„Az úszómedence alján leselkedő cápa többeknek megvolt” – Jónás Vera és Soharóza-interjú

2022.03.03. 14:50, srecorder

halasdori-jonasvera.jpg

Nem csak gyerekeknek szóló, nem csak fantáziavilágban játszódó meselemezt adott ki 2021 végén Jónás Vera és a Soharóza kórus. A nyolcas sáv egy hatodikos kisfiú hétköznapjait követi végig, de a lemez felnőttek számára is élvezhető, sőt: a gyerekkori traumák feldolgozása, a különféle műfajok megfricskázása latinpoptól a trapig legalább annyira nekik szól, mint a kiskamaszoknak. De miért rappelték el a Kincskereső kisködmönt és miért kellett átslisszolniuk a didaktikusság aknamezején? A nyolcas sávról és a hozzá tartozó családi workshopokról (ami legközelebb március 6-án lesz a Marcziban) Jónás Vera énekes-dalszerzővel, Halas Dórával, a Soharóza vezetőjével, valamint a lemez dramaturgjával és társrendezőjével, a szintén a Soharózát erősítő Eörsi Saroltával beszélgettünk.

Legutóbb a járvány kitörésekor beszélgettünk. Akkor a korlátozások miatt az egyik első elmaradó koncert a müpás BackPack előadásotok volt. Dóri akkor azt mondta: „Ma gyászolok, holnaptól nagy levegőt veszek.” Ebből a nagy levegővételből született meg aztán A nyolcas sáv?

Igen, nagyjából így volt. A nagy levegővétel ez lett: „Akkor most csináljunk egy vagány meselemezt.” Ezt mondtuk 2020 márciusában, és 2021 decemberében már meg is jelent A nyolcas sáv, ami nem lett annyira meseszerű végül, bár egy része valóban a főszereplő fantáziájában játszódik.

Milyen személyes élményeitek írtátok bele a lemezbe?

Abszolút személyes élményekre épült a lemez anyaga. Az elején brainstorming sessionöket tartottunk zoomon a Soharóza tagjaival, és ilyen kérdéseket tettünk fel egymásnak: Mitől féltél a legjobban gyerekként? Mivel csúfoltak vagy te mivel csúfoltál másokat? Voltak-e képzelt barátaid? Gyereknek jobb lenni vagy felnőttnek? Kicsit terápiás jellege is volt ezeknek a beszélgetéseknek a nagy bezártságban. A lemez jórészt a kérdésekre adott válaszokból keletkezett, például az úszómedence alján leselkedő cápa többeknek megvolt.

És honnan jöttek a jól rappelő bölények?

A bölények, ha jól emlékszem, a lemez grafikusa, Asbóth Szaffi (aki szintén énekel a Soharózában) fejéből pattantak ki, és aztán már jött magától, hogy noha mindketten bölények és rappelnek, semmi másban nem hasonlítanak egymásra: az egyik fiatal és Kaliforniából jött és baseballsapkát hord, a másik idősebb női bölény, aki az orosz sztyeppékről érkezett. Látszott, hogy narrátor szerepük lesz, ezért választottuk a hiphop sokrétű műfaját nekik.

soharoza.jpgHalas Dóri, Remes Zsófia, Tárnoki Tamás és Jónás Vera a verőcei lemezfelvételen. Fotó: Lokody Ákos.

„Az a menő, aki sebezhető, és az a király, ki magáért kiáll.” Nekem ez volt A nyolcas sáv kulcsmondata, de sok mindenről szó esik még a környezettudatosságtól a kiközösítésen át a videojátékozásig.

Amikor gyereklemezt csinál az ember, hirtelen azon kapja magát, hogy a didaktikusság aknamezején táncol, és a Menned kell című dalnál volt egy kis robbanás. Mentségünkre szolgáljon, hogy ez egyike a lemezen szereplő felnőtt daloknak, és ezt a szemszöget is hagytuk érvényesülni, mert a koncepciónk az elejétől az volt, hogy a lemez családi program lesz.

