„Hajnalban jön az őszinteség” – Klippremier! Dánielfy Gergő és az Utazók: Fulladok

2022.03.01. 16:52, srecorder

fulladok_index.jpg

Szabó Kimmel Tamással kiegészülve mutatja be március 6-án harmadik nagylemezét a folkpopos Dánielfy Gergő és az Utazók a Müpa Fesztivál Színházában. A színházkoncerten elhangzik majd a Fulladok című dal is, amelynek klipje itt, a Recorderen debütál.

A debreceni gyökerű Dánielfy Gergő megfordult különféle tehetségkutatókban, 2016-ban X-Faktorban, majd 2018-ban A Dalban egészen a döntőig jutott. A színésznek tanuló énekes abban az évben alapította meg az Utazókat, amellyel sokszor népzenei elemekkel tarkítva ötvözte az akusztikus énekes-dalszerző zenéket a folkpoppal. Eddig három lemezt adtak ki, hangzásukban egyre nagyobb hangsúlyt kaptak a popzenei megoldások. Életünk egyik legfontosabb koncertjére készülünk, és nagy öröm, hogy Tomi is velünk tart. Március 6-án kicsit elrugaszkodhatunk a megszokottól és egy olyan előadást hozhatunk létre, amely nem csak koncert, de színházi elemeket is megmutat. Tehát lesznek benne versek, monológok, közjátékok és persze dalok. Kiegészülünk fúvósokkal, vonósokkal, vendégekkel és az egyik kedves színészbarátom lesz az est narrátora. A Müpa közönsége megkapja az első két lemez egyvelegét és a harmadik lemezt egy olyan formában, ahol a színház is teret fog kapni. Éljünk meg egy olyan pillanatot, amit nem felejtünk el ebben a rohanó világban” – mondja Dánielfy Gergő.

A Nálad hagytam magam című előadás az új, a Szimpla Vágyak című albumot gondolja tovább. „Bevállalósabb lett ez az album. A problémáim az érzéseim nyíltan vannak kimondva, mégis bulizósabb hatást kapott. Az emberek nagy részét este éri el az őszinteség, amikor kiadják magukból a feszültséget. Buliznak, majd hajnalban mindent elmondanak egymásnak. Valahogy így íródott meg ez az album is” – fűzte hozzá Gergő.

A Szimpla Vágyak egyik központi dala a Fulladok, amihez most klip is készült. A klip rendezője Gőz Márton volt és egy teljes napon keresztül forgott az anyag. „Egyhuzamban nem forgattunk még ennyit, de úgy gondolom, hogy a kemény munka meghozta az eredményét, nagyon büszke vagyok az anyagra. A dal hangulata és a klip alátámasztják egymást, elgondolkodtatnak” – mondta Gőz Márton.

A Müpás koncertre jegyek itt kaphatók, Fb-esemény errefelé.

Dánielfy Gergő és az Utazók a Facebookon.

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2022/03/01/_buliznak_majd_hajnalban_mindent_elmondanak_egymasnak_klippremier_danielfy_gergo_es_az_utazok_fullad
„Hajnalban jön az őszinteség” – Klippremier! Dánielfy Gergő és az Utazók: Fulladok
süti beállítások módosítása