„Ha átélted, hogy fellibben a fátyol, utána mindig amögé szeretnél betekinteni” – Platon Karataev-interjú

2022.01.24. 16:24, soostamas

platon_mupa.jpg

Vízválasztó, harmadik lemezéhez ért a törékeny indiefolkkal induló, majd egzisztenciális szorongásokat atmoszférikus rockba öntő, a pszichedelikus zenék és a gregorián énekek hatásától sem mentes Platon Karataev. Harmadik lemezükkel nem csupán színvonalasan váltottak angolról magyarra, de a karrierjük szempontjából is egy sokszínű, mélyre menő alaplemezt készítettek el, amivel még tágabbra nyitották a zenei univerzumuk határait. A zenekar két énekes-gitárosával, Balla Gergővel és Cz.K. Sebővel veséztük ki az új lemezt: beszélgettünk arról, milyen halálközeli és egységélmények, gondolatok ihlették a Partért kiáltót, miért tűnhet külföldön a magyar egy tündenyelvnek, de szóba került az is, hogy milyen (rokoni) szálak fűzik egyikőjüket Máté Péterhez. A Platon Karataev élőben január 28-án az Akváriumban mutatja be a Partért kiáltót.

Sokat beszéltek arról, hogy a mélységet keresitek a zenében. Mit értetek pontosan ez alatt? Mitől lesz számotokra mély egy zene?

Balla Gergő: Az alkotás során alapvetően két irányba lehet elindulni, a felszín felé, ahol aztán tömegeket találsz, vagy olyan mélyre, ahol mindenkit. Számomra a mélység keresése ez utóbbit jelenti, az egyénen túl egy kollektív élmény kutatását, ami a külvilág nézőpontjából még mindig csak egy periférikus megtapasztalás. Próbálok olyan mélyre merülni magamban, hogy megszűnjön az Én és egy olyan azonosság-élményt éljek át, ahol nincs különbség köztem és közted, megszűnnek a határok. A legegyetemesebbről szeretnék beszélni a legszemélyesebb módon. Fontos hozzátennem, hogy semmiképp sem szeretném az egyik irányt a másik fölé helyezni – más a kettő, és engem a merülés érdekel jobban.

Cz.K. Sebő: Én hallgatóként és alkotóként is azt az érzést keresem a zenében, amikor megborzongat, kiráz tőle a hideg, és nem tudom megmagyarázni, miért. A zene hatására módosult tudatállapotba kerülök. Örülök, ha olyan zenét alkothatok, amiben minél többször előjön ez a furcsa, de jóleső érzés.

Ez a mélység együtt jár valamiféle szomorúsággal vagy melankóliával?

Balla Gergő: A melankóliát sokan szinonimaként használják a szomorúságra, miközben előbbi sokkal inkább egy mély egzisztenciális megtapasztalás. Tavaly olvastam Földényi F. Lászlótól A melankólia dicséretét, ami nagyon jól helyére teszi ezeket a fogalmakat. Ma a legtöbb dolog a felszín felé löki az embert, és annyira hiányzik az életünkből a mélység, hogy sokan ha találkoznak vele, azt szomorúságnak érzékelik, mert nem tudják árnyalni a kettőt. A saját zenénken keresztül úgy tudnám megmutatni a különbséget, hogy a For Her egy szomorú lemez, mert egy párkapcsolat elgyászolásáról szól, az Atoms és a Partért kiáltó pedig melankolikus lemezek, mert azokban egy egzisztenciális körbetekintés jelenik meg, amelynek persze megvan a maga súlya. Ahogy a tengerben is egyre nagyobb lesz a nyomás, ahogy mélyebbre merül az ember – a mélytengeri lények kicsit torzak, szörnyszerűek, és ha az ember a lelkében merül mélyre, ott is találkozhat a felszíni tudatállapotban szörnyűnek tűnő dolgokkal, amiket ha kirántunk a jó/rossz, vidám/szomorú bináris gondolkodási rendszeréből, akkor el tudjuk fogadni önmagukban olyannak, amilyenek.

Cz.K. Sebő: Egyetértek. A melankóliában van valamiféle derű, amit a mélység megtapasztalása, majd a felszínre jövés okoz.

INNENTŐL KEZDVE A MI NYELVÜNK IS ZSIBBAD - CÍMLAPINTERJÚNK A PLATON KARATAEVVEL AZ ATOMS MEGJELENÉSE UTÁN.

Az Atoms istenkereső, hitvesztésről szóló narratívája után az új lemezen az énvesztés, az énmeghaladás, a kollektív tudattalanban való feloldódás foglalkoztatott titeket.

Balla Gergő: Először 2016-ban, Skóciában tapasztaltam meg ezt az egység- vagy azonosságélményt. Glasgow egybefüggő parkrendszereiben tettem meditatív sétákat és az egyik alkalommal volt egy megtapasztalásom, amit nem tudok szavakba önteni. Ha meg kell próbálnom, úgy éreztem, hogy feloldódtam a van-ban, mindent a legmélyebb valójában érzékeltem. Ebből írtam aztán a Season of Singing című számot, az első lemezünk első dalát. Tehát már a For Her-ön is ott volt ez az élmény, csak akkor még más eszközeim voltak arra, hogy kifejezzem ezt a megtapasztalást. Azt éreztem, nem tudom kimondani ezt az engem meghaladó élményt, ezért is lett belőle néhány saját gondolat mellett nagyrészt egy összeollózott világbölcseleti gyűjtemény, amelyben Shakespeare-től Rúmin, Frommon és Maslow-n át az Énekek énekéig sok minden helyet kapott. Ha az ember átélte, hogy fellibben a fátyol, ami addig ott volt a szeme előtt, utána mindig amögé szeretne betekinteni. Ez érdekel igazán az alkotásban is, és szubjektíven ehhez képest minden más téma irrelevánsnak hat számomra.

Azóta is voltak hasonló élményeid?

Balla Gergő: Igen, de ezt nem úgy kell elképzelni, hogy dervistáncolok a nappalimban. Sok minden triggerelni tudja ezt a módosult tudatállapotot. Akár az, hogy ott lehettem a kislányom születésénél, de meditációval is el lehet jutni ide.

Akkor nem LSD-tripekre kell gondolni, amikor arról beszéltek, hogy módosult tudatállapotokon keresztül keresitek a létezés magját.

Balla Gergő: Szerintem az is egy járható út, bár mi főleg meditációval, relaxációval, imaginációval, vagy az alkotás aktusán keresztül jutunk módosult tudatállapotba. Az sem mindegy, hogy az ember hogy közelíti meg a pszichedelikumokat, fel lehet készülni belső munkával, tudatosan is az utazásra, és arra, hogy aztán ezt az élményt integráljuk a személyiségünkbe, ezáltal ez lehet egy önismereti, kvázi-spirituális létélmény keresése is. Nekem nagyon tetszik az a pszichedelikus irodalomban használt kifejezés, hogy pszichonauta, mert arra utal, hogy ez egy belső utazás az ember saját, de még inkább az emberiség kollektív pszichéjében, függetlenül attól, hogy mi a trigger.

balla_gergo-foto-posztosjanos.jpgBalla Gergő. Fotó: Posztós János.

Hasonló szerkezeti ívre épül a Partért kiáltó is, mint az Atoms. Az ember egyre beljebb halad a tudatában, ahol aztán megtörténik az énvesztés, eltávolodik önmagától, majd a végén visszatalál hozzá, és valamiféle megnyugvásra lel az egzisztenciális szorongásaival kapcsolatban.

Balla Gergő: Egyben érdemes hallgatni a lemezt és a számsorrend is nagyon fontos. A Csak befelé témamegadó dal, ott találkozunk először a vízmotívummal is, amikor a folyóhoz érkezik az ember. A következő három dalban vannak ott azok a kulcsmondatok, amikre aztán fel tudtam fűzni a dalokat. „Vízből van a túlsó part”, „Látok már a víz alatt, „Partért kiáltó víz vagyok”.  Ez már az énvesztés, a határtalannal való találkozás, majd a Rajokban száll c. dalban (“Part nélkül tengert, mondd meg, ki látott?/Minden víz kettéosztja a világot”) visszatérünk a hétköznapi tudatállapotba.

Úgy érzem, addig a mondatig kellett megérkeznünk ezzel az albummal, ami a Lombkoronaszintben hangzik el: „Minden víz épp a túlsó partig ér el”. Ez kilép a hétköznapi tudatállapotra jellemző dichotóm gondolkodásmódból, ahol még vannak viszonyítási pontok, van jó és rossz, te meg én, éjjel-nappal; az azonosságélményekben ezek a határok oldódnak fel. Nem tudom megfogalmazni, hogy miért, és hogyan, de számomra ez a sor egyfajta világ-axiómaként hat, azt érzem, hogy ez a mondat igaz, ez a mondat van. Talán eddig kellett eljutni, ez volt az utunk.

Miért a vízszimbolikát használtad ennek a belső útnak a megrajzolásához?

Balla Gergő: Szövegírás közben vettem észre, hogy gyakran visszatér a víz motívuma és láttam, hogy a lemez három kulcsfogalmát, az Egységet, a Határtalanságot és az Azonosságot a víz szimbólumrendszerén keresztül tudom a legjobban kifejezésre juttatni. Aztán az innenső és a túlsó part perspektívájának behozásával tudok játszani azzal, hogy itt van ez az azonosság-egység (a víz), de vissza tudok lépni belőle a dichotóm gondolkodási rendszerbe, amit a hétköznapokban is használunk (víz/part). Emellett megjelenik a forrás, vagyis az eredet, valamint a cél, ahová a víz ömlik (tenger, óceán), ami talán nem is cél, hanem egy olyan közeg, amit már nem kell meghaladni. A „minden víz épp a túlsó partig ér el” mondat számomra azt is jelenti, hogy igazából mindegy, hogy épp az innenső, vagy a túlsó parton állunk, a vízben vagyunk, vagy az eredet, vagy a tenger felé tartunk, nincs különbség ezek között, elég csak szemlélődni. Ezt a szimbólumrendszert nem én találtam ki, különböző formákban szinte az összes hagyományban jelen van.

czksebo_platon.jpgCz.K. Sebő. Fotó: Miknyóczki Dóri.

Hangsúlyos a lemezen az elmúlással való szembenézés és megbékélés gondolata. Ez megfogalmazódik a sorokban rejlő paradoxonokban is („a Nap akkor nyugszik, mikor delel / ki születik már úton van innen el”, „ez is csak sejthalál"), de nekem úgy tűnik, hogy a Most magamba egy konkrét halálélmény feldolgozása, ami után a Lassú madár ad megnyugvást.

Balla Gergő: 2020 februárjában egy délkelet-ázsiai túrán volt egy komoly motorbalesetem. Szerencsére kisebb sérülésekkel megúsztam, de közvetlenül az esés után nem tudtam, hogy élek-e vagy meghaltam. Pár pillanatig nem tudtam eldönteni, hogy most létező, vagy nem-létező vagyok, és ez az élmény indította el a szövegírást is. Aztán két héttel később egy szúnyogcsípés miatt dengue-lázas lettem, amit csonttörő-láznak is neveznek, és tényleg volt olyan pillanat, amikor azt éreztem, hogy lelöktek a tizedik emeletről, és nincs olyan csont a testemben, amely ne lenne eltörve. Ez egy brutális élmény volt, tíz napig tartott, amiből hetet töltöttem egy yogyakarta-i kórházban 39-41 fokos lázzal.

A Most magamba szövege úgy született, hogy ebben a lázálomban jegyzeteltem sorokat és szavakat, amik eszembe jutottak, és amikor hazaértem, ezekből a szókapcsolatokból kuráltam egy dalszöveget. A Lassú madár szövegét inkább a motorbaleset ihlette, a lét és a nem-lét határán szerzett tapasztalat indította be az elmúlásról való gondolkodást. Akkor azt éreztem, hogy 28 évesen meghalhatok a semmi közepén, és eljutottam odáig, hogy ha ez így is történik, akkor el tudom fogadni a saját végességemet. Harmadikként pedig a Lombkoronaszint született meg, amelyben ott a csónak, amivel átevezünk a túlsó partra, a nem-létbe, de most még visszatérhetünk. Aztán lesz, amikor már nem evez vissza az ember.

És még csak ezután robbant be a koronavírus-járvány…

Balla Gergő: Olyannyira, hogy eredetileg utaztunk volna tovább Kambodzsába és Vietnámba, de a dengue-láztól annyira legyengültem, hogy nem tudtam ráülni a motorra, anélkül pedig eléggé leszűkül az ember akciórádiusza Délkelet-Ázsiában. Akkor kezdett mindenhol megjelenni a covid, ezért hazajöttünk hamarabb, és egy héten belül mindent lezártak. Utána pedig több hónapnyi karantén következett, mert májszövődményeim lettek a dengue-től, és a korona a májelégtelenségben szenvedőkre veszélyesebb volt, úgyhogy ki se léptünk a négy fal közül. Eleinte csak feküdtem az ágyban, aztán ahogy magamhoz tértem, elkezdtem számokat írni. Sok dal és dalszöveg született ebben az időszakban, mert volt időm foglalkozni velük, és volt élmény, amiből meríthettem.

Ezek az élmények hogyan hatottak a gondolkodásmódodra, világképedre?

Balla Gergő: Akkor ezek leírhatatlan mélypontok voltak, de nem bántam meg, hogy átéltem őket, mert nagyon sokat kaptam attól, hogy rövid időn belül kétszer ilyen intenzíven megtapasztaltam a testem határait. Leginkább talán azt, hogy egy nagyon mély elfogadás és nyugalom van bennem. És hogy valahol csak egy illúzió, hogy különbséget teszünk lét és nem-lét között, mert van egy hely, ahol ezek teljesen feloldódnak egymásban, és ez a koordinátarendszer is értelmezhetetlenné válik.

Beszéljünk az új lemez zenei oldaláról is. Mintha azt kerestétek volna, hogyan lehet kijátszani a dalaitokban rejlő katarzist, és nekem úgy tűnik, hogy a poszt-rockban találtatok erre megoldásokat.

Cz.K. Sebő: Valóban közelít a poszt-rockhoz a lemez, de ez nem volt tudatos alkotói döntés. Egyenként foglalkoztunk a dalokkal, próbáltuk megtalálni a saját útjukat, és ahogy alakultak, úgy jöttünk rá, hogy sokban ott rejlik a posztrock-érzés. Utána már a többi dalt is beleillesztettük ebbe a keretrendszerbe, de figyeltünk rá, hogy ne tegyünk erőszakot rajtuk.

Balla Gergő: Szerintem változatos anyag született. A Rajokban száll vagy a Lassú madár poszt-rockos, de az Elmerül-nek sokkal inkább egy ősi, folkból táplálkozó lüktetése van, a Tágul vége nyers, metálos dobolás, a Tűz mellé egy kórusmű, a Partért kiáltó pszichedelikus hömpölygés, a Lombkoronaszintben pedig egy teljesen más, finomabb lüktetéssel születik meg a katarzis. Néha azt érzem, hogy nüanszokon múlik, hol hajlik át egyik műfaj a másikba, és sokszor egy dalon belül is több műfaj szólal meg.

De törekedtettek arra, hogy jobban kinyissátok a zenei tereket a dalokban? A Vízből van például olyan monumentalitásig jut el a végére, ami korábban nem volt így kijátszva a zenétekben.

Cz.K. Sebő: Ez nem volt kimondott cél a dalszerzés során, de a Vízből van esetében már a nyers demónál éreztük, hogy tágra lehetne nyitni, és nagy katarzist láttunk benne. Utána már tudatosan dolgoztunk azon, hogy megvalósítsuk ezt a potenciált, amiben nagy segítségünkre volt a hangmérnökünk, Zwickl Ábel. Úgy érzem, a magyar producerek közül ő a legjobb abban, hogyan lehet egy dalt effektekkel, hangszerekkel kinyitni.

Balla Gergő: Nincs bennünk ilyen jellegű tudatosság. Nálunk a stúdiózás nem egy-két hetes, hanem egy-másfél éves folyamat. Van a daloknak egy kreatív magja, amivel elkezdünk dolgozni, de sok mindent a stúdióban látunk és hallunk beléjük, és sok kreatív döntés ezek hatására születik meg.

Ezzel együtt is feltűnő, pláne egymás után hallgatva, mennyit változott a zenétek a For Her törékeny, akusztikus indiefolkja óta.

Balla Gergő: Zeneileg is változott, hogy mi érdekel minket, és a zenei eszköztárunk is bővült, amivel még pontosabban tudjuk magunkat kifejezni.  A For Hernél például még nem tudtam, hogy mi az a reverb, annyira csak a klasszikus akusztikus zenéket hallgattam, Johnny Flynnt, Johnny Casht, Mumford & Sonst, Bon Ivert, hogy körbe se néztem a másik világban. Az Atomsnál kezdtük el felfedezni az effekteket, és tanultunk rengeteget Zwickl Ábeltől, a Partért kiáltónak pedig már eleve ezzel a tudással futottunk neki. Az Atoms előtt rengeteget szenvedtünk, hogy mi legyen az új irány, mert tudtuk, hogy nem akarjuk a For Her-ét továbbvinni. Először az Atoms című dal született meg, amiből nem is tudom, hány verziót írtunk, mire felvettük.

Mire találtatok rá az Atomson?

Balla Gergő: Először akusztikus gitárral vettük fel, és a nagy áttörést az hozta, amikor nekifutottunk elektromossal. Én még így is egy gitárerősítőbe dugott elektroakusztikus gitáron játszom abban a számban, de az elektromos gitárral teljesen más horizontok nyíltak meg előttünk. Bejött az effektezés, az ampok, a torzítás, a reverb, a delay, és egyszerűen nagyobb teret kaptunk az atmoszférateremtésre.

Cz.K. Sebő: Az én fejemben az Ocean volt a váltópont. Abban találtunk meg igazán a hangunkat, annál éreztük először, hogy megmaradhat az a törékenység, ami a For Herben megvolt, de társulhat egy katartikus zenei világgal. Onnantól a többi dal is a helyére került zeneileg.

Balla Gergő: Egyetértek. Ma már persze azt is máshogy vennénk fel picit – úgy, ahogy az Akvárium live sessionön játszottuk. A gitárváltás mellett kulcsfontosságú volt, hogy az Oceanben hoztuk be először a harmadik harmóniaszólamot az énekbe. Míg a For Hernél sok dalban ketten énekeltünk együtt, az Aphelionön, a Wolf Throatson és a Bitter Stepsben is három énekben kezdtünk el gondolkozni, és ez sokat dobott a dalokon. Ma már sokszor nem is különítem el az új dalötleteknél, hogy ezt Sebő, Laci vagy én éneklem, mert hármunk hangját, mint egy hangszert, egy egységként kezelem. Az Elmerül-ben vagy a Lombkoronaszintben nem is kivehető, hogy ki énekli a dalt.

A három ének ötlete Sallai Laci belépésével jött?

Cz.K. Sebő: Az első basszusgitárosunk, Jáky András is mondta, hogy tudna vokálozni alánk, de a For Hernél még nem volt meg a megfelelő hangszeres tudásunk, és azt se tudtuk, hogy mi az a terc, mi az a kvart, így nem is tudtunk tudatosan harmóniákat írni. Próbálkozással hoztuk össze a vokálszólamokat, nem is gondoltunk bele, mit adna egy harmadik vokál. De az, hogy Lacié teljes értékű énekhang, és ő nem egy háttérvokalista, sok lehetőséget adott a zenekarnak. Főleg élőben.

A Partért kiáltó esetében mik voltak azok a dalok, amelyekkel lefektettétek a lemez alapjait?

Cz.K. Sebő: A Vízből van, mert abban sok aha-élményünk volt, és az Elmerül, mert abban van a legtöbb hangszeres kísérletezés. Található benne hegedű, akusztikus gitár (a magas, fémes csengések miatt), sokrétegű szintetizátoralap, ami hömpölyög a dal közben és alulról támasztja, valamint tagelharpa, ami egy skandináv népi hangszer.

Balla Gergő: A Vízből van készült el először, és sok megoldásra találtunk rá a felvétele során, amit aztán más dalokban is alkalmaztunk, itt leginkább gitár- és énekeffektezésre kell gondolni. Valamint itt használtunk először és valószínűleg nem utoljára orgonát, ami ad egy sokkal intenzívebb szakrális töltetet a dalnak.

A Most magamba című dalról, főleg az énekdallamai miatt, az jutott eszembe, hogy egy Máté Péter-slágerre hasonlít.

Balla Gergő: Ez egy klasszikus dallamvezetésű rockdal, remélem, hogy nem csap át modorosságba. Érdekes, hogy őt említed, mert egész gyerekkoromban Máté Pétert hallgattam, teniszütővel gitároztam a lemezeire, mert állandóan az ment otthon. Sőt, távoli rokonunk is Máté Péter.

Mennyire távoli?

Balla Gergő: Eléggé, nem is vér szerinti rokon, anyai nagymamámhoz köthető. Szóval ez a dal kicsit tényleg kilóg, de remélem, hogy a szöveg és a hangszerelés miatt szerves része tud lenni a lemeznek.

Cz.K. Sebő: Én nagyon szerem azt a dalt, sok potenciált látok benne, nagyon slágerérzékeny. Picit más, mint a többi dal, de ennyi változatosság kell egy lemezre.

A Partért kiáltó egyik legnagyobb tétje az volt, hogy működik-e magyarul is a zenétek. Működik, ez ma már nem kérdés, de bizonyára sok kételyt kellett legyűrni, amíg eljutottak odáig, és úgy gondolom, ebben a Valaki jár a fák hegyén Kányádi-Kaláka-feldolgozása kulcsszerepet játszhatott.

Balla Gergő: Ez egy hosszú és organikus folyamat volt, amiben a Kányádi-vers valóban fontos állomás volt. Ott láttuk először, hogy nemcsak hogy működik a magyar szöveg a zenénkkel, de mennyire más mélység tárul fel, ha az anyanyelvünkön énekelünk. Ha szavak szintjén szeretnénk beszélni a szavakon túli tartományról, már eleve torzulni fog a végeredmény, és még tovább torzul, ha olyan nyelven fogalmazzuk meg a dolgokat, melynek nem vagyunk teljesen a birtokában. Mivel az angolszász folkból jöttünk, magától értetődő volt, hogy angolul írjunk – műfajidegennek éreztük volna a magyart. Volt ebben egy önvédelmi mechanizmus is, hogy ezekről a személyes dolgokról könnyebb angolul énekelni, hiszen azzal egy kicsit el is távolítjuk magunktól a témát. És volt bennem egy méltatlanságérzés is, hogy én soha nem fogom tudni úgy megfogalmazni ezeket a szövegeket, mint ahogy a magyar költők és írók tették, akkor pedig mit is akarok ezzel.

Aztán ezek a dolgok idővel a helyükre kerültek. Nem gondolom, hogy felértem volna hozzájuk, inkább rájöttem, hogy nem ahhoz kell mérnem magam, Pilinszky milyen sűrűséggel töltötte meg a sorait. Ha ezen a nyelven tudom a legjobban kifejezni magam, akkor ezen kell írnom. Sokáig még így is elképzelhetetlen volt, hogy legyen egy magyar nyelvű nagylemezünk, de az ázsiai út után elkezdtek jönni a magyar szövegek, és rájöttünk, hogy működnek. Most pedig azt érzem, hogy ez egy egyirányú út, és nem tudom elképzelni, hogy a jövőben ne magyarul énekeljünk.

platon_a38_day2_foto_komroczkidia-54.jpgSallai Laci. Fotó: Komróczki Dia.

Cz.K. Sebő: Nekem mindig az volt egyetlen kételyem, hogy a magyar nyelv nehezen tördelhető dallamra. Vagy találsz egy egyedi ritmikát, ami illik a magyar nyelvre és a saját zenédben organikusan tudod használni, vagy nagyon angolosan fogod hajlítgatni a szavakat. Ez utóbbit én nagyon nem szeretem, a magyar nyelv megcsúfolásának érzem. Emiatt sokáig szkeptikus voltam a magyar nyelvű dalokkal, de amikor meghallottam a Valaki jár a fák hegyén-t, és hogy milyen szépen bele tudnak simulni a zenei stílusunkba, aztán Gergő megmutatta az első magyar nyelvű szövegeit, eloszlottak a kételyeim. Nem mondom, hogy nem farigcsáltunk egy-két dalon, hogy kijöjjön a ritmika, de ez minimális volt. Úgy érzem, nincs egyetlen sor se a lemezen, ami magyartalan lenne, vagy megerőszakolta volna a dallamot a nyelv, és ennek nagyon örülök.

Az európai turnékkal, showcase fellépésekkel és néhány számnál milliós Spotify-lejátszásokkal szépen épülő nemzetközi karrieretekre hogyan hat a nyelvváltás?

Cz.K. Sebő: A legutóbbi, félbeszakadt német turnén azzal kísérleteztünk, hogy a setlist felét magyar nyelvű dalokkal töltöttük fel, és olyan visszajelzéseket kaptunk a közönségből, hogy még jobban is tetszettek nekik, mint az angol dalok, mert a magyar nyelvtől volt egy újdonságerejük. Jelenleg a nyugati ízlés – talán a multikulturalizmus fogalmára is rácsatlakozva – nyitottabbá vált az egzotikusnak számító nyelvekre, elég csak az izlandi, a közel-keleti, a török vagy az afrikai zenekarok világsikerére gondolni. Ebben szerepet játszhat az is, hogy az angolul énekelhető dallamvilágot és ritmikát mintha kimerítették volna, és az emberek egy részében született igény egy másfajta dallam- és szövegvilágra. Ha például Tinariwent hallgatok, más módba kapcsol át az agyam, annyira érdekes a ritmikája van a szuahéli nyelvnek az én európai fülem számára. A magyar nyelv ugyanilyen élményt válthat ki külföldön, mert nagyon egyedi tördelése és ritmusa van.

Balla Gergő: A lehető legjobban jártunk a magyar nyelvvel, mert más országokban ez szinte egy különleges tündenyelvnek is tűnhet akár. Annyira magában áll a nyelvek között, hogy nincs mihez viszonyítani, miközben érdekes lüktetést ad ennek az atmoszférikus zenének. Lehet, hogy mindent egybevetve kicsit talán szűkíti a nemzetközi lehetőségeket, de nekünk mindig is belülről jövő motiváció volt a zenélés, és sokkal fontosabb az, hogy megmaradjunk ezekben a mélységekben, mint hogy angolul írjunk dalokat külföldre. Azt el tudom képzelni, hogy egy-két dalt lefordítunk angolra és kiadjuk egy EP-n, de a fősodor mostantól a magyar lesz.

platon_a38_day2_foto_komroczkidia-9.jpgBradák Soma. Fotó: Komróczki Dia.

További tervek?

Balla Gergő: Izgalmas évünk lesz, mert csinálunk egy VHK- és egy Arvo Part-feldolgozást, és két angol nyelvű dalunkat is kiadjuk magyar szöveggel. Ezzel párhuzamosan pedig felvesszük a negyedik lemezünket. Eddig minden lemezünk között volt egy ugrás, még ha az Atoms és a Partért kiáltó között nem is olyan nagy, de úgy érzem, most nem lesz, mert a Partért kiáltóval megtaláltuk, amit kerestünk, és most inkább körülnéznénk ott, ahová eljutottunk. Én legszívesebben már holnap mennék a stúdióba, mert nagyon izgalmas az, amink most van az új anyagról.

A Platon Karataev január 28-án játszik az Akvárium Klubban, előzenekar a poszt-rockos Törzs, Facebook-esemény errefelé, jegyek még korlátozott számban kaphatók.

interjú: Soós Tamás
headerfotó: sinco

https://recorder.blog.hu/2022/01/24/platon_karataev_interju_partert_kialto_balla_gergo_cz_k_sebo
„Ha átélted, hogy fellibben a fátyol, utána mindig amögé szeretnél betekinteni” – Platon Karataev-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr4116822656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása