„Végül ez okozza majd Putyin vesztét. De milyen áron?” – Zenészek az orosz-ukrán háborúról

2022.02.25. 09:19, srecorder

okean-elzy.jpg

Cardi B-től Peter Gabrielen és Zola Jesuson át Ivan Dornig rengeteg zenész fejezte ki szolidaritását vagy nyilvánított véleményt Oroszország tegnapi offenzívája után.

„Nem tudom, hogyan történhetett ez meg, de lebombáztak békés embereket Ukrajnában. Kérlek, segítsétek Ukrajnát! Állítsátok meg az orosz agressziót” – mondta az Instagram-videójában két gyermekével bejelentkező ukrán énekesnő, Jamala, aki 2016-ban a krími tatárok deportálásról szóló 1944-nyel nyerte meg az Eurovíziós Dalfesztivált. Ivan Dorn, az Oroszországban is népszerű ukrán énekes felhívást intézett az oroszokhoz, „akiknél még, reméli, számít a szava”, és arra biztatta őket, hogy „ne vegyenek részt ebben a gyilkos háborúban”. „Nincs szükségünk senkire, magunk akarunk dönteni a saját sorsunkról. Arra kérem az orosz kollégáimat is, hogy ők is szóljanak a közönségükhöz, és mondják el nekik, hogy nincs szükségünk senkire, Ukrajna független állam. Állítsuk meg ezt a katasztrófát. Ne hallgassatok!”

A tavalyi Eurovízión Oroszországot képviselő Manizha, akinek a családja a tadzsik polgárháború elől menekült, azt írta, hogy egy háború oroszok és ukránok között csak testvérháború lehet, megemlítve azt is, hogy a jövendőbelije félig ukrán, és sok ukrán barátja van. „Oroszország és Ukrajna nem csak két ország, mi egy család vagyunk.” Az egyik legnépszerűbb orosz rapper, Oxxxymiron lemondta a közelgő telt házas turnéját, amelynek során három szentpétervári és három moszkvai bulija is lett volna, hogy tiltakozzon Ukrajna lerohanása ellen, ("Nem tudlak szórakoztatni titeket, miközben orosz bombák hullanak Ukrajnára"), míg a Kasta rapcsapat elítélte az orosz kormány szóhasználatát, miszerint csak különleges katonai műveletek zajlanak Ukrajna területén, és cáfolták azt az állítást, miszerint az oroszok többsége támogatná a háborút. A Pussy Riot feminista-aktivista művészkollektíva is megszólalt, ők többek közt azt írták, hogy Putyin ellen nem hoztak elég kemény szankciókat, miután 2014-ben elfoglalta a Krímet, "úgyhogy bebörtönözte Navalnijt, pokollá tette a Pussy Riot és más orosz aktivisták életét, sokunkat arra kényszerítve, hogy elhagyjuk a hazánkat, most pedig háborút indított Európában. Mikor lesz elég?".

PUSSY RIOT PORTRÉ.

A donyecki metalcore zenekar, a Jinjer először megnyugtatott mindenkit, hogy a zenekar minden tagja biztonságban van, majd ők is felhívást intéztek az orosz rajongóikhoz, hogy támogassák Ukrajnát és a béke ügyét, mert az ő szavuk ér a legtöbbet ebben a helyzetben, arra utalva, hogy a megromló hazai közvélemény talán nyomást gyakorolhatna Putyinra. „Semmi sem igazolhatja az erőszakot és az ártatlanok halálát, márpedig most pont ez történik az országunkban” – írták.

A moszkvai születésű, ukrán nagyszülőkkel bíró Regina Spektor, akinek a családja még a Szovjetunió összeomlása előtt, '89-ben disszidált, gyerekkori fotóját posztolva fejezte ki sajnálatát amiatt, hogy hiába festették le zenei és más remekművek (a Guernica, Viszockij, Kurt Vonnegut, Erich Maria Remarque) a háború borzalmait, „a háború új urai felemelkednek a nemzetekben, hogy újabb gyerekeket küldjenek lemészárolni egymást”, hozzátéve, hogy szerinte „vannak igazi nácik is a világon, de Ukrajnában csak civilek milliót sodorják bele egy háborúba”. Kifejezte elkeseredését amiatt is, milyen megszakíthatatlan körökben mozog a történelem, és hogy már nem tudja megkérdezni erről a hasonló, de még keményebb dolgokat átélt nagyszüleit, akiknek "éhezés, háború és bölcsesség" volt a szemeiben.

A KAZANTIPEN TÚL – AZ UKRÁN ELEKTRONIKUS ZENEI UNDERGROUND.

"Hosszú ideig a családomnak volt egy tanyája Odessza közelében. Napraforgók a tenger mellett. A szívemben hatalmas hely van fenntartva Ukrajnának" – emlékezett vissza az amerikai születésű, de felmenőit tekintve orosz, ukrán, német és szlovén származású, Magyarországon is többször járt artpop-énekesnő, Zola Jesus. "Szeretnék majd visszatérni oda. Szolidaritásomat fejezem ki mindazokkal, akik most is a terepen tartózkodnak, és megint arra kényszerültek, hogy a függetlenségükért harcoljanak."

A hét első felében több ukrán zenész is játszott tüntetéseken, köztük az egyik legnépszerűbb ukrán rockzenekar, az Okean Elzy is akusztikus koncertet adott, de most azt mondták az őket megkereső nyugati újságoknak, hogy "eljött az ideje, hogy letegyük a gitárt és felvegyük a fegyvert". A funkos, rapes poprockot játszó BoomBox frontembere tegnap reggel az ország keleti részére vitte a családját. "Elvittem a gyerekeimet egy biztonságos helyre, a nagymamájukhoz. Most pedig visszamegyek Kijevbe, és ha kell, fegyvert fogok és harcolok a hazámért" - mondta az Euronewsnek.

Az amerikai és angol zenészek elsősorban szolidaritásukat nyilvánították ki a háborúban érintettek felé, és kritizálták Putyin lépéseit. Peter Gabrielt sokkolta, mennyi ártatlan ukránt öltek meg, és hogy „ilyen felesleges háborút indítottak szándékosan Európában. Ez az invázió egyetlen ember barbár döntése. Ez a lépés háborús bűn, és bármi is történik, nem szabadna megengedni, hogy [Putyin] valaha elhagyja Oroszország területét.” Cher szerint „Putyin nem nyugszik, amíg fel nem fal szuverén államokat, hogy feltámassza a Szovjetuniót”, amitől „Európa kicsivé és védtelenné válik majd”; szerinte az oroszok az amerikaiak megosztottságát kihasználva akarják térdre kényszeríteni az Egyesült Államokat Kínával és Szaúd-Arábiával karöltve.

Cardi B azon a véleményen van, hogy "a világ vezetőinek nem háborúznia és nem szankciókat kéne hoznia", mert így is elég nagy problémát jelent a koronavírus-járvány és a nyomában járó gazdasági válság. „Én nem a NATO és nem is az oroszok oldalán állok, hanem a civilekén, mert a nap végén arról van szó, hogy épp egy válságban élünk. Az infláció nemcsak Amerikát érinti, hanem az egész világot. Nehéz lesz talpra állítani a gazdaságot” – fejtegette a popsztár.

John Lennon legnagyobb fia, Julian Lennon apja idevágó slágeréből idézett („Give Peace a Chance”), Sziámi az URH-tól („Halk birodalmi ének / Nagy Testvér eljött érted / De jó, hogy beteg lettél / Meggyógyít a Nagy Testvér”), de sokaknak egy Kontroll Csoport-klasszikus jutott eszébe.

A magyar zenészek közül is reagáltak páran a háborús válságra, voltak, akik az ukránokat segítő szervezetekre hívták fel a figyelmet (The Devil's Trade, Szesztay Dávid, HOLI), Majka szintén egy saját számból idézett ("Bujkálás, sírás, gyilkosság, kínzás, bombázás, tiltás, pusztítás, irtás, fájdalom, halál, betegség, veszettség, vagonba tereljék, láncokon vezessék, EZT SZERETNÉD?!"), a Moby Dick A III. világháború előtt című számát posztolta („Kerekasztal körül villanyszékek, mindegyikben Te ülsz, lázuk eléget... 23 év szünet ismét háború dúl Európában! Hajrá BÉKE!”), a Lázár tesók Az igazi békét, a Konyha pedig elhalasztotta a tegnapra tervezett Road Movie klipjük premierjét (ahogy egyébként The Weeknd is tette, aki pont abban a percben posztolta Twitterre, hogy „Hajrááááá”, amikor Putyin bejelentette, hogy megtámadják Ukrajnát, majd helyzetet felmérve végül elnapolta a nagy bejelentést/premiert).

Az angol zenészek közül talán Alex Kapranos, a Franz Ferdinand énekese fogalmazott a legélesebben, aki egyértelműen elítélte az orosz inváziót. „Ukrajna nem jelentett veszélyt Oroszországra. Ne gondoljátok, hogy Putyin meg akar állni Ukrajna határainál. A Szovjetunió egykori határait szeretné újra felállítani. Együttérzek az orosz emberekkel is, különösen azokkal, akikkel találkoztam ott az évek során, és tudom, hogy ellenzik ezt a háborút, és tudják, milyen szörnyű következményekkel jár ez számukra. Mindannyiunk számára” – írta, majd egy merész politikai jóslatba bocsátkozott. „Végül ez [a háború] okozza majd Putyin vesztét. De milyen áron?”

https://recorder.blog.hu/2022/02/25/_vegul_ez_okozza_majd_putyin_vesztet_de_milyen_aron_zeneszek_is_reagaltak_az_ukran-orosz_haborura
„Végül ez okozza majd Putyin vesztét. De milyen áron?” – Zenészek az orosz-ukrán háborúról
süti beállítások módosítása