„Óriási pofonokat kaptam az óceántól” – Szabó Gyula (Bozo, The Keeymen)-interjú

2022.01.26. 14:04, soostamas

szabo-gyula_foto_szemerey_bence_kolorado.jpg

Az elsők között kezdtek el a 2010-es években szörfrockot játszani itthon a The Keeymennel, aminek hatására itthon is berobbant egy minirevival és Venice Beach pár évre Budapestre költözött. A gondtalan kaliforniai szörfzenét a balatoni lángosok illatával átsütő Keeymen úgy vált a hazai underground meghatározó zenekarává, hogy nincsenek jelen a közösségi médiában és első kultlemezük után új zenét is csak most decemberben, négy év után adtak ki. A Bozóban is játszó Szabó Gyula „Bozóval” beszélgettünk Tarantinóról, megfejtettük a szörfgitározás titkait, de elárulta azt is, hogy miért írtak dalt a Vittuláról és milyen volt szörfös csövesnek lenni Kaliforniában, ahol persze a hullámokra is felkapaszkodott. A Keeymen január 27-én mutatja be 2 című lemezét a Turbinában.

Miről kaptad a beceneved, a Bozót?

Amikor Ducktape-ről Bozóra változtattuk a zenekar nevét, mert untuk, hogy le kell betűzni mindenkinek, megbeszéltük, hogy mint a Ramones, mindegyikünk felveszi a Bozo nevet, csak ezt a többiek nem vették komolyan. Tetszett, ahogy a Felhőtlen Philadelphia egyik részében folyton ismételgették – Bozo, the Clown után a bohócokra utalva –, és mivel a kedvenc zenekaraim B betűsek voltak akkoriban (blink-182, Bloodhound Gang), jó ötletnek tűnt felvenni ezt a nevet. Akkoriban kezdtünk a Keleti Blokkban próbálni, ahol később a Keeymen is összeállt, és mindenkinek Bozóként mutatkoztam be. Aztán rám ragadt.

Ha a Bozo a Felhőtlen Philadelphiából, a szörfrock-mánia Tarantinótól jött?

Nem, de tény, hogy amint belőttük a gitárhangzásunkat az első próbán, úgy éreztük, mintha egy Tarantino-filmben zenélnénk. A mai napig várjuk, hogy elkérje egy számunkat valamelyik filmjébe, de ez még nem történt meg. Csak a dobosunk, Rozsomák [Vitéz Gergő – S.T.] volt képben a szörfrockkal, amikor elkezdtük a zenekart.

20210730_the_keeymen_albumfotozas_6_fekete_vica.JPGA Keeymen 2021-ben. Fotó: Fekete Vica.

Akkor miért akartatok szörfzenét játszani?

Leginkább azért, mert murisnak tűnt. Az igény Rozsiban merült fel, aki a személyemben és [Teknyős] Krisztiánban, aki a Bozóban a dobosunk, a Keeymenben pedig a basszerosunk, talált hozzá olyan embereket, akik talán a Balaton mellett töltött gyerekkoruk miatt is rögtön átérezték ezt a hangulatot. Szoktam is mondani, hogy Somogy megye a magyar Kalifornia. Aztán belépett a második gitárosunk, Burucs Szabi, aki szintén balatoni, de ő népzenei háttérrel rendelkezik, és emiatt a zenénk is el tudott menni egy sokkal izgalmasabb irányba, mint ha csak a szörfklasszikusokat hallgattuk és próbáltuk volna reprodukálni. Vakon csöppentünk bele ebbe a műfajba, és a hangzást belőttük – azóta is úgy szólnak a gitárok, mint az első próbán –, de számszerkezeteket és akkordmeneteket nem nyúltunk senkitől. Próbáltuk az együttzenélés során kideríteni, hogyan működik ez jól.

És hogyan?

Az első lemeznél Rozsi volt a stílusellenőr, aki megmondta a témáinkról, hogy mi szörfös és mi nem. A klasszikus szörfben elég kötöttek a stílusjegyek: gyors tempó, visszhangos gitárok, két-három dobgrúv, és bár az akkordmenetekkel lehet variálni, a klasszik szörf egy blueskörből áll. Mi ettől szerettünk volna eltávolodni. A tempót és a dobgrúvokat megtartottuk, viszont a dallammeneteket inkább népzenei és könnyűzenei motívumokkal bővítettük. Mivel én a Bozóban gitáros-énekes vagyok, a Keeymenben is úgy találok ki egy témát, hogy hogyan vinné az ének a dallammenetet. Az új lemezen van egy-két klasszikusabb szörftéma, már csak azért is, mert közben mi is bepótoltuk a hiányosságokat, és próbáltunk inspirációt meríteni a műfaj fénykorából.

Miket hallgattatok pótlás gyanánt?

Az én belépőm a szörfbe a Ventures volt. A Shadowst ismertem, de az inkább tinglitangli mulatós szörf, sok lagzizenekartól hallottam már az Appache-ot és a Fiatal szerelmesek dalát. De nagyon jó volt Dick Dale, vagy az Astronauts is, bár ők főleg covereket játszottak (a klasszikus érában ez bevett volt). A kortárs zenekarok közül nagy kedvencem a horvát The Bambi Molesters, az jó dögös szörf, és szintén van benne szaxofon, a Man or Astro-man?, vagy ami még mocskosabb – ők már torzítják is a gitárt –, a Threesome. Az új lemezre mi is hívtunk egy szaxofonost, Tácsik Hunort, aki sokat dobott a zenénken és elvitte egy olyan klasszikusabb hangzás felé, ahová négyen nem tudtuk volna. A 2 tekinthető főhajtásnak is a néhány szörfzenekar előtt, amiket ismerünk.

Tényleg olyan egyszerű szörfrockot játszani, mint amilyennek kívülről tűnik?

(nevet) Nekem az elején nehéz volt, mert én a gitárt kísérőhangszerként használtam, és az énekszünetekben játszottam témákat, szólókat, itt pedig a gitár a fő dallamhangszer, és meg kellett szoknom, hogy a gitárral énekelek. Olyan témákat kell kitalálnom, amelyek nem sematikusak vagy uncsik. Vannak klisé fogások, receptek, amiket követve az ember el tudja sajátítani a szörfgitározást, például egy oktávval feljebb megismétli ugyanazt a pentatonos gitártémát, de nyolcévnyi szörfrock-darálás után azt kell mondjam, hogy nem olyan egyszerű ez a műfaj.

ÚGY ÉREZTÜK, A SZEMÜNK ELŐTT OMLIK ÖSSZE, AMIT HAT ÉV ALATT FELÉPÍTETTÜNK – INTERJÚNK A SZINTÉN SZÖRFZENÉT JÁTSZÓ SKEEMERSSZEL.

A szörf abban hasonlít a punkra, hogy nagyon gyorsan kell tudni reszelni a gitáron. Mivel én civilben kertész vagyok, és a tavaszi-őszi kertépítő-szezon fárasztó fizikai igénybevételt jelent, amitől a kezeim megkérgesednek, ha ebben az időszakban van koncertünk, hallom a játékomon, hogy egy kicsit tufa, mert a kezem leegyszerűsít mindent. Jól jön, ha az ember ujjai be vannak edzve, ami persze minden műfajnál indokolt, de egy 3-4 akkordos gitáros-énekes tök jól elvan, ha két hétig nem nyúl a gitárhoz. Én a szörfgitározás révén értettem meg, amit talán Bartók mondott, hogy ha egy napot nem gyakorlok, azt én hallom, ha kettőt, azt a kritikusok, ha hármat, azt már a közönség is. Ezért most zenesuliba járok és jazzt tanulok, ami tök más irány, de karbantart.

Mennyire korhű cuccokon játszotok?

A hangszereink elég vegyesek, én egy 1967-es szegedi hangszergyárból kiengedett Moni Solo gitáron játszok a zenekar megalakulása óta, a Szabinak egy 70-es évekre saccolt Jolana Iris-e van, Krisz az új lemezt egy szegedi Moni Bassuson játszotta fel, míg a felvételekhez kölcsönkértünk egy régi Dubán dobot, ami elképesztő jól szólt. Alapvetően engem inspirálnak a régi hangszerek, mert érezni bennük a sok belejátszott hangot, de az erősítőink meg pedáljaink már az elmúlt 30-40 év gyártmányai szóval, tudod, újak.

A szörfrockból kinőtt vokális zenék, mint a beach pop, nem mozgatnak meg titeket?

Nem igazán. Azért sem, mert mindenkinek van más formációja, amiben van ének, és a Keeymenben pont azt szeretjük, hogy nincs senkinek a szájába rágva, hogy mit érezzen. Én hiszek abban, hogy a hallgató szöveg nélkül is át tudja érezni azt a hangulatot, ami miatt a dal megszületett. A zene önmagában is elég, nincs igényünk rá, hogy szövegekkel mételyezzük ezt a király hangulatot. Az, hogy a szörfrockban a hangzás és a tempó miatt határok közé vagyunk szorítva, bizonyos értelemben felszabadító, mert jó, ha az emberi ismeri a határait, és azon belül maradva könnyű kreatívnak lenni. Legalábbis még az. A 2 óta írtunk új számokat, amikben már vannak tempóbeli kikacsintások, de még így is hozzák a szörfös hangulatot, szóval nem, a Keeymenben nem lesz ének.

Instrumentális zenét játszotok. Hogyan nevezitek el a számokat?

A szám hangulatát kell elcsípni egy-egy szóval. A kedvenc Keeymen-dalcímem a Pelso, ami a Balaton latin neve. Az első EP-nken a Columbo egy zakatoló szám, aminek volt egy kémfilmes, baljós feszültsége, a Piedone In Caribi egy önfeledt, bohókás dal, a Vittula pedig főhajtás az egykori klubhelységünk előtt, ahol kiépítettük annak idején a közönségünk magját. A kezdeti sikamikás riff a végére eksztatikus zúzásba csap át, ami a klasszikus vittulás konyókra emlékeztetett, ahol hajnal 2 után a nagy vadulások már nem a józan ész diktálta mederben történtek.

szabo-gyula_foto-komroczkidia-vittula-2016_1.jpgThe Keeymen-koncert 2016-ban a Vittulában. Fotó: Komróczki Dia.

Szörföztél már valaha?

Megboldogult unokatestvérem, aki elég fiatalon meghalt, nagy szörfös volt. Olyan, mintha a testvérem lett volna, és amikor elkezdtük a zenekart, úgy éreztem, kicsit előtte is tisztelgek vele. Kölyökként láttam, ahogy őrült viharokban szörfözik a Balcsin, de én sose próbáltam ki, mert elég ijesztőnek tűnt. Aztán amikor felkapták a Keeyment 2015-16 környékén, szégyellni kezdtem, hogy szörfrock-gitárosként nem tudok szörfözni, és elhatároztam, hogy megtanulok. Régi álmom volt kijutni Los Angelesbe, amit félévnyi spórolás után meg is léptem, szerencsére egy ismerősömnél volt ingyen szállásom, így 40 napig kint lehettem. Szörfös csöves voltam, a Taco Bellben minden nap megettem 3 menüt 3 dollárért, és hullámszörföztem.

Milyen érzés volt?

Elképesztő. Először El Portótól délebbre, egy nagyon vad szakaszon kezdtünk el tanulni a Panel Surfers-ös Holló Mátéval, ahol nyilvánvalóan agyonvert minket az óceán, úgyhogy átmentünk Venice Beachre, ahol enyhébb volt a vízmozgás és sikerült elcsípni a hullámokat. Az egy meditatív élmény volt. Az is jót tett a lelkemnek, hogy olyan pofonokat kaptam az óceántól, amiktől felfogtam, csak egy ember vagyok. Ha bekerülsz egy örvénybe, az ott köp ki, ahol akar; olyan, mintha egy mosógépben lennél. Nem mondanám, hogy előtte nagyon beképzelt voltam, de utána sokkal jobban tiszteltem a természetet, és elkezdtem törekedni rá, hogy együtt mozogjak vele, mert csak úgy juthatunk közös sikerre. Itthon aztán megtanultam a Balatonon szélszörfözni, mert újra át akartam élni azt az érzést, amikor a természet irányít és te beolvadsz a víztömegbe.

Úgy képzelem, hogy a Keeymennel ti egész nyáron a Balatonon lógtok, és ahol kedvetek szottyan, játszotok és titkos koncerteteket adtok. Ez tényleg így van?

Az álmom tényleg ez. Egész nyáron koncertezni a Balaton és a többi magyar tó mellett. A Panel Surferszel csináltunk egy balatoni büféturnét, ami 3-4 bulit jelentetett egy hétvége alatt, utcai borozók előtt járdán játszottunk. Szép emlékek. Az a szerencsénk a Keeymennel, hogy bárhová lerakhatjuk az erősítőinket, az ugyanúgy fog szólni és az emberek ugyanúgy beindulnak rá. Ennek ellenére a Balaton sajnos még nem ismert el a saját zenekarának. A Bozóval megrögzött célom, hogy egyszer az legyünk, a Keeymenre pedig inkább a budapesti undergroundból szépen kinőtt zenekarként gondolok.

the-keeymen-2016-foto-gallyasluca.jpgKeeymen-koncert 2016-ban. Fotó: Gallyas Luca.

Egy Keeymen-interjúban kötelező fennakadni azon, hogy nem vagytok fent a Facebookon. Az okairól viszont majdnem mindig mást mondtok. Mi az igazság?

Az, hogy utáljuk a közösségi médiát. Tényleg. Elrabolja az időnket, és digitális eszközökön nézegetjük az ismerőseink dolgait, ahelyett, hogy beszélgetnénk velük. Úgy éreztük, az is ad egy különlegességet a zenekarnak, ha azt mondjuk, hogy kösz, nem. Az elmúlt évek bebizonyították, hogy ez működik.

Mégis indítottál magadnak egy zenészoldalt.

Ez még régen történt, amikor sokan panaszkodtak, hogy nem tudnak tájékozódni a Keeymen-koncertekről, és B-megoldásként felvettem a bulikat az események közé. De az a terv, hogy csinálunk egy honlapot a Keeymennek és ott tesszük közzé a koncertdátumokat.

Visszamentek 2005-be?

Vagy előre 2030-ba. Szerintem pár év múlva újra nem fog kelleni Facebook-oldal a zenekaroknak. Vagy legalábbis nem ez lesz mérvadó, mert jön majd egy újabb platform. Most a TikTok generál milliós nézettségeket, és az, hogy Facebookon van egy oldala a zenekarodnak, a kutyát nem érdekli.

Amikor elindult a Keeymen 2015 körül, volt egy felfutása a szörfrocknak is. Ott volt a Panel Surfers, akik az egyik koncertetek hatására alakultak, vagy a skeemers, amiben doboltál is egy ideig, de említhetnénk a Fat & Cute-ot is. Túlzás vagy nagyon is jogos itthon szörfrock-színtérről beszélni?

Azóta is indult pár hasonló zenekar, mint a The California Nightmares vagy a Beach Beach & The Boogey Mango, és más műfajokba is belopta magát a szörf: a Folksteps például etnosurföt játszik, Nóvé Soma projektjében, a Samurai Drive-ban pedig az egyik szám klasszik szörfgitár-intróval kezdődik. Ha az ország nem is, de az underground színtér megismerte ezt a műfajt. Érdekes, hogy a közízlés a világ minden táján szinte egyidőben újra kitermelte magának a szörfzenekarokat, az amcsiknál is visszajött a szörf (Man or Astro-man?, The Nude Party, Los Bitchos), de mondhatnám a francia La Femme-t is, akiknél megjelent a szörfgitáros poszt-punk. Talán azért is, mert a huszonéves generáció ilyen laza hangulatban van, a nyugati országokban már régóta nem kellett háborúba menni – és gondolom sokan szívnak az ördög salátájából is, amikhez jólesnek a finom dallamok. Ma a többség lazításra használja a zenét, és a kikapcsoló, kellemes dallamok működnek a legjobban. Csütörtökön kiderül, hogy a szörfrock és a Keeymen még 2022-ben is érdekes-e. Én úgy gondolom, igen.

A The Keeymen január 27-én játssza el új, Tácsik Hunor szaxofon-vendégjátékával színesített második lemezét a Turbinában, előzenekar a DARĀGE helyére beugró Giliszta, jegyvásárlás, Facebook-esemény.

headerfotó: Szemerey Bence

 

a zúzásba torkolló Vittula a 2. Keeymen-lemezről

a Bambi Molesters remek '97-es LP-je

egy kis édeshármas

a műfaj alapjait lefektető Dick Dale, akinek Misirlou című száma nyitja a Ponyvaregény soundtrackjét

Ventures

https://recorder.blog.hu/2022/01/26/_oriasi_pofonokat_kaptam_az_oceantol_szabo_gyula_bozo_the_keeymen_-interju
„Óriási pofonokat kaptam az óceántól” – Szabó Gyula (Bozo, The Keeymen)-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr9516824474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása