„Ami örök emberi és nem rendszerfüggő” – Kaláka-interjú

2021.12.22. 13:02, soostamas

_j4a6872_jo.jpg

December 25-én a Marczibányi Téri Szabadidő Központban ad karácsonyi koncertet a Kaláka. De hogyan alakult ki a marczis koncertek lassan 50 éve tartó hagyománya? Milyen volt Latinovits Zoltánnal turnézni, mit szólnak hozzá, ha gyerekzenekarnak tartják őket, és miért volt a legnagyobb dicséret, amikor Weöres Sándor lónyerítéshez hasonlította a zenéjüket? Gryllus Dániellel, az ország legismertebb folkzenekarának egyik alapítójával beszélgettünk.

Két éve jelent meg Szabó Benedek és Sallai László kezdeményezésére egy feldolgozáslemez, amin fiatal zenekarok játsszák a Kaláka dalait. Nem titkoltan azzal a céllal, hogy aki gyerekkorában hallotta és emiatt gyerekzenekarnak könyvelte el a Kalákát, annak felhívják a figyelmét az ennél jóval gazdagabb életműre.

Amikor elkezdtünk muzsikálni, kizárólag a saját generációnknak, a közvetlen ismeretségi körünknek játszottunk. Később szervezők kértek fel minket arra, hogy állítsunk össze gyerekeknek is műsorokat. Már a Kaláka korai időszakában is játszottuk a Pinty és pontyot, A cinege cipőjét, a Tengerecki Pált, vagy a Bőrönd Ödönt, de számunkra ezek nem gyerekdalok voltak. Weöres Sándor is azt mondta, hogy ő sose írt gyerekverseket, utóbb mégis sokan úgy tartották számon, mert a szerkesztők összeállítottak a verseiből gyerekköteteket. Ha minket is elkönyveltek páran gyerekzenekarnak, azt nem érzem olyan nagy tragédiának. A gyerekek olyanok, hogy ha tetszik nekik egy dal vagy egy vers, azt hiszik, az csak nekik szól és senki másnak. Ettől függetlenül mi minden korosztálynak zenélünk.

Decemberben sokat játsszuk a Szabad-e ide bejönni betlehemmel? című előadásunkat. Egy Bach-énekről vagy egy Kányádi-versről, ami abban elhangzik, nem lehet azt mondani, hogy csak a gyerekeknek vagy a felnőtteknek szólna. Egyébként se baj, ha a gyerekek hallanak komolyabb verseket is. Egyszer egy kisfiú megkért minket, hogy játsszuk el a kedvenc dalát. „Melyik az?”, kérdeztük. „A Tudod, hogy nincs bocsánat!” Sokan aztán felnőttként, a saját gyerekük révén találnak vissza hozzánk, és jönnek el a Kosztolányi-, Weöres- vagy Kányádi-estünkre. De ha valaki nem fedezi fel magának ezeket az előadásainkat, az sem baj. Nem lehet mindent ismerni.

kalaka.jpg

„Ha meghallgatod a Kaláka 1976-os, az Egyetemi Színpadon adott koncertjének felvételét, nem egy gyerekzenekart hallasz, hanem egy ízig-vérig underground produkciót, a megzenésített versek és a freak folk, a népi és az urbánus határmezsgyéjén” – mondta Szabó Benedek egy interjúban. Érdekelne, hogy milyen zenei hatások érték a Kalákát az első években? Inspirálták önöket az akkori angolszász, pszichedelikus folkzenék?

Zenei általános iskolába jártunk, ahol a Kodály-módszer szerint tanítottak minket: hangszereken játszottunk, kórusban énekeltünk, és mindennap volt énekóránk. Én inkább a komolyzene hatása alatt voltam gyerek- és még fiatalkoromban is, de természetesen minket is megérintett a Beatles-láz. Az Illéssel például kezdettől fogva többször játszottunk együtt. Azt viszont nem tudnám kiemelni, ki volt ránk zeneileg legnagyobb hatással, mert a stílus nálunk sosem volt megszabva. Vannak latinos számaink, van sok sanzonos, és olyan is, amire a délszláv vagy a magyar népzene hatott.

Kányádi Sándor bácsi mondta, hogy a Kaláka kimuzsikálja a versből a maga olvasata szerinti eredeti dallamot, és ez jól leírja a Kaláka lényegét. A verséneklés ugyanis a mi felfogásunk szerint nem stílus, hanem műfaj. Ha eléneklünk egy verset, nem egy zenei stílusból indulunk ki, hanem a versből. Nyilvánvaló, hogy egy Villon-balladát, vagy egy József Attila- és egy Petőfi Sándor-verset nem lehet ugyanúgy eljátszani. Vagyis el lehet, csak nem érdemes.

Ebben az is közrejátszhatott, hogy már a hetvenes évektől kezdve beutazták a világot, és magukra szedhették a helyi folkzenei dallam- és motívumkincset. Az Egyetemi Színpadon adott ’76-os koncerten is szerepel például a Korzikai népdal.

1971-ben volt az első külföldi fellépésünk, onnantól kezdve rengeteget utaztunk, az évek során több, mint 40 országba eljutottunk. ’72-ben már a kelet-berlini Rote Lieder Fesztiválon játszottunk, ahol találkoztunk több chilei együttessel, és utána mi is elkezdtünk az övékhez hasonló muzsikát játszani. Később eljutottunk Mongóliába, Kínába, Dél-Koreába és Japánba is, ami szintén szélesítette a látókörünket.

’74-ben aztán kaptunk egy nagyon érdekes felkérést Bécsből, hogy vegyünk részt egy zene és építészet kapcsolatáról szóló kísérletben. Mivel a Műegyetemre jártunk – én statikusként, az öcsém és Huzella Péter építészként végzett –, egy kedves építészbarátunk úgy gondolta, zeneileg is hozzá tudunk szólni a házakhoz. Táncosokkal, pantomimesekkel együttműködve próbáltuk lefordítani a homlokzatok nyújtotta térélményt zenére. Ez egy nagyon izgalmas kísérlet volt, de legalább ilyen fontos volt, hogy olyan szerződésünk volt, aminek köszönhetően évente többször is utazhattunk külföldre.

Sokat jártunk a határon túli magyarsághoz is a Délvidékre, Kárpátaljára, Erdélybe, Felvidékre. Ezek az utak érzelmileg is szélesítették a látókörünket. 1981-ben volt egy fantasztikus turnénk, 21 koncertet adtunk Erdély és a Partium magyar városaiban. Akkor a legsötétebb Ceaușescu-korszakot éltük, és nem nagyon lehetett magyar zenekaroknak Erdélyben turnézni. Nekünk is csak úgy sikerült, hogy a Nagyváradi Állami Színház meghívott minket, és színházi előadásként mutatták be a koncertjeinket. Még a zenekar nevét is lefordították románra. A kaláka mint népszokás Erdélyből származik, de a románoknál is létezik az a hagyomány, hogy egymásnak segítve dolgozunk, és nem fizetségért. A kiváló nagyváradi színésszel, Varga Vilmossal léptünk fel. Marosvásárhelyen például négy koncertünk volt, mindegyiken ezer ember. Ez ma már elképzelhetetlen. És ez egy akusztikus turné volt!

Engedték külföldön koncertezni a Kalákát, de nagylemezhez nyolc évig nem jutottak.

Ennek nem politikai okai voltak. Egyszerűen nem kedvelt minket Erdős Péter, aki a Hungaroton vezetőjeként a könnyűzene korlátlan ura volt. Ő mondta meg, kinek lehet lemeze és kinek nem. Még Benkő Laci is közbenjárt nála az érdekünkben, nem sok sikerrel. Rádió- és tévéfellépéseink viszont tömegével voltak, és mivel akkor a rádió és a televízió is monopolhelyzetben volt a maga területén, az emberek lemez nélkül is megismertek minket.

Végül ’77-ben megengedték, hogy felvegyük az első lemezünket, de a helyzetünk csak 1980-ban oldódott meg, amikor megalakult a lemezgyár irodalmi tagozata Tóth Attila vezetésével. Korábban csak könnyűzenei és komolyzenei részlege volt a lemezgyárnak, és mi egyikbe se fértünk igazán bele. A könnyűzeneibe tartoztunk, de nem tudtunk versenyezni az ottani példányszámokkal. Az irodalmi szekcióban már nem voltak konkurenciáink a popzenekarok, és sokat számított az is, hogy A pelikán című lemezünk közel százezer példányban kelt el. Ennek hatására csinálhattunk aztán Jeszenyin- és Villon-lemezt, vagy dolgozhattuk fel kortárs holland költők verseit. Aztán ’90-től a saját kezünkbe vettük a dolgokat a Gryllus Kiadóval.

fortepan_147887.jpgA Gryllus Vilmos, Mikó István, Radványi Balázs, Gryllus Dániel felállású Kaláka a Magyar Rádió 6-os stúdiójában 1972-ben. Fotó: Szalay Zoltán / Fortepan.

A ’77-es lemezükről három József Attila-dalt is letiltottak, de elénekelhették Az éjszaka csodái című Weöres Sándor-verset olyan sorokkal, mint a „megmondtam, hogy rossz a rendszer, államreform kéne”. Úgy voltak a lemezgyárnál a versmegzenésítéssel, mint a népdalokkal a Muzsikás esetében, akik azért csúsztak át a cenzúrán, mert ártalmatlannak tartott régi dalokat dolgoztak fel?

Amikor 1980-ban elénekeltük A walesi bárdokat Kolozsváron, mindenki tudta, miről van szó. Mégse szólhattak ránk, hiszen ezek klasszikusok. Bárki előadhatja őket, aztán mindenki azt hall bele, amit akar. Pont az első lemezünk megjelenése körül volt egy koncertünk a rádióban. Ott azt kérték, hogy ne ezt a Weöres Sándor-verset játsszuk, hanem József Attilát, és azokat adtuk elő, amiket le kellett hagynunk a lemezről. Ezt csak azért mondom, hogy nem volt ez a tiltás konzekvens, inkább személyes gusztusokon múlt a dolog.

De a zenekar részéről azért volt egy kis rendszerfricska az ilyen sorokban?

Természetesen mi is éreztük a bőrünkön, hogy valami nem úgy van, ahogy szeretnénk, de ezt sokszor sokan érezték már. Nem szerettem a kommunizmust, de nekünk az adatott meg, abban az időben kellett megtalálnunk a boldogságunk, akkor voltunk fiatalok. Ezekben a dalokban pedig az élet volt benne. Ha az ember elmegy sörözni a barátaival vagy udvarol valakinek, nem azt nézi, hogy ki ül a trónon. Ha elénekeljük a Levegőt! című József Attila-verset, ami 1935-ben született, az rendszerkritika? Most is elénekelhetném, és most is átéreznék az emberek, és a jövő században is át fogják. Ezek örökérvényű alkotások. Ha valaki rendszerkritikát hall bele, az persze szíve joga.

Elmesélek erről egy történetet. A Kalákával énekeltük Weöres Sándor Vonzás című versét. „Hosszú a virágfüzér, / kéztől kézig ér, / valamennyi kézen át / kezdettől végig ér. / Átléptünk a hegyen, fogjátok a füzért / mindkét hegyoldalon. / Lejtünk a tengeren, / fogjátok a füzért / mindkét partoldalon. / Szállunk az égen át / a csillagok között, / hosszú a virágfüzér, / kéztől kézig ér, / valamennyi kézen át / kezdettől végig ér.” Szép, ugye? Amikor Amerikában játszottuk, úgy értelmezték, hogy nem választ el minket az óceán. Amikor ’81-ben Erdélyben játszottunk, a koncert után a kísérőnk megkérdezte, hogy az a dal is benne volt-e az eredeti turnétervben, amiben azt énekeljük, hogy a Hargita fölött kezet fogunk. Ugyanis minden szövegünket le kellett fordítani románra, és attól nem térhettünk el a koncerteken. Mondtuk, persze, hogy benne, de nincs szó a versben a Hargitáról.

15 évvel később, amikor megint Erdélyben jártunk, beszélgetés közben elhangzott, hogy milyen fantasztikus volt ’81-ben, amikor A walesi bárdokat énekeltük, mennyire az elevenükbe vágott, de a legszebb mégis az volt, amikor azt énekeltük, hogy a Kárpátok fölött kezet fogunk. Szóval a cenzor jól hallotta, mert a közönség is azt hallotta, csak mi épp nem azt énekeltük és a költő nem azt írta. Nem véletlen, hogy a Shakespeare-darabok is mindig új értelmezést kapnak. Még akkor is, ha nem értelmezik újjá őket, mert bennük van az a tartalom, ami örök emberi és nem rendszerfüggő.

Abban a kiváltságos helyzetben voltak, hogy sok esetben a versek szerzőivel is együtt dolgozhattak, akik közül talán Kányádi Sándorral alakult ki a legszorosabb kapcsolatuk. Hogyan ismerték meg egymást?

Sándor bácsi atyai jó barátunk volt. Akkor kerültünk közelebb a verseihez, amikor minket is erősebben megérintett Erdély azon a bizonyos turnén. Az akkori iskolarendszerben nem volt evidens, hogy a Trianon utáni magyarság helyzetéről beszéljünk, mert akkor olyan kérdéseket is feltettek volna, amire válaszolni is kell. Azt mondták, hogy vagyunk mi és vannak ők. Erdélyben jöttünk rá, hogy nincsenek ők, csak mi vagyunk. Ma ez evidens, de akkor ezt meg kellett élni.

Az erdélyi turné nagy hatással volt ránk, és utána az erdélyi kötődésű verseket is sokkal intenzívebben kezdtük játszani. Sándor bácsival közös turnéra is mentünk, fellépett velünk még Svédországban és Moszkvában is. Sokszor verset is ajánlott, hogy mit zenésítsünk meg tőle. Az első dél-amerikai turnénkra például ajánlotta azokat a verseket, amiket ott írt. A rendszerváltás után pedig azt mondta, hogy „na, a Kuplé a vörös villamosról-t most kellene elénekelnetek.”

Húsz évvel volt idősebb nálunk, emiatt nem volt olyan a kapcsolatunk, mint Lackfi Janival vagy Szabó T. Annával, akivel meg tudjuk beszélni, hogy változtassunk egy-két soron, ha kell. Ezek apró változtatások a kiejtés vagy a jobb énekelhetőség végett. Az még Weöres Sándornál is előfordult, hogy áthúzott két sort, hogy „na, így énekeljétek, mert az jobban passzol a dallamotokra”. Akkor nem is éreztük annak a jelentőségét, hogy úgy bánt velünk, suhancokkal, mint kollegákkal. Ő már ’71-ben lejött a koncertünkre a Vízivárosi Pinceklubba Kőváry Katalin hívására. Utána többször jártunk nála, minden új dalt megmutattunk neki. Hihetetlen volt, amikor elmondta, mit hall bennünk.

Mit hallott?

Megkérdezték tőle még ott a klubban, hogy tetszik neki az a fajta zenélés, amit a Kaláka csinál, mire azt mondta, hogy „ehhez nem lehet csak úgy hozzászólni, mert ez olyan, mint a lónyerítés.” Elsőre nem értettem, aztán kiderült, hogy ez dicséret volt. A ló ugyanis nem tud rosszul nyeríteni. Ennyire természetesnek érezte a megszólalásunkat.

A hetvenes években Latinovits Zoltánnal is koncerteztek közösen. Hogyan kell elképzelni egy ilyen fellépést?

Latinovits a rádióban hallott minket egy sanzonesten, ahol ő is és mi is felléptünk. Utána bejött az öltözőbe, és felkiáltott: „Már megint kitaláltak valamit, amit én szerettem volna! Nekünk együtt kell fellépni: ahol ti játszotok, oda megyek én is.” És jött is. Akkoriban a Kertészeti Egyetem klubjában játszottunk. Kérdeztük Zolit, hogyan állítsuk össze a műsort. „Jó dolgokat kell csinálni, és azok majd kapcsolódnak.” Ebből aztán egy háromórás műsor lett, szünet nélkül. Zoli szavalt, mi zenéltünk. A közönség le volt nyűgözve. Utána vidéken is turnéztunk vele. Előfordult, hogy egymás után három előadást kellett játszanunk, akkora volt az érdeklődés. Zoli akkoriban játszotta az utolsónak bizonyult előadását A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak címmel. „Miért játszik az Operettszínházban? Az olyan ciki” – kérdezte tőle őszintén egy diák a közönségtalálkozón. Mire Zoli: „Miért, a többi nem?”.

Nagyon közlékeny, szeretetre méltó figura volt. Odafele mindig kicsit feszültebb volt, beburkolózott, nem is szólt. A koncert után aztán felszabadult. Vele teremtettük meg azt a hagyományt, hogy a Kaláka egy színésszel lép föl. Miután Zoli meghalt, Kozák Andris lett a partnerünk, akivel több száz előadást játszottunk. Csináltunk vele egy Hamlet-előadást is, amiben Andris mondta a monológokat, mi pedig játszottuk a többi szerepet. Némelyiket csak hangszerrel, zenével. A Weöres Sándor-Arany János-estünket a Radnótiban Csíkos Gáborral vittük színpadra – lassan felsorolom a temetőt –, Jordán Tamással, Tordy Gézával József Attila-estünk volt, Rátóti Zoltánnal Szabó Lőrinc-estünk, jelenleg Máté Gáborral Kosztolányi-estet játszunk és Bogdán Zsolt kiváló kolozsvári színésszel fut egy Kányádi-estünk. Az nagyon felemelő a közönségnek és nekünk is.

kalaka-maros-gabor-szabotanna.jpgA Kaláka Major Gáborral és Szabó T. Annával

1972-es megnyitása óta minden hónapban fellépnek a Marczibányi téri Művelődési Központban. Hogyan alakult ki ez a hagyomány?

Az első „kvázi-klubunkat” egy lakásban tartottuk, de összesen kétszer került rá sor, mert nem fértünk el, leszakadt a fogas is. Amikor 1972-ben megnyílt a Marczibányi, meghívtak minket fellépni a megnyitóra. Kézenfekvő volt, hogy ott folytassuk, hiszen addigra az új helyünket, a Vízivárosi Pinceklubot is kinőttük. Amúgy is II. kerületiek vagyunk, itt vagyunk otthon. Közel 50 éve játszunk a Marcziban, de minden alkalommal más műsort adunk. Az aktív repertoárunk is több száz dalból áll. Mindig voltak vendégeink is, olyan legendák, mint Latinovits Zoltán, Weöres Sándor, Faludy György, Kányádi Sándor, és zenészek is, a Muzsikás együttes, Sebestyén Márta, Palya Bea, vagy Ferenczi Gyuriék. Idén december 25-én Szabó T. Anna költő lesz a vendégünk, valamint Major Gábor, aki 25 éve lép fel velünk a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című előadásunkban, így abból is játszunk dalokat. És lesz egy meglepetésvendégünk is.

Hogy bírják így 70 fölött a Kalákával járó sűrű koncertezést?

A koncerteket könnyen. Azokon élünk a legjobban. Buszban zötyögni már megterhelőbb. De szeretünk muzsikálni, és ha hívnak, megyünk.

A december 25-ei koncertre még kaphatók jegyek, Facebook-esemény, jegyvásárlás.

interjú: Soós Tamás

https://recorder.blog.hu/2021/12/22/_ami_orok_emberi_es_nem_rendszerfuggo_kalaka-interju
„Ami örök emberi és nem rendszerfüggő” – Kaláka-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr9616790626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása