„A téma az utcán hever”-mondást követve készítette el diplomafilmjét Kőrösi Máté, három érettségi előtt álló lányról, kiknek tökéletes sminkje mögött nehéz élethelyzetek húzódnak meg. Ez a kritika először a Recorder magazin 90. számában jelent meg.
A téma az utcán hever. Ez a nagy igazság mentette meg Kőrösi Máté diplomafilmjét is, amikor az SZFE-n tanuló diáknak hazafelé tartva megakadt a szeme a budapesti Belvárosi Tanoda ajtaján, majd később az épület mellett cigiző három lányon. A hagyományos oktatási intézményekből kihullott diákok „második esély”-típusú segítő középiskolájába járó dívák lettek Kőrösi dokumentumfilmjének alanyai, akiknek életét az érettségi évében követi végig az HBO által felkarolt alkotás.
Szani, Tina és Emese egyaránt összetett személyiségek, akik más-más démonokkal küzdenek meg, miközben egyszerre kell diákként és dolgozó nőként is helytállniuk. Ahelyett, hogy a háttérben meghúzódna, Kőrösi hangsúlyosan belehelyezi magát a történetbe, kezdve azzal, hogy (animációként megjelenve) elmagyarázza, hogyan talált rá a lányokra. Szörnyen is elsülhetett volna az ötlet, hogy a 26 éves egyetemista srác kvázi saját felnövéstörténetének keretébe helyezi a három alanyát, de ennek az ellenkezője történt: remek dinamikát kölcsönöz a filmnek, hogy a rendezője beavat minket a készülés folyamatába, felvállalja béna pillanatait és a lányok neki célzott beszólásait is.
A videóklipes esztétikát hétköznapi pillanatképekkel és webkamerás videónaplókkal vegyítő film vicces, megható és kompakt – külön üdítő, hogy Kőrösi nem próbál meg minden áron megfogalmazni valamit az egész Z-generációról, mert tudja, hogy életük meghatározó időszakát élő szereplői önmagukban is elég érdekesek.
Hol nézhető: HBO GO
Osztályzat: 8/10
Szerző: Rácz Viktória