Steven Soderbergh 2000-ben nagy éven volt túl, két filmjét is bemutatták (Traffic, Erin Brokovich), mindkettő óriási siker volt, mindkét rendezéséért Oscarra jelölték, az egyikért meg is kapta a díjat. Ezek után bármit csinálhatott volna. Erre ő fogott egy 1960-as, sztárokkal telezsúfolt, a csillogó Las Vegasban játszódó bűnügyi klasszikust, és elkészítette a remake-jét – még több sztárral, még több csillogással. A végeredmény: egy új hollywoodi klasszikus. Ez a cikk először a Recorder magazin 89. számában jelent meg.
A moziban ülve három dolog fogalmazódott meg bennem, amikor ment az Ocean’s Eleven végefőcíme. Egy: Steven Soderbergh az egyik kedvenc rendezőm. Kettő: többet kellene öltönyt hordanom. Három: az egyik legvonzóbb intellektuális kihívás számomra – a bankrablás. Egy csapat összeverődött férfi elveszi valaki másnak a pénzét. Egy ilyen történetet nagyon sokféleképpen fel lehet dolgozni – de ahhoz, hogy egy huszonéves miskolci fiú komolyan elgondolkodjon pénzintézetek kirámolásán mint karrierlehetőségen, azért valamit nagyon kell tudnia a filmnek. (Utoljára a JFK volt rám ilyen hatással, az után ügyvéd akartam lenni.)
 |
| Julia Roberts és Steven Soderbergh az Ocean's Eleven forgatásán |
Azt hiszem, az Ocean’s Eleven értette meg velem a „star power” igazi jelentését. Mert persze nagyon jó a forgatókönyv, a rendezés, jók a poénok, a helyszínek, a ruhák – de az, hogy a sármja csúcsán lévő George Clooney, a folyamatosan nassoló Brad Pitt, a kölyökképű Matt Damon, a csúcsgörény Andy Garcia és a szavakkal kifejezhetetlenül gyönyörű Julia Roberts EGYSZERRE szerepel egy filmben, kiegészítve még vagy 6-7 csodálatos karakterszínésszel, az tényleg ellenállhatatlanul ragadja magával az embert, és veszi rá őrült tervek és álmok szövögetésére.
Soderbergh zsenije és a film óriási sikere a sztárparádén túl abban állt, hogy a rendezés egy dolgot sosem veszít szem elől: „keep it simple, keep it cool”. Itt a sztárok érezhetően nem a közelijeikért harcoltak, nem egymás elől próbálták ellopni a képernyőidőt, hanem alázatosan egymás alá dolgozva segítették a csapatmunkát, és szórakoztak közben önfeledten a kamera előtt. A rendező hosszú beállításokban, a kamerát az egyik színészről a másikra vándoroltatva követi a szereplőit a kaszinók zegzugos folyosóin, akiket egyszerűen csak hagy létezni és brillírozni a jelenetekben. A párbeszédek sokszor olyan feszesek, hogy a kérdés befejezése előtt már érkezik is a válasz. Sőt, van olyan dialógus is, ahol csak az egyik fél „beszélget” (Clooney), a másik (Pitt) csak unottan bámul maga elé, mégis közös döntésekre jutnak.
 |
| Steven Soderbergh, Matt Damon, George Clooney és Brad Pitt az Ocean's Eleven forgatásán |
A beszámolók szerint végig nagyon fesztelenül dolgoztak, rengeteget improvizáltak, aminek nagy része be is került a végleges verzióba. Ennek köszönhetően szinte vibrál a levegő a karakterek között, maximális a kémia, legyen szó haverságról (Clooney–Pitt), mester és tanítványa felállásról (Pitt–Damon), rivalizálásról (Clooney–Garcia) vagy a híres szeretlek-is-meg-nem-is viszonyról (Clooney–Roberts).
Hogy a film tele van ötletes képi gegekkel, a klasszikus hollywoodi filmeket idéző régimódi zoomokkal és osztott képmezőkkel, néhány látványos és főleg vicces akciójelenettel, az már csak hab a tortán. Ez egy nagyon okos, szexi, izgalmas és látványos sztárparádé, ami nemcsak jól néz ki, de még a nézőit is komolyan veszi. A filmbeli bankrablás ugyanis jól átgondolt, érthető és valóban kivitelezhető(nek tűnő) vállalkozás. Akár meg is lehetne csinálni…. elvégre itthon is vannak kaszinók!
szerző: Madarász Isti