Az üzeneteket a legtöbb esetben azért próbáltuk aszerint „szűrni”, hogy mi az, ami Tibit, a főszereplő karaktert érdekelheti. Például azt gondoltuk, hogy elég sokat bántják az iskolában, amivel ő viszont nem foglalkozik, inkább hárítja, így ez a téma csak nagyon közvetve szerepel a lemezen. Viszont érdekli, hogy hogyan készül a méz, és persze nagyon szeretne videojátékozni, de ezt anyukája nem engedi, ezért ezt is a fantáziájában oldja meg.

A nyolcas sávon felszabadultan játszotok a műfajokkal is, van rajta latin pop, rap és trap(paródia?), blues, 7/4-ek (ez szóba is kerül), a végén pedig eléneklitek az Iskolatáskát. Hogyan alakult ki a lemeznek ez a sokszínű zenei stílusa?

A dalokat nagyrészt Jónás Vera írta, a zenei anyag kidolgozásában és a hangszerelésben pedig Bécsy Bence zenei producer működött közre. A sokszínű stílus nekik köszönhető; a Soharóza néhány zenei ötlettel járult hozzá az összképhez, például a Gasolinero című latin popdalt együtt írtuk. Az Iskolatáska azért került a lemez végére, mert jó befejezésnek tűnt, hogy Tibi elindul az iskolába.

A megjelenés előtt bizonyára tesztelték A nyolcas sávot a legkeményebb kritikusokkal. Milyen visszajelzéseket kaptatok a saját gyerekeitektől?

A lemez főszereplői 12-13 évesek és a Soharóza-tagok gyerekei még nincsenek ennyi idősek, ennek ellenére élvezik és szívesen hallgatják a legkisebbek is. A történet amúgy eléggé összetett, felnőttként is többször meg kell hallgatni ahhoz, hogy összeálljon, de unalmasnak találtuk volna, ha csak egy rétege van.

Mik a tapasztalataitok: hallgatnak még a gyerekek, családok meselemezeket?

Jó kérdés. A mi „buborékjainkban” igen. Másfelől tudatosan kockázatot vállaltunk, mert ez egy elsősorban kiskamaszoknak való lemez. Ők hallgatnak vajon bármit kortárs popzenén kívül? Azzal, hogy kicsit nagyobb gyerekeknek csináltunk lemezt, egy piaci rést célzunk meg vagy valójában nem is érdekli őket? Sokat vitatkoztunk ezen, most derül ki, hogy jól döntöttünk-e.

A nyolcas sáv mellé év elején kijött egy kislemez is: a Kincskerán a Kincskereső kisködmönt rappelitek el, a könyvnél sokkal lazább nyelvezettel.

Többen számoltak be az alkotók közül arról, hogy a Kincskereső kisködmön, illetve az azt kötelezővé tévő iskola önmagában elég volt ahhoz, hogy hosszú időre elvegye a kedvüket az olvasástól. Felnőttként szembesültünk azzal, hogy sok helyen még mindig kötelező olvasmány, ráadásul harmadik vagy negyedik osztályban. A Kincskeresőt, ha nem is lehetetlen, de nagyon nehéz elmélyülten, gyerekfejjel, élvezettel olvasni. Ezért megpróbáltunk segíteni kortárs módszerekkel és összefoglalni a regényt a hiphop eszközeivel.

A meselemezzel zenei játékműhelyeket is tartotok, legközelebb március 6-án a Marczibányi Téri Művelődési Központban. Mivel készültek ezekre a workshopokra?

A nyolcas sáv dalaihoz találtunk ki változatos zenei játékokat: megzenésítjük a félelmeinket, újraalkotjuk az Ungyuli című tracket a lemezről, megjelenítjük a közért háttérzajait, megtanulunk a lemezről egy dalt... A márciusi workshopon a lemez első felére fókuszálunk, az április 23-án esedékes találkozón pedig a második felére. Korhatár nincs, akinek túl megterhelő a két óra, nyugodtan igénybe veheti a rajzolósarkot is.

interjú: Soós Tamás
headerfotó: Lékó Tamás

A március 6-ai Marczibányi téri előadás Facebook-eseménye itt, jegyekért katt ide.

https://recorder.blog.hu/2022/03/03/a_nyolcas_sav_kincskera_jonas_vera_es_soharoza-interju_meselemez
„Az úszómedence alján leselkedő cápa többeknek megvolt” – Jónás Vera és Soharóza-interjú
süti beállítások módosítása