„Visszavágyunk abba a közegbe, aminek akarva-akaratlanul is pusztítójává váltunk” – Az új Дeva-klipről, holnap koncert az A38-on!

2021.12.15. 12:00, srecorder

deva2.jpg

December 16-án az A38 Hajón tart évzáró-karácsonyi és egyben single-bemutató koncertet a gyorsan szép sikereket elérő, a népzene dallamvilágát bársonyos elektronikába csomagoló Дeva. A koncerten elhangzik a Fa lenni című új single-je is, melynek napokban debütált klipjéről a rendező Bertók Andrea mesélt nekünk.

Jövő év legelején érkezik a Csillag című debütlemez, ezt vezeti fel a Fa lenni, amit egy erdélyi népdal ihletett, és a Recorder decemberi címlapján szereplő Takács Dorina (Дeva) elmondása szerint a természetet pusztító ember bűntudatát igyekszik feloldani. Bertók Andreát, a klip rendezőjét Дeva dalai mantrákra emlékeztették, és kezdettől fogva természetmotívumokat társított a zenéjéhez. „Őt épp egy népdal szövege foglalkoztatta, ami arról a vágyról szól, hogy éneklője szeretne az erdőben fa lenni. Egyértelmű volt mindkettőnknek, hogy készítsünk egy klipet erdei közegben, ahol mindketten a legjobban érezzük magunkat, és rengeteg misztikus dolognak lehet a terepe” – mondja a rendező, aki a klipben Дeva karakterével a természetbe vágyó embert szerette volna megjeleníteni.

devastill3.jpg

„Alapvetően szorongással és bűntudattal jár embernek lenni, és visszavágyunk abba a közegbe, ahonnan származunk, és aminek akarva-akaratlanul is, de pusztítójává váltunk. A videóban a természet apró részletei és folyamatai válnak láthatóvá számunkra, ahogy az erdő egyre inkább átveszi az irányítást felette. Végül a természet befogadja őt, de ehhez emberi formájában meg kell semmisülnie. Számomra ez azt jelenti, hogy a fejlődésünkhöz sokszor le kell vetkőznünk addigi énünket, szokásainkat, hogy aztán új formában bontakozhassunk ki.”

A klipet Pilisszentlászlón forgatták, a falu melletti erdei szakaszon („elvarázsolt ez a helyszín, mert az erdő mindig szebbnél szebb arcát mutatta nekünk”), amit a két operatőr, Laki Lukács és Krokovay Ábel gyerekkora óta jól ismer. A faruha ötlete mint a fává válás konkrét megjelenítése már az ötletelés korai szakaszában eszébe jutott a rendezőnek, a kivitelezés pedig elsősorban Kunert Mandula Lujza kezeit dicséri, az ő segítségére volt Varga Annamária, a Spycraft slow fashion márka alapítója. „A folktronica világában Дeva egy nagyon egyedi irányt képvisel. Szövegválasztása, és az, ahogyan a dalain keresztül értelmezi a világot és önmagát, nagyon közel áll hozzám. A dalból és az előadóból is sugárzik egyfajta tisztaság, ami számomra abból áll, hogy elfogadjuk hibáinkat és abba az irányba hangoljuk érzéseinket és gondolatainkat, ami leginkább épít minket és a környezetünket” – mondja Bertók Andrea.

A Makro VJ csapatának természeti vetítéseivel kísért koncerten meglepetésvendégek is felbukkanhatnak, az estét a szintén friss debütlemezes Ben Leavez live actje nyitja, az elővételes jegyek pedig már el is fogytak, teljes árút még errefelé lehet venni, Facebook-esemény.

Дeva egyébként esélyes az Európai Unió fiatal tehetségeket támogató kezdeményezésének (Music Moves Europe) közönségdíjára is, itt lehet rá szavazni.

https://recorder.blog.hu/2021/12/15/_visszavagyunk_abba_a_kozegbe_aminek_akarva-akaratlanul_is_pusztitojava_valtunk_eva-klip_es_holnap_k
„Visszavágyunk abba a közegbe, aminek akarva-akaratlanul is pusztítójává váltunk” – Az új Дeva-klipről, holnap koncert az A38-on!
süti beállítások módosítása