„Igazi EBM csapatásnak szántuk” – CMC (Cro-Magnon’s Coke)-lemezpremier

2021.12.15. 09:48, srecorder

szasz-gyorgy-cmc.jpg

2019-ben támadt fel a magyar indusztriállegenda, a CMC. Az EBM-darkwave-industrial-technopop vonalon kísérletező, keményen társadalomkritikus zenekar Szász György vezetésével elkészítette új lemezét, a covidos időkre, nemzeti tragédiákra és persze az emberiség önpusztítására EBM csapatásokkal, vágóhídi elektronikával és apokaliptikus költészettel reflektáló NOW-t, amely most a Recorderen debütál.

CMC 1986-ban alakult, elsősorban a rendszerváltás éveiben volt aktív, amikor a Szász György, Szántó Zoltán, Kósa Vince felállású ipari triónak két nagylemeze is megjelent (’89-ben a CMC kazettán, ’91-ben a Halálmorze CD-n), és felléphettek az indusztriál zene olyan nagyjaival, mint a Test Dept vagy a The Young Gods. A kultikussá nőtt zenekar belső dinamikája azonban 1993-ra megfáradt, a tagok inkább a családdal és a vállalkozásaikkal kezdtek el foglalkozni, és a Csend és homok címen készülő harmadik lemezüket már be sem fejezték.

„20-30 évig „alvó ügynök” voltam, nem foglalkoztam a zenével. Szövegek, versek és zenei ötletek továbbra is készültek, de csak az asztalfióknak. Szántó Zoli alapító tag 2015-ös, értelmetlen halála váltotta ki belőlem az újrakezdő-ösztönt” – meséli Szász György, aki két éve támasztotta fel hamvaiból a CMC-t. „Ez nem volt könnyű, mert Zoli halála után a szentendrei stúdiónk az összes anyaggal, felvétellel megsemmisült. Abszolút a nulláról kellett elindítani a projectet. A kiindulópont a két kiadott hanghordozó, pár 30 éves DAT kazetta és az asztalfiókban tárolt feljegyzések voltak. Sikerült találnom pár, nálam lényegesen fiatalabb zseni-zenészt, akikkel újra lehetett kezdeni a projektet, mert inspirálta őket a régi CMC-hangzás” – meséli Szász, aki először a régi CMC-dalokat digitalizálta, dolgozta át és vette újra a hazai EBM egyik legfontosabb alakjának számító, First Aid 4 Souls-os Gazdag István segítségével.

Digitális remaszterrel leporolták az első két lemezt, és átértelmezve újraalkották azokat, sokszor aktualizált társadalom- és politikakritikát pakolva a dalokba (a Vörös földek új verziója például Ceaușescu-, Erdogan- és Putyin-bejátszással kezdődik) a tavalyi visszatérő lemezen (Reanimated LP). Ezzel párhuzamosan pedig a többi taggal együtt nekiláttak a most megjelenő új dalok megírásának is. „Az album címe, a MOST / NOW egyértelmű üzenet. Semmilyen ma divatos, idióta nosztalgiavonatra nem kívántam felszállni. Ennél az albumnál már nincs semmi visszatekintgetés, kizárólag a jelennel akartam foglalkozni, 2021-es hangzással, de megtartva a CMC-s hangzásvilágot” – mondja Szász, aki jelenleg „workshopszerű” felállásban működteti a világ minden tájára (Budapest, Szentendre, Orosháza, Los Angeles, Sao Paulo) szétszóródott zenekart.

„Ez ezt jelenti, hogy a dalok is váltakozó közreműködőkkel készülnek el, a közös nevező talán csak én vagyok, a szövegeimmel és a narrációval (mert nem vagyok énekes). Napjainkra már kialakult egy állandó csapat: Kósa Vince alapító tag, aki Los Angelesben él évtizedek óta és rendszeres távmunkával segíti a zenekart. Gazdag Istvánnak nagyon sokat köszönhetek, mert ő készítette el és masterelte az első CMC remake-dalokat velem, és azóta is részt vesz a CMC-ben, több most készülő dalnak a szerzője, és a végleges masterelésben is nélkülözhetetlen.

01_1.jpgGáspár Csaba, Horváth Barnabás, Kósa Vince

Horváth Barnabás a legfiatalabb zenészünk, zseniális hangmérnök és esetenként producer. Nagyon szeretek vele dolgozni, egész más műfajban zenél jelenleg [alterrockot játszik a BAAB alter-supergroupban – a szerk.], talán pont ezért izgalmas, amit a CMC-ben csinál. Gáspár Csaba hál’ istennek tavaly került elő, gyerekkora óta CMC-rajongó, és zseniális composer. Jó barátok lettünk, nagyon érezzük egymást, megszállottként gyártjuk a dalokat. Ebmer Boldiman pedig egy Sao Paulóban élő ős-CMC-s, ő a designfelelős zenészünk. A vele folytatott Facebook-beszélgetések hatására alakult újjá a zenekar.”

És akkor íme a Petri-verset, voodoo gyászszertartást és a Free SZFE-s egyetemfoglalást is feldolgozó, a magyar indusztriál újabb alapkövének ígérkező NOW, melynek dalait lentebb Szász György egyesével is bemutatja.

1. 2020 / Intro

Az elátkozott, covidos, válságos 2020-ról szól, ami igencsak beszakította a már eddig is majdnem reménytelen világot.

2. Tiszta szívvel (J.A.) / Pure Heart

Mindig is fel akartam dolgozni ezt a József Attila-verset. Sokan feldolgozták már, nálam sokkal nagyobb művészek is, de szerintem nem ragadták meg a lényeget. Ez egy nagyon dühös vers, népdal-szerkezettel, ezt próbáltuk meg érzékeltetni.

3. Táncoljunk! / Let's Dance!

Utalás Bowie-ra, csak itt nincs ok a vidámságra… Ezt a Free SZFE-s korszakban írtuk, hogy kifejezzük velük a szolidaritásunkat. Egy víziót fest fel, ami remélhetőleg sosem következik be.

4. Zaklatottan / Distracted

Egy nagyon személyes versem, klip is készült hozzá. Talán az egyik legjobb klipünk.

5. A film / The Movie

Hasonlóan a harmadik dalhoz, ez a szövegcentrikus track is konkrét társadalomkritikát fogalmaz meg, zeneileg pedig egy underground-elektro, indusztriál kísérlet.

6. Zsákutca / Dead End

Utazás a világ végére, igazi EBM csapatásnak szántuk.

7. Doberdo 1916.06.29.

A cím magyarázza önmagát: az I. világháborúban magyar kezdeményezésre indított, teljesen értelmetlen gáztámadás az olasz csapatok ellen, ahol pár óra alatt sikerült megölni több ezer olasz katonát, és magyart is, mert a szél visszafújta a gázt. Nekik állítunk emléket ebben a dalban.

8. A sertés énekeiből / From The Songs Of The Pig

Ez egy Petri György-vers. Az egyik törekvésünk az, hogy a kedvenc verseinket megcsináljuk EBM-feldolgozásban. Ilyet talán még nem csinált más.

9. Vágóhíd / Slaughterhouse

A cím önmagáért beszél, valóban erről szól. Instrumentális track. Felvállalt sokkolás a célja, komoly klip készült hozzá, Alfred Kubin grafikáinak felhasználásával.

10. Gyász / Dey

Szántó Zoltán 2015-ben meghalt alapító tag szerzeménye újraértelmezve. Egy haiti voodoo gyászszertartás feldolgozása.

11. Koboldok jönnek / The Goblins Are Coming

Angol nyelvű track. Az egyik meghatározó élményem a The Young Gods zenekarral való közös fellépés a Petőfi Csarnokban 1989-ben. Ennek a hatására íródott idén.

12. A jég alatt / Under The Ice

Ebben a számban Pálfalvy Attila zongorajátéka hallható, egy híres Erik Satie-darabot játszik, ez lett átültetve egy CMC-s hangzásvilágba.

13. Lebegés / Levitation

Gazdag István írta a dalt, amit persze alaposan megdolgoztunk. Ez az egyik legsikeresebb track az új albumról. YouTube-on ötezres megtekintése van, ami ebben a műfajban soknak számít.

14. Bolyongok a város peremén / I'm Wandering on the Outskirts of the City

Volt egy ugyanilyen című sláger az ’50-es, ’60-as években Magyarországon, amit Ákos Stefi énekelt, ezt idéztük meg. Pszichedelikus vándorlás a saját versemmel. Ez is egy underground-elektro kísérlet, és a kedvencem az albumról.

15. Sirályok / Seagulls

Az utolsó emberhang riportja a Föld nevű bolygóról, ahol már csak az egymást gyilkoló sirályok maradtak életben.

02_2.jpgGazdag István, Ebmer Boldiman

Szász György és Gáspár Csaba a visszatérő lemez munkálataival párhuzamosan már a következő CMC-album demóit is összerakták, ami várhatóan 2022-ben lát majd napvilágot. Emellett tervben van egy négylemezes vinyl box kiadása is, amiben az új albumok mellett az első két CMC-album is helyet kap. A több országban élő tagság első teljes zenekaros koncertje még odébb van, de rövidebb, performance-jellegű fellépések már 2022-ben is várhatóak.

A NOW megjelent limitált, 100 db-os kiadásban CD-n is, rendelni itt lehet.

CMC a Facebookon, a Bandcampen pedig elérhető az összes albumuk, köztük a két korai lemez is kiváló remaszterrel.

headerfotó: Nonsenseproject

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2021/12/15/_beszakitotta_a_mar_eddig_is_majdnem_remenytelen_vilagot_cmc_cro-magnon_s_coke_-lemezpremier
„Igazi EBM csapatásnak szántuk” – CMC (Cro-Magnon’s Coke)-lemezpremier
süti beállítások módosítása