Fülledt erotika, robotok és cukiság. CT Kidobó: Impulse & Inhibition, Pt. I & II (lemezkritika)

2022.02.12. 12:40, RRRecorder

ctkidobo_online.jpg

Magyarország electro nagyhatalom! Norwellnek több nemzetközi megjelenése is volt, CT Kidobó pedig The Hacker ízlésformáló (Gesaffelstein pályáját is elindító) Zone kiadójához szerződött. Az itt megjelent két EP-ről szóló kritika először a Recorder magazin 90. számában volt olvasható.

Az Impulse & Inhibition első, „laza, nappali” része februárban jelent meg, novemberben követte a „sötétebb, éjszakai” rész. Az electro mellé az első a deep house-ból vesz át stílusjegyeket, a második az EBM-ből.

Közös bennük, hogy sok réteggel dolgoznak, igencsak különböző szólamokból építenek egységes, hatásos egészeket. Az első EP-n a Death Of Postmodernism például robotikus alapokkal, fémes, tekergő szintikkel, valamint álmodozó szintiszőnyegekkel és egy elszálló kis dallamocskával dolgozik. A még erősebb – nemcsak sötét, de egyben gyakran fülledten erotikus – második EP-n a Music fenyegető alapját cukin csipogó, vékonyka szintiszólam egészíti ki. A Dopamine pedig az electro szaggatottságát ellenpontozza a szintik nyugtalanító lebegésével. Az ilyen megoldások miatt lesz igazán izgalmas, sokszor újrahallgatható ez a két EP.

6ddbc1b163c28a641f00f6d34ea5652c.jpgElőadó: CT Kidobó

Cím: Impulse & Inhibition, Pt. I & II

Kiadó: Zone

Megjelenés: 2021. február 18. és november 4

Műfaj: electro

Kulcsdal: Music

 

 

8/10

Rónai András

Lemezkritikánk elkészítését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_88.jpg

https://recorder.blog.hu/2022/02/12/ct_kidobo_impulse_inhibition_pt_i_ii_lemezkritika
Fülledt erotika, robotok és cukiság. CT Kidobó: Impulse & Inhibition, Pt. I & II (lemezkritika)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr6117272918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása