A dallam, ami 20 éve nem megy ki a fejünkből

2021.12.19. 12:07, vferi

wide8_4.jpg

Kylie Minogue egy egész évtizedet töltött azzal, hogy eldobható pophercegnőből komoly előadóvá nőjön fel. Zenei kísérletezőkedve és műfaji kalandozásai azonban elidegenítették rajongótábora nagy részét, hiába segített be neki Nick Cave és a Manic Street Preachers. 2001-ben azonban valahogy minden összejött: nem kellett elhagynia a diszkó-gyökereket, de mégis modern lett, menő és jövőbe mutató – és ha egy számot kell tőle kell kiemelni, az innentől nem az I Should Be So Lucky, hanem csakis a Can’t Get You Out of My Head. Ez a cikk először a Recorder magazin 89. számában jelent meg.

Kylie-t mindenki szereti; rajta mintha nem fogna a diszkóelőadókat sújtó sznobizmus. Ötödik évtizede tartó karrierje során olyan kommersznek távolról sem nevezhető művészekkel dolgozott együtt, mint Leos Carax, Nick Cave, Michel Gondry vagy a Manic Street Preachers. Simán meghívják a világ legfontosabb rockfesztiválja, a Glastonbury legenda-színpadára és inspirációként hivatkozik rá a Years & Years vagy Dua Lipa is.

wide2_68.jpg

A kilencvenes években viszont egyáltalán nem volt ilyen egyöntetűen pozitív a megítélése. Az ausztrál Szomszédok sztárjaként a brit trashpop pápái, a Stock, Aitken és Waterman trió vették kezelésbe, akik hiába jegyzik a poptörténelem jó pár elnyűhetetlen klasszikusát (Never Gonna Give You Up, You Spin Me Round (Like a Record), Respectable), alapvetően lelketlen futószalaggyáros hírében álltak. Kylie-val való együttműködésük gyümölcse pár megkérdőjelezhetetlen dallamtapadás (I Should Be So Lucky, The Loco-Motion) és egy azóta is előszeretettel másolt, talán igaz se volt bulvárszerelem (duettjük Jason Donovannal, az Especially for You világsláger lett), ám Kylie akkor kezdett igazán érdekes lenni, amikor fellázadt a patyolattiszta szomszédlány-imidzs ellen.

A szex, drogok és rockandroll világát az INXS frontembere, Michael Hutchence mellett kezdte el igazán magáévá tenni és a harmadik lemeze idején már a megjelenése és a dalai is sokkal dögösebb irányba mentek el. A Better the Devil You Know, a What Do I Have to Do vagy a What Kind of Fool nem lett #1 sláger, de megalapozta Kylie-t mint szexszimbólumot és LGBTQ-ikont. A Stock/Aitken/Waterman-istállóból való kiválást viszont alaposan megsínylette a karrierje, hiába lett kísérletezőbb a hangzásvilága, mivel eredeti közönsége egyáltalán nem díjazta annyira a triphop vagy az indie felé kacsingató próbálkozásait.

wide4_25.jpg

Az 1994-es, saját magáról elnevezett albuma és az 1997-es Impossible Princess (Diana hercegnő halála miatt az első kiadásról levették a címet) egyértelmű bukás lett, pedig zeneileg mindkettő izgalmas és előremutató. A kilencvenes évek második felére viszont teljesen kiszorult a slágerlisták éléről és egyetlen igazi világslágerét Nick Cave-nek köszönheti: a Where The Wild Roses Grow-ban ismét újabb arcát mutatta; sötét, sejtelmes és érzéki volt. Szólóban viszont zsákutcának bizonyult elfordulni a popzenétől, így az ezredforduló alkonyán senki egy lyukas garast sem adott volna azért, hogy Kylie Minogue-ot az új évezred releváns zenei sztárjai között látná viszont. 

Jött azonban egy aranyszínű bugyogó és a Spinning Around klipjében, 2000-ben Kylie úgy szambázott vissza a diszkógömbtől csillogó melegdiszkó táncparkettjére, mintha sohasem hagyta volna ott. A Light Years jó értelemben retró volt; habkönnyű, picit giccses, de fülbemászó és jól táncolható. A lemez játékosan visszakacsintott a Stock/Aitken/Waterman-korszakra is, zárójelbe téve az utóbbi évek kísérletezgetését. Ahhoz persze, hogy valaki sikeresen átmentse magát a kétezres évekbe, a jövőbe kell tekinteni. 

wide3_35.jpg
Kylie Minogue a Spinning Around klipjében

 

A jövő pedig 2001 szeptemberében érkezett meg egy olyan bombaslágerrel, amit címéhez méltóan azóta sem tudtunk kiverni a fejünkből. A Can’t Get You Out Of My Head a többek között a Daft Punk nevével fémjelzett francia house mozgalmat hozta el a tömegeknek egy egyszerű la-la-la refrénnel és szexi robottánccal. A videóklip, a mozgás és Kylie mélyen dekoltált kapucnis köpönyege is instant klasszikus lett, a Fever című album pedig amennyire csak lehetett, kimaxolta a nyerő koncepciót. 2001 egyértelműen Kylie éve volt: meghódította az amerikai piacot is, Grammyt nyert és végre mindenki komolyan vette a zenéjét. Nem utolsósorban ekkor, 33 éves korában állt szépsége csúcsán, amit a klipeken kívül az Agent Provocateur legendás, rodeóbikás fehérneműreklámja is bizonyított. 

A Fever még három nagy slágert adott a világnak, aztán a hasonlóan szexi, de már az akkoriban az R&B-ért bolonduló amerikai piac igényeihez igazított Body Language is a popvilág élvonalában tartotta. A szufla – kisebb hullámvölgyekkel – azóta is kitart és még 2020-ban is tudott új albummal (Disco – mi más?) a brit slágerlista élén nyitni, ezzel rekordot döntve, hiszen ő az egyetlen nő előadó, akinek öt egymást követő évtizedben volt #1 nagylemeze.

szerző: Onozó Róbert

https://recorder.blog.hu/2021/12/19/a_dallam_ami_20_eve_nem_megy_ki_a_fejunkbol
A dallam, ami 20 éve nem megy ki a fejünkből

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr2016787480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása