„Kapaszkodtam az elmúlt korahúszas éveimhez” – Lemezpremier! Cz.K. Sebő: How could I show you the beauty of a life in vain?

Bár legtöbben az elmúlt évek egyik legfontosabb magyar indie lemezét, az istenkeresés és egyéb egzisztenciális kételyek között bolyongó Atomsot (kritikánk) jegyző Platon Karataev egyik frontembereként ismerik, Cz.K. Sebő már jóval a zenekar előtt is játszotta elmerengő-elvágyódó, dreampopos-folkos dalait. Több remek EP után (The Masked Undressed, 2015; Junction, 2017; The Fox, The Thirst And The Breeze, 2018) most az elmúlt éveit egybefogó, Szabó Benedekkel (Galaxisok, Zombie Girlfriend, Bozo) és Bradák Somával (Platon Karataev, Galaxisok) már trióban rögzített első szólónagylemeze is a Recorderen debütál.

„How could I show you the beauty of a life in vain? „Hogyan mondjam el neked, hogy szép, hogy a létünk fölösleges?” A lemez címe alapvetően magyarul született meg, egy random korábbi mobilos feljegyzésem volt ez. Azt érzem, hogy ez a kérdés nagyon jól összefoglalja a nagylemezt, illetve az elmúlt négy évem érzelmi és kognitív hullámzását. A hullámzás részeként megdöbbentem és megijedtem az űrtől, ami köztünk – mint társadalom, vagy akár egy párkapcsolatban is – tátong, megdermedtem (immár sokadszor) az elmúlás és az entrópia zakatoló ridegségétől, megijedtem, hogy teljesen értelmetlen bármi, amit teszek, hogy nincs súlyom, majd megérkeztem önmagamhoz, valahol az egésznek a mélyén, hosszú éjszakák közepén elmélyülve az alkotásban, vonaton bámulva a tájat, falusi ködben lélegezve. Minden, amit erről mondani tudok, olyan, hogy utána ostobának érezném a megfogalmazást. Továbbra sem szeretem a szavakat, lázadok ellenük. Ezen a lemezen két dal is teljes mértékben halandzsa, ilyen egyből a nyitódal is. Lesz még ilyen, mint ahogyan instrumentális dalaim is voltak és lesznek. A lelki tartalomra koncentrálok, azt a mélységet keresem, ahova a szavak nem vezetnek, azt a szépséget keresem, ami a legmélyén van, és „amiről beszélni nem lehet és nem is szabad”. Természetesen azért vannak dalszövegek bőven a lemezen, de számomra mindig a dallam volt az első” – meséli Sebő a lemez születéséről.

Bár a rövid idő alatt szép sikereket elérő Platon Karataev (interjúnk) mellett kicsit háttérbe szorult, sosem szűnt meg a 2015 óta aktív Cz.K. Sebő-projekt, amelynek első nagylemeze az énekes-dalszerző elmúlt 2-3 évének hangulatait, érzéseit gyűjti egybe. „Nagyon sokat jelent nekem lezárni és kiadni ezt a lemezt. Egy olyan korszakot zár le, amiben gondjaim voltak a lezárással. Nem tudtam befejezni regényeket, nem néztem meg az utolsó részeket a sorozatokból, nem tudtam belül lezárni emberi kapcsolatokat, kapaszkodtam az elmúlt korahúszas éveimhez, és nem utolsósorban képtelen voltam kiadni ezt az anyagot. Zeneileg már kicsit más mozgat meg, mint ez (mostanában inkább elektronikus dalokat írok szólóban), de a lelkemhez attól még nagyon közel áll, szeretem ezeket a dalokat.”

A lemezkészítés több változást is hozott Sebő életébe, például zenekarrá bővült a projekt. „A Chamomile volt az első dal, amiben beszállt Szabó Benedek basszusgitáron, Bradák Soma pedig dobon. Ők a lemez döntő részén játszanak, nagyon sokat hozzáadtak ehhez a lemezhez, nemcsak zeneileg, de motivációban is. A dobfelvételeket Gál Máté csinálta, a borítót Balogh Gallusz, illetve a dobeditálásban Soma segített. Kapolcsi-Szabó Levente nevét kell még megemlítenem, aki két dalban is zongorázik, hálás vagyok érte. A dalok kivitelezésén javarészt teljesen egyedül dolgoztam, én hangszereltem, effekteltem, mixeltem a dalokat, masterelésben kaptam segítséget (Zwickl Ábel), de a dalok nagyobb részét én véglegesítettem. Mind a zenei, mind a produceri fejlődésre egy úton levésként tekintek. Tudom, hogy nem tökéletes, amit csinálok, de az a bizonyosság vezet, hogy hónapról hónapra jobbat tudok kiadni a kezeim közül.”

És akkor, íme, a jelentős mélységeket és magasságokat bejáró, álmodozó és földre húzó, majd onnan megint elreptető, csendesen szép, szépen csendes első Cz.K. Sebő-nagylemez, amit a szerzője lentebb dalról dalra is bemutat. Élőben december 16-án a Turbinában lehet meghallgatni az LP-t, ahol fellép még a szintén nagyszerű friss lemezes Barkóczi Noémi is, jegyvásárlás, Fb-esemény.

Opening Gibberish

Egy este hazaértem és éreztem, hogy tele vagyok valamivel, amit ki kell adnom magamból. Csak énekelni akartam, éreztem, hogy izgalmas lesz. Leültem az Ableton elé, bekapcsoltam a mikrofont és felénekeltem ezt a halandzsát. Ez az első és egyetlen take. Később kiegészítettem pár háttérvokállal és apró szintivel. Gondolkoztam, hogy írok rá szöveget, de rájöttem, hogy ennek a felvételnek az érzékiségét és eredetiségét soha nem fogom tudni visszaadni ugyanígy. Úgy döntöttem, kiadom így.

Chamomile

Ez a dal jelent meg először a nagylemezről, majdnem két éve… Könnyű, pezsgő, kreatív éjszakákról szól, amikor nem tudsz aludni, mert tele vagy alkotó energiával. Ébrenlét és álom határa, flow-élmény stb. És az első zenekaros Cz.K.-dal.

Someday

Egy kapcsolat elgyászolásának a végéhez érve íródott ez a dal. Könnyű, édes keserűség.

Got Lost (Interlude I)

Részegen támolyogva, belefeledkezve az éjszakába, nem foglalkozva a másnappal, élvezve, hogy teljesen ismeretlen emberekkel beszélgetek a semmiről, egyszerre négy különböző lányra gondolva, futva magam elől, a végére járatva magamat, vörös fényű kocsmák, sörszagú kabát, furán néző emberek, bedőlök az ágyba, másnap utálom majd magam, de még mámorban úszom, mosolyogva nézem a plafont. (Csodás zenekarral magam mellett!)

Kétezerhúsz

Elértünk a lemez sötét részéhez. Letargia, beletörődő negativizmus, klímaszorongás, vírus-pánik, kilátástalanság. Másnaposság.

First Snow

Még mindig elég mélyen vagyunk. Ez egy nagyon szomorú dal, a párkapcsolati gyász legmélyebb pontjáról megírva. Nem is mondanék erről többet. Jó, hogy rég volt.

Space Between Us

Szintén a múltban vagyunk, plátói szerelemben egy lánnyal, akivel a földrajzi távolság és egyéb okok miatt sosem tudtam találkozni. Ebből gyülemlett föl ez a szenvedélyesebb, odacsapó dal, ami mégis pozitív hangulatú bennem.

Interlude II

Bevallom, nekem talán ez a kedvenc dalom a lemezről. Szeretem, hogy nincs szöveg, csodásan összeállt a banda. Evezünk valami felé, ami túl van a párkapcsolati szenvedéseken, szorongásokon és hétköznapi problémákon.

Keveset olvasok

Így próbálom elmondani, hogy szép, hogy a létünk fölösleges. Sikerül? Nem hiszem. Mondtam, hogy nem tudom szavakkal elmondani. Pedig elég sokat dumálok. Mindenesetre sokkal magasabban vagyunk már, bennem mély harmónia ez a dal. A lélek időtelensége az egyik legfontosabb gondolatom, amit szívesen kifejtek, de azt hiszem, a mostani keretek közé ez nem férne be.

Pure Sense

Kaliforniában állok március elején egy hosszú, magas mólón a szikrázó napsütésben, a színek csodálatosak, szörfösöket nézek, könnyű vagyok és boldog, mélyen jelen vagyok a pillanatban. Elbambulok. Ahogy észbe kapok, meglátom, hogy egy méterre tőlem a korláton ül egy óriási pelikán. Kitör belőlem a nevetés. Szabadabb vagyok, mint valaha, kizárólag a létezésre koncentrálok.

Interlude III

Ez a másik halandzsás szám. Valójában intrumentálnak szántam ezt a dalt, de megtaláltam egy régi, demo éneksávot, és nagyon megtetszett a hangulata, ezért rajtahagytam. Ez a dal a könnyűségből vezet könnyűségbe, de előveszi az akusztikus gitárt.

Felzizeg

Volt egy angol szövegem erre a dalra, borzasztóan nyálasnak éreztem, ki sem akartam adni végül. Aztán megtaláltam egy rövid versemet a jegyzeteim között és rájöttem, hogy rá tudom énekelni erre. Nem tudok és nem is szeretnék több magyarázatot adni a dalra.

Debris

Amikor megírtam, tudtam, hogy lemezzáró dal lesz. Egy kis „healer”. Szeretem, hogy egy-egy dal mint lelki társ velünk tud lenni, simogatni tud, stimulálni tud stb. Remélem, ez a dal segít valakinek valamikor.

Cz.K. Sebő a Facebookon és Bandcampen

fotók: Komróczki Dia

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.