amit akartunk. Lehet, Politzer mást mondana, de én elégedett vagyok a végeredménnyel. Annyit fűznék hozzá, hogy négy nagy, 150x100-as kép van a kiállításon, egy Jazzékiel, egy Anton Vezuv, a másik kettő pedig egy portré a Szipálról és a Politzerről.

Régóta vágytál már egy saját kiállításra?

Soha nem vágytam rá, de örülök, hogy lett. Még tavaly novemberben találtuk ki, hogy tartunk egy Klinik label nightot a Gödörben, amin a kiadó minden művésze fellép, és Jakab vetette fel, hogy szerepeljek én is egy kiállítással, ha már úgyis van egy galéria a Gödör felső szintjén. Megkérdezte, mit szólnék hozzá, majd meg is válaszolta a kérdést azzal, hogy „gondolom, úgyse akarod”. Ez jó taktika volt, mert erre már nem mondhattam nemet.

Miért?

Magam miatt. Korábban úgy voltam vele, hogy se apropó, se hely, se pénz nincs a kiállításra, akkor meg minek. Időközben viszont rájöttem, hogy tartozom magamnak azzal, hogy ezt megcsinálom. Arról nem is beszélve, hogy amíg nem lesz első kialításom, addig nem lesz második és harmadik se.

interjú: Soós Tamás
headerfotó: Jakab Péter

 

Kósa Péter Előélet című kiállítása 2022. április 9-ig látható a Gödör Klub Galériájában. Az alábbi időpontokban Kósa is ott lesz és mesél a képekről az érdeklődőknek, lehet bátran kérdezni:

Március 31., csütörtök, 18:30 - 20:30
Április 5., kedd, 18:30 - 20:30

 

Válogatás Kósa Péter fotóiból:

Anton Vezur, 2020:

kosa_bandfotok_antonvezuv_2020.jpg

 

Dope Calypso, 2017:

kosa_bandfotok_dopecalypso_2017.jpg

 

Grand Mexican Warlock, 2015:

kosa_bandfotok_grandmexicanwarlock_2015.jpg

 

Jazzékiel, 2016:

kosa_bandfotok_jazzekiel_2016.jpg

 

Mezumm, 2019:

kosa_bandfotok_mezumm_2019.jpg

 

Németh Robi, 2022:

kosa_bandfotok_nemethrobi_2022.jpg

 

Trillion, 2021:

kosa_bandfotok_trillion_2021.jpg

 

Hegyalja Fesztivál, 2010:

kosa_eloelet_hegyalja_01_2010.jpg

kosa_eloelet_hegyalja_02_2010.jpg

 

Kassel-Documenta, 2012:

kosa_eloelet_kassel-documenta_2012.jpg

 

Kósa-portré, 2007:

kosa_eloelet_kosaportre_2007.jpg

 

Menyus, Dzzzs Bár, 2016:

kosa_eloelet_menyus_dzzzs_bar_2016.jpg

 

Születésnap, 2009 és 2013:

kosa_eloelet_szuletesnap_02_2013.jpg

kosa_eloelet_szuletesnap_2009.jpg

 

Tibcso, 2013:

kosa_eloelet_tibcso30_2013_1.jpg

 

Darryl Jones, 2008:

kosa_koncert_darryl_jones_2008_1.jpg

 

Depeche Mode-koncert, Puskás Ferenc Stadion, 2009:

kosa_koncert_depeche_mode_2009.jpg

kosa_koncert_depeche_mode2_2009.jpg

 

Sarkadi Miki és Vasaló Áron (Dope Calypso), 2017:

kosa_koncert_dopecalipso_sarkadimiki_2017.jpg

kosa_koncert_dopecalipso_vasaloaron_2017.jpg

 

Hegyi Áron (Jazzékiel), 2008:

kosa_koncert_jazzekiel_hegyi_aron_2008.jpg

 

Jakab Péter, 2007:

kosa_koncert_jazzekiel_jakab_peter_2007.jpg

 

Miklós Milán (Jazzékiel), 2009 és 2019:

kosa_koncert_jazzekiel_miklos_milan_2009.jpg

kosa_koncert_jazzekiel_miklos_milan2_2019.jpg

 

Nagyúr, 2021:

kosa_koncert_nagyur_2021.jpg

 

Jakab Péter, 2021:

kosa_portre_jakab_peter_2021.jpg

 

Kemon, 2015:

kosa_portre_kemon_2015.jpg

 

Póka Egon, 2009:

kosa_portre_poka_egon_2009.jpg

 

PUNKS, 2005:

kosa_portre_punks_2005.jpg

 

Szabó Áron, 2021:

kosa_portre_szaboaron_2021.jpg

 

Szipál Márton, 2014:

 

Sztív (Gyulai István) (Anton Vezuv), 2021:

kosa_portre_sztiv_gyulaiistvan_2021.jpg

 

Meggyesházi Éda Manó, 2015:

kosa_proba_meggyeshazi_eda_mano_2015.jpg

https://recorder.blog.hu/2022/03/28/_a_taknyon_csuszast_csak_taknyon_csuszva_lehet_lefotozni_kosa_peter_fotorecorder
„A taknyon csúszást csak taknyon csúszva lehet lefotózni” – Kósa Péter (Fotórecorder 18.)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr5917791642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása