„Mintha balladákat írt volna a saját kudarcaimról” – Sallai Péter, Veres Gábor és az Entrópia Architektúra kedvenc 2021-es zenéi

2022.01.06. 11:36, srecorder

Miután listába szedtük a legjobb lemezeket, magyar lemezeket, filmeket és sorozatokat, megkértünk zenészeket, hogy ők is gyűjtsék össze a kedvenc dalaikat és albumaikat 2021-ből. A borítótervezőként is nemzetközi hírű Sallai Péter az egyik legnagyobb európai metálkiadóhoz, a Napalm Recordshoz szerződött a pagan black metalos Bornholmmal, és náluk is jelent már meg novemberben az ötödik nagylemezük, az Apotheosis. A Watch My Dying-frontember Veres Gábor tavaly vendégeskedett a Thy Catafalque aktuális remekművén (Vadak), nagy erőkkel dolgozott a WMD következő anyagán, és barátaival írt a szülői lét kihívásairól szóló, Mekk Mestert is megidéző és egyebek mellett kávédarálóval, "elemes gyerekhangszerekkel és egyéb kínzóeszközökkel" rögzített grindcore (vagy: dadcore) lemezt II. Rákóczi Ferenc Zenei Termelőszövetkezet néven. A rituális avantgárd metál hazai alapzenekara, az Entrópia Architektúra pedig egy nyolcperces kisfilmmel megfejelt, príma számmal jelentkezett (Jeges) 2021-ben, ami remélhetőleg már a várva-várt első nagylemezük előfutára.

Fotó: Máté Krisztina

SALLAI PÉTER
(Bornholm)

Hypocrisy: Worship

Darkthrone: Eternal Hails…

At the Gates: Nightmare of Being

Exodus: Persona Non Grata

Helloween: Helloween

Cradle of Filth: Existence is Futile

Iron Maiden: Senjutsu

Thyrfing: Vanagandr

Einherjer: North Star

VERES GÁBOR
(Watch My Dying, Hiinar)

Carcass: Torn Arteries

Ezen nem sok magyaráznivaló van, rajtuk nőttem fel, megint simán megmutatják, hogy nincs egyetlen rossz albumuk sem.

Philm: Time Burner

Picit hezitáltam, hogy a Tomahawkot írjam ide, vagy a Philmet, de a legjobb megoldás mégis az lenne, ha Patton átcuccolna ebbe a zenekarba.

Portrayal of Guilt: We Are Always Alone

Szeretik a Today Is The Dayt valószínűleg, ezzel én is így vagyok, szóval jóbarátok lettünk.

Fear Factory: Aggression Continuum

Nincs rá semmi mentségem, minden hangot hallottunk már róla, de valahogy beragadt.

The Pretty Reckless: Death By Rock And Roll

A 25 című dal volt az egyik legjobb dolog, amivel tavaly találkoztam. Feltekerteti magán a hangerőt.

Darkthrone: Eternal Hails...

Tizenkét éves koromtól hallgatok ilyen szörnyű zenéket, ebben visszaköszönni hallok sok primitív és imádnivalóan otromba zenei megoldást a 80-as évek extrém zenéiből. Megértem a borzasztó kritikákat, de ez éppen ilyen akart lenni, és nem azért, mert ne tudnának cizelláltan zenélni.

Converge & Chelsea Wolfe: Bloodmoon: I

Egyiküket se éreztem magaménak különösebben. A rajongóik szerint ez nem egy jó lemez, engem meg most fogott meg benne valami.

Valtozash: Boiling Solitude

Óriási szertelenkedés ez az album, mindig is mondtam, hogy a xylofon a leginkább alulértékelt metal hangszer.

Full Of Hell: Garden Of Burning Apparitions

Amikor azt mondod, "azért a lóf@nak is van vége", na akkor kapcsolod be ezt az albumot, meg még utána is köpsz.

Iron Maiden: Senjutsu

Ez valószínűleg nem a legalkalmasabb album az elképesztően progresszív és szerteágazó zenei ízlésem fitogtatására. Ebben a reménytelen, szar 2021-ben a kegyelemmel ért fel, hogy meg tudott születni ez az album.

ENTRÓPIA ARCHITEKTÚRA

NAGYI ALIAS NAGY GÁBOR
(Entrópia Architektúra, Grace of Kairós, LanternI)

Arkas: Artemis

Az Arkas név számomra az általam ismert egyik legkreatívabb csapatot takarja. Artemis single-jük is ékes példa erre. A 4:45 hosszú track nagyobb zenei körutazásra viszi a hallgatót, mint mások 45 perces albumai. Kezdésnek egy jóféle post-black világba csöppenünk, ami hamarosan egy okosan tördelt, már-már groove-os súlyozásba bukik, mintha csak a hullámvasút a zuhanásból az újabb vészjósló emelkedőre kaptatna fel. Meg kell jegyeznem, hogy a közelmúltban egy szaxofonossal egészült ki a duó. A fúvós hangszer gyönyörűen simul a színes zene szövetébe. Sok olyan zenekart hallottam már, ahol a fúvóst a komplett produkcióra „rákalapálták”, mint egy giccses szélkakast egy könnyűépítésű, egyszerű kertvárosi vityillóra. Nos, itt ez az érzés szerencsére elmarad. A harmonikusan lengedező vagy daráló gitárok és az eszeveszett dobjáték hullámainak tetején, mint egy fényjáték, színez a szaxofon. Aki szereti a kísérletezős, egyedi, instrumentális produkciókat, azoknak az Arkast szeretettel ajánlom, fantasztikus élmény mindenkor.

Her Highness: Adversaries of Society

A Her Highness a hazai sludge színtér meghatározó és egyedi produkciója. Ismereteim szerint ez a stílus itthon amúgy sem bír túl nagy táborral, de minek is, ha ilyen csapatok vannak, mint a Her Highness duója. Dob és basszus… se több, se kevesebb. Amit ebből a hangszerparkból ki lehet hozni, azon a csapat ezer százalékkal túlteljesít. A basszusgitár lefed mindent, amit mások gitárokkal, vagy akár vokálokkal oldanak meg. Tamás dallamos, kifejező játéka epikus. Olyan “jófajta vonulós stoner” is lehetne, de ez annál sokkal több. A koncertjeiken mindig van egy kis prózai bevezetés a trackekhez, tanulságos a sötét képek zenei tükröződése. A Her Highness egy különleges produkció, amit szívvel ajánlok hallgatásra, egy görbe estéhez, rossz időjárási körülmények közötti vezetéshez, de legfőbbképp élő produkcióként, ahol még jobban összeáll “Őfelsége” világképe.

Vanta: Zero Kelvin

A Vanta teljesen beteg, Zero Kelvin albuma minden olyan dolgot ötvöz, amit ezzel a szóval lehet jellemezni…mármint a beteggel. Emellett olyan stílusötvözet, ami alsó hangon is szubjektív szívem csücske. Industrial, sludge, drone, djent, blues, electro… mindössze két fővel olyat ütve, mint egy jégtörő. Nem tudnám kiemelni, hogy mi is a legnagyobb kedvencem a Vantában, az okos, óramű-dobolás, a könyörtelen, bajkál-mély gitárok, vagy a széttorzított vokálok, amik olyan hatást keltenek, mintha Balázs a gépies hangtranszformációval küzdve jelet akarna küldeni, hogy IGEN, VANNAK ITT VANNAK ITT MÉG ÉLŐ HANGOK. A rémálom alá pedig mint valami számítógépes vírus, kúszik be a zene folyondáros, megállíthatatlan hálója.

Brygmus: Vitiate

A Brygmust 2021-ben ismertem meg. Vitiate című albumuk november 1-én jelent meg, gondolom, nem véletlen a dátum. Vallom, hogy az egyik legdurvább és legőszintébb produkció, amivel itthon találkoztam. Ez a banda nem viccel, nagyon sötét keveréke ez a black, doom és sludge metalnak. Mindezt olyan profizmussal előadva, ami példaértékű, mivel ezt a zenei tömeget élőben is úgy produkálják, hogy érthető, de mégis brutális marad. A Vitiate címei magukért beszélnek, az artworkben nincs semmi giccs, mint ahogy a zenében sem. Ez a csapat egy klasszikus black formáció, egy olyan, talán modernnek mondható implementációban, ami bárhol megállja a helyét.

WALCH MÁRTON
(Entrópia Architektúra, Fakutya, Berka, Tatros, Pangea)

Mono: Pilgrimage of the Soul

Régóta követjük, hallgatjuk, szeretjük a Mono munkásságát. Az új lemez ugyanúgy szinte látható zene, bár mindenkinek más a “filmje”.

Chief Rebel Angel: Death Rock City

Ez az album nem 2021-ben jelent meg, de tavaly adták ki bakeliten, így ez egy jó ok volt újra és újra meghallgatni! Szerintem ez egy kortalan alap…

Wiegedood: Nuages / Now Will Always Be

Az album ugyancsak idén jelenik meg, de ez a dal év végén “erőst” ismételten szólal meg a lejátszási listánkon. Reméljük, január végén élőben is látjuk őket!

Grace of Kairós: Alétheia

Spanyolország, Alföld, jóbarátok, s nem utolsósorban jó zene. Első találkozás után egyből még lement párszor. Azóta is. Mindenkinek ajánljuk!

CSÜRKE ZOLTÁN
(Entrópia Architektúra)

Ministry: Moral Hygiene

Csak a hagyományos! Erről a lemezről nem sokat akarok mondani. Az a tagunk, aki ajánlotta, azt nyilatkozta, hogy nem hallgat új előadókat és új lemezeket. Soha. Ezt mégis.

KÓSA CSABA
(Entrópia Architektúra, der Zunder, Schrödinger Frakció)

Treha Sektori: Rejet

Úgy érzem, Demeh Sorh Kahena zenéje most érett be. Pont annyira rituális és szakrális, mint amennyire hideg és kíméletlen. Ettől tudja szinte tökéletesen közvetíteni az ősiség természetes misztériumát. Az eddigi munkáit is kedveltem. Éreztem benne Lustmord hangulatát, de a Throbbing Gristle / Coil világának innovatív látásmódját is. Azonban ez az anyag nem ilyen. Ez valami új, valami Megszületett, vagy inkább betört a világunkba.

My Disco: Alter Schwede

Az ausztrál banda munkásságát a kezdetek óta kedvelem. Ezért nagy megtiszteltetés volt vendégként 2016-ban fellépni velük Budapesten. Innovatív, meghatározhatatlan stílusú zaj/kísérleti/post-punk formáció. Ez az album elementális támadás. Visszahozta az industrial zenébe az Einstürzende Neubautennél kezdetben tapasztalt brutális frissességet, mindezt kíméletlen hideg gépiességgel, német szövegekkel, iszonyú brutalitással.

:Of The Wand And The Moon: Your Love Can't Hold This Wreath of Sorrow

Kim Larsen munkáit kezdetben kifejezetten klisés, de kliséiben szerethető neofolk zenének hallottam. Ez a sztereotípia rétegről rétegre foszlott le az általa megalkotott világról. Nem csak én változtam, pedig ez is kétségtelen. Kim Larsen egyre inkább saját hangra talált. Ez a lemez egyértelműen az utóbbi 11 év munkásságának csúcspontja. Ez az album rendkívül személyes, szomorú, mégis fülbemászó minden dala. Olyan, mintha balladákat írt volna a saját kudarcaimról.

Magánügy. Nagyon.

The Ruins of Beverast: The Thule Grimoires

Alexander von Meilenwald egy zseni. Minden lemezével újat tud ma mutatni a technikás avandgarde metál színterén is, annak ellenére, hogy egyik lemezét sem lehet egy stílusba besorolni. Black/death/doom elemeket egyaránt tartalmaz, a zene egy virtuóz körutazás a stílusok között, úgy, hogy annak egysége nem bomlik meg, nem válik eklektikussá. A „német” precizitása, és a kíméletlen, határozott vonuló tempója pedig működik. Én ezért szeretem őket élőben hallgatni, amire sajnos egy ideje nem volt módunk.

John Zorn: Meditations on the Tarot

Zorn mester nem volt fukar kiadásokban 2021-ben, erősen szakrális témákat jár körül szinte mindegyik. Ennek megfelelően a Meditations on the Tarot lemez témája is hermetikus, a 2019-es The Hierophant folytatása, amihez képest további 13 Tarot kártyát mutat be. Műfaját okkult jazzcore-nak nevezném. Transzmutálja mindazt, amiben John Zorn erős a mai kortárs jazzben, összetett, érzékeny, virtuóz, de kétpercenként bakanccsal az arcodba száll.

Lustmord: ALTER

Lustmord mester alias Brian Williams a 80-as évek óta aktív (Chris and Cosey (Throbbing Gristle), SPK, Coil, and Clock DVA), véleményem szerint a dark ambient egyszemélyes megteremtője. Zenéjét hideg precizitás és filmszerű képi megközelítés jellemezte a kezdetek óta. Az Årabrot énekesnőjével készített ALTER viszont egy kifejezetten élettel teli, romantikus anyag. Többször hallgatós lemez, nekem hozzá kellett szoknom ehhez a szelídséghez. Megéri időt szánni rá.