Szabadulásom a kénköves Babilonból

2022.02.23. 12:03, vferi

wide3_47.jpg

Nem vagyok raszta, és a hajam sem az. Ateista, középosztálybeli, fehér európai vagyok. Manapság spanglit is csak ritkán adnak a kezembe – akkor is már az első slukknál világos, hogy számomra véget ért az este. Furcsa véletlenek, és társadalmunk állapota nyomán mégis úgy alakult, hogy a kicsinyes hétköznapok megalázottságában nekem járó igazságért, vigaszért vagy belső tartásért közel húsz éve egy olyan lemezhez fordulok, amely ószövetségi példázatokat idézve kiált a jelenlegi világrend, sőt, civilizáció azonnali elpusztításáért. Ez az írás először a Recorder magazin 90. számában jelent meg.

A furcsa véletlenek sora úgy kezdődött, hogy a kétezres évek elején Csepi haverom áthozta egy külső vinyón, amit vakon leszedett a Napsterről. Ez alkalmanként úgy ezer albumot jelentett, amit képtelenség volt máshogy feldolgozni, mint igénytelenül bedobni az egészet Winampba, és rátenni a véletlenszerű lejátszást. Ha egy szám tetszett, belenéztünk az albumba is, ha valami borzasztó volt, továbbléptettük.

A Live at the Counter Eurovision 1979 című Misty in Roots-lemez is így szólalt meg először. Egyből kiírtam CD-re. Sokáig csupán a koncertfelvétel egyedi hangzása fogott meg – reggae-t nagyon könnyű úgy hallgatni, hogy az ember a szövegekre egyáltalán nem figyel. A kocsiban bőgettem, amerre jártam, hogy a lehúzott ablakon át városunk lakói is élvezhessék a hipnotikus szintiszólamokat, a lusta, hömpölygő, túlvilági basszust és a feszes, pattogó dobokat. A műfaj kontextusnélkülisége Magyarországon, az apokaliptikus hangulat és a kelletlen lazaság pont megfelelt akkori identitásomnak. Huszonévesen épp ilyen fanfárokkal kell bárhová megérkezni.

Ez így is ment úgy tizenpár évig. A lemezt egyre nehezebb volt lejátszani: a Csepi-féle ős-MP3-ak elvesztek, csak a kocsiba kiírt CD maradt meg, de mire a CD-lejátszók eltűntek, annak is nyoma veszett.

Eltelt néhány év, majd volt egy álmom, ami kisebb fordulópontot hozott. Az akkori csajommal – aki nem sokkal később a feleségem lett – első nyaralásunkat töltöttük: szűrt, nyári délutáni fényben úszó szoba, a függönyökkel játszik a tenger felől érkező szél. Mondhatni, megélt idill – amit egyedül a hálószobát kezdetben enyhén megülő, majd egyre átütőbb rothadó algaszag zavart meg. Vagy hínárszag volt? A csajom hajába – sűrű, apró göndör haja van – ragadhatott valami a vízben, s bár ő tagadta, én éreztem, hogy onnan jön ez a pokoli, kénköves szag. Erre aludtunk el, és – ebben a mai napig biztos vagyok – a nem elviselhetetlen, de nagyon egyedi bűz hatására álmomban egy imperatív jelenésben volt részem: reggae-lemezeket kell felkutatnom, a mélyére kell jutnom az egész kultúrának, és ehhez a vinyl lemezek gyűjtésén át vezet az út.

wide1_104.jpg
A szerző lábai az ominózus nyaraláson

 

Persze a lemezgyűjtés nem volt ismeretlen dolog az életemben. Rögeszmém, hogy egy idegen várost a lemezboltjain keresztül lehet a legjobban megismerni. Bár a független lemezbolt nemzetközi sztenderd: mindig büdös van, az eladók mindig ápolatlan, kicsit ijesztő, de ártalmatlan pöcsök – de az ezen túli részletek, a szelekció, egy-egy rétegműfaj jelenléte vagy hiánya, az árazás, a koncertplakátokon keresztül bemutatkozó helyi szcéna sokat elárul arról, hogy milyen eséllyel leszünk egy hullámhosszon a meglátogatott várossal. Soha nem volt viszont hasonló álmom, amely kérlelhetetlenül kijelöl számomra egy utat a zenében.

Ezután több évig tartó, országokon és kontinenseken átívelő keresésbe kezdtünk a hínárhajúval, és nem feledve a látomásomat, városról városra járva szorgalmasan látogattam a lemezboltokat, keresve-kutatva azokat a bizonyos „reggae-lemezeket”. Már az első állomáson, Bécsben megtaláltam a Live at the Counter Eurovision 1979-t, ráadásul szinte hibátlan állapotban, fillérekért. Ekkor láttam először, hogy néz ki a lemez: mi van a borítóján, kik játszanak rajta milyen hangszereken. Egyből megszólalt a koncert a fejemben – meghatározó, felnőttként megélt gyermeki pillanat volt.

wide4_34.jpg
A szerző többi Misty in Roots-lemeze | Fotó: Bada Emőke

 

Majd pár várossal arrébb, Amszterdamban a Record Palace egyik pultja alatt egy szakadt sarkú kartondobozban egyszer csak ott volt előttem minden a Misty in Rootstól: kislemezek és albumok hiánytalanul, a teljes diszkográfia, úgy két tucat lemez aprópénzért, mintha valaki csak nekem hagyta volna ott. A bolt ráadásul lemezfetisiszta zarándokhely (a legenda szerint Tarantino itt túrta ki a Pulp Fiction zenéjéhez a szörfgitáros témákat - olvasd el alapos összeállításunkat az amszterdami lemezboltokról!), egyszóval egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy ébren vagyok. A filmszerű jelenet folytatódott, amikor az eladók látva, hogy viszem az egész szajrét egyben, egy pillanatra kiestek a dörzsölt kereskedő szerepéből: – Misty in Roots… soha nem hallottam róluk – néztek egymásra zavarodottan. – Most már késő utánanézni, faszikáim – gondoltam magamban, ahogy betettem az ajtót.

wide2_85.jpg
Az amszterdami Record Palace lemezbolt

 

Lassacskán egy kisebb kupacnyi roots-klasszikusom gyűlt össze, és a panelek, történetek, szereplők és szlogenek ismétlődése (az át- és újraértelmezés mellett a repetíció is alapvető műfaji sajátosság) nyomán egyre több dolog lett ismerős a rasztafarianizmusból. Kezdetben minden nagyon röhejesnek, komolytalannak és rögtönzöttnek tűnt: Etiópia világi uralkodója és Dániel próféta ugyanazt a szólamot fújják, Jézus maga is raszta, a szakrális kannabiszt Káli szolgáltatja – ráadásul mindez némi emelkedettséggel, szentfazék jelleggel körítve. Egyáltalán nem az én világom.

Így telt el újabb pár év, miközben gyökértelen, tévelygő kivándorló lettem, és a nemzetközi nagytőkével folytatott állandó viaskodásban kezdtem belátni, hogy a mentális és gazdasági rabszolgaságból kivásárolni magamat nem is lesz olyan egyszerű. Szóval kezdtem megöregedni. Korábbi ellenérzéseim dacára eszmeileg egyre jobban megszólított a roots, ami alapvetően a közegükből kiragadottak, a kitaszítottak zenéje. A cukornádültetvényekről Afrikába visszavágyódó rabszolgák, az Egyesült Királyság iparvárosaiban senyvedő karibiak vagy a Babilonban raboskodó zsidók adják az alaphelyzetet, amiből az egyedüli kiút az egyén tudatra ébredésén keresztül vezet: a kisember harcba száll a hajcsárral, a hatalommal, a korrupcióval, a tőkével, a mindenkori Babilon pedig porig ég.

wide5_20.jpg
A szerző mostanában | Fotó: Bada Emőke

 

Szemérmetlenül összelopkodott valláspótlék helyett modern eposzként, tűpontos korrajzként kezdtem meghallani a dalszövegekben felelevenedő történeteket, melyekkel nagyon könnyen tudtam azonosulni, a saját életemből párhuzamokat vonni. Ebben a díszletben pedig újra, sokadszorra felrobbant a Live at the Counter Eurovision 1979 – a lemezen megjelenő radikális szabadságvágyból, a lefoghatatlan, megzabolázhatatlan öntudatból újra és újra erőt merítek, a mai napig. S bár nem vagyok egy kifejezetten harcos alkat, a lemezről azt is megtanultam, hogy fontos felismerni a hétköznapi gonoszt, az ellenséget, az entitást, mellyel szemben meghatározzuk magunkat. Elsőre ellentmondásnak tűnhet, hogy a belső béke tudatosan vállalt külső konfliktusokon keresztül is megtalálható, második gondolatra azonban nem is tudnék pontosabb útmutatót adni az évtizedhez, amelyben élünk.

szöveg: Krich Balázs
headerfotó: Bada Emőke

https://recorder.blog.hu/2022/02/23/szabadulasom_a_kenkoves_babilonbol
Szabadulásom a kénköves Babilonból

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3717753900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása