Hétfőn Cz.K. Sebő révedező elektronikus szettje a Központban!

2022.02.13. 10:25, srecorder

czksebo_capsuleboy2.jpg

Az elmúlt években beleszeretett az elektronikába és új projektet indított a Platon Karataev egyik frontembere, aki február 14-én már a második koncertjét adja capsule boy néven. Lágy szintitémák, álmodozós, de fejrázós hangulatképek és pár klasszik Cz.K. Sebő-dal is várható hétfőn a Központban.

2020-ban indította el elektronikus zenei projektjét a szólóban már jó ideje alkotó, de eddig főként folkos-dreampopos dalokat játszó Cz.K. Sebő, aki a tavaly novemberi Ben Leavez O. lemezbemutatón debütált élőben capsule boyként. „Az elmúlt két-három évben közelebb került a szívemhez az elektronikus zene, főleg Nicolas Jaar és Flavien Berger révén, akik nagy hatással voltak és vannak rám. Csontos Bencétől (Ben Leavez) magánórák keretein belül nagyon sokat tanultam producing, szintézis és egyéb területeken, és magam is elkezdtem megvalósítani a megálmodott hangulatokat, hangszíneket és persze dalokat” – árulta el Sebő a Recordernek. „Azt gondolom, hogy a dalok lelkiségén érezhető, hogy én írtam őket, egyáltalán nem „hazudtolom” meg az eddigi munkásságomat, inkább más és olyan eszközök kerültek a kezembe, amikkel meg tudom valósítani azokat a zenei elképzeléseket, amik most igazán motiválnak.”

A capsule boy Sebő szólóformációjának egyik alprojektje, amit az énekes-gitáros úgy kezel, mint egy labelt, amivel jelezheti, ha az adott koncert vagy megjelenés elektronikus zenei jellegű. Az eddigi Cz.K. Sebő-világhoz való szoros kapcsolódást jól mutatja, hogy Sebő első elektronikus zenei megjelenése egy Platon Karataev-remix volt, amit a Disguise című dalukból készített az Atoms Reimagined lemezre, ami pedig már eleve egy régi Cz.K. Sebő-dal újragondolása volt „A capsule boy projektre jellemzőek a lágy szintitémák, sok mellotron, puha perkusszív elemek, és az álmodozós, de fejrázós hangulatképekből helyenként idegen kultúrák népzenei elemei sejlenek fel. A dalok nagy részében énekelek is. Van, hogy magyarul, van, hogy angolul, de tudatosan választott halandzsák is előfordulnak.”

NAGYINTERJÚNK A PLATON KARATAEVVEL ÚJ, MAGYAR NYELVŰ LEMEZÜKRŐL.

Sebő elektronikus projektje idén fog igazán bepörögni, érkeznek majd folyamatosan az új dalok (és egy nagylemez is várható). Ezek közül többet is meg lehet hallgatni a hétfői koncerten, ahol pár régi Cz.K. Sebő-dal is előkerül majd gitáron. Ezer Ft-os jegyek a helyszínen, Facebook-esemény errefelé.

fotó: Fekete Tibor Kristóf

https://recorder.blog.hu/2022/02/13/hetfon_cz_k_sebo_revedezo_elektronikus_szettje_a_kozpontban
Hétfőn Cz.K. Sebő révedező elektronikus szettje a Központban!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr517439786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása