Új dalokkal és orfűi minifesztivállal tér vissza a Kispál és a Borz

2022.02.28. 07:16, srecorder

kispal_1.jpg

Újra aktív a legendás Kispál és a Borz, dalokat ír, dalokat rögzít és hamarosan koncertet is ad a zenekar – jelentették be a Partizánban, ahol a Rózsaszín c. új szerzeményüket is eljátszották. Augusztus 27-én, a Kispál on Orfű nevű kétnapos rendezvényen lépnek újból színpadra Lovasiék.

A Partizán Sessions Extra adásában az elmúlt éveikről és a visszatérés miértjeiről is meséltek a tagok. „Egy zenekar akkor van, ha ír új dalokat, ha van kémia a tagok között. Nem véletlenül lehetett érezni rajtunk a döcögést 2004 után. Most újra vannak dalok, kreatív energiák, tehát újra van zenekar” – mondta el a visszatérésről Dióssy D. Ákos. „Az utóbbi években egyre többet zenéltünk Kispivel, egymás után jöttek az új ötletek és az is kiderült, hogy újra inspiráljuk egymást” – tette hozzá Lovasi András. „András többször is hívott játszani, voltak a kertkoncertek a stúdiójában, volt a szólólemeze. A fordulópont egy veszprémi koncert volt, a felkészülés során vettem észre, hogy felszabadultan ötletelünk és újra úgy kapcsolódunk zeneileg, mint régen” – mondta el Kispál András. Lovasi, Kispál és Dióssy mellett Bajkai Ferenc (Kiscsillag) dobol az új felállásban.

LOVASI NEKÜNK IS ELMESÉLTE, HOGYAN BARÁTKOZTAK ÚJRA ÖSSZE KISPÁLLAL.

Az adásban bemutatott Rózsaszín c. dal az első az új szerzemények közül. „Hat-nyolc dalötletünk van jelenleg kész, ezek közül hármat már fel is vettünk, a Rózsaszín az első, amit megmutatunk a közönségnek” – árulta el Lovasi. A zenekar terve egy új nagylemez elkészítése, az eddigi ötletek alapján egy klasszikusabb Kispál-anyag várható, amelyben bőven lesz önreflexió és önirónia. A Rózsaszín március 11-től minden digitális zeneáruházban elérhető lesz.

A zenekar 2016-ban Orfűn állt színpadra utoljára, ahová egy különleges minifesztivál keretein belül térnek vissza a nyár végén. A Kispál on Orfűt 2022. augusztus 26-27-én tartják meg a Fishing on Orfű fesztivál otthonául is szolgáló Panorama Campingben, a Fishinges csapat szervezésében. A kétnapos rendezvény pénteki napján akusztikus koncerteket láthat a közönség, Kispál András és Lovasi András duója mellett fellép az Aranyakkord, a Csaknekedkislány, Beck Zoli, Bérczesi Róbert, a Platon Karataev két frontembere, Leskovics Gábor Lecsó és még sokan mások. A szombat a hangos koncertek napja lesz, a Kispál és a Borz visszatérő koncertje mellett színpadra áll többek között a Galaxisok, a Ricsárdgír, az Analog Balaton, a Tudósok, A Kutya Vacsorája, a Kinopuskin és az Üllői Úti Fuck is. 

„SOKSZOR HITTEM AZT, HOGY MINDJÁRT MEGHALOK”: KISPÁL A KISPÁLRÓL, ÉS ARRÓL, HOGY MIT CSINÁLT A FELOSZLÁS ÓTA.

A rendezvény barátságosságát szem előtt tartva a szervezők a látogatói létszámot 7000 főben limitálják, akik közül 300-an egy exkluzív csütörtöki főpróbán is részt vehetnek. A pénteki és szombati napon összesen 28 produkció lép fel 4 helyszínen. A Kispál on Orfű jegyeinek értékesítése március 7-én hétfőn 10:00-kor indul, a rendezvénnyel kapcsolatos minden információ már elérhető a www.kispalonorfu.hu weboldalon.

headerfotó: Máté Péter

koo_plakat-2022.jpg

https://recorder.blog.hu/2022/02/28/uj_dalokkal_es_orfui_minifesztivallal_ter_vissza_a_kispal_es_a_borz
Új dalokkal és orfűi minifesztivállal tér vissza a Kispál és a Borz

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr2817767862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása