Betétdal30: "Lou Reed úgy adja elő, mintha magának énekelne" - Goda Krisztina

2021.12.07. 15:45, vferi

header_105.jpg

Semmi nem tud úgy feldobni egy filmjelenetet, mint egy jól eltalált zeneszám. BETÉTDAL című cikksorozatunkban a legmenőbb magyar rendezőktől kérdezzük meg, hogy ők melyik filmes zenehasználattól lesznek libabőrösek, illetve melyik az a dal, amit mindenképpen szeretnének belerakni egy filmjükbe. Ezúttal Goda Krisztina válaszol, az elmúlt harminc év második legsikeresebb magyar filmrendezője.

Goda Krisztina Londonban járt filmes iskolába, Los Angelesben végzett forgatókönyvírói kurzust, a kilencvenes évek végén jött vissza Magyarországra. Reklámokat csinált, írt a Barátok köztbe, négy évbe telt tető alá hozni a Csak szex és más semmi című romantikus komédiát, ami 2005 végén egyszerre került a magyar mozikba a negyedik Harry Potter-filmmel és lenyomta azt. A bemutató másnapján Andy Vajna felkérésére kezdett el dolgozni a Szabadság, szerelem című '56-os sportdrámán, ami tíz hónappal később el is készült, és még a Csak szexnél is nagyobb siker lett.

"MÁR NEM GYŰR LE A KRITIKA" - korábbi interjúnk Goda Krisztinával

Azóta három mozifilmet csinált (Kaméleon, Veszettek, BÚÉK) és egy tévésorozatot (Csak színház és más semmi), idén nyáron egy Gárdonyi Géza-regényből forgatott tévéfilmet (Ida regénye), amit jövő márciusban láthatunk majd. Az ötvenes évek és a szex címmel dolgozik egy tévésorozaton, ami arról szólna, hogyan mászott be a kommunista rendszer az emberek hálószobájába, illetve tervez egy adaptációt (ez még lehet sorozat vagy mozifilm is) Durica Katarina A rendes lányok csendben sírnak című regényéből - a forgatókönyvet a szerzővel és Kormos Anettel közösen írja.

Melyik a kedvenc filmjeleneted, ami alatt egy zeneszám szól?

Elsőre a Moulin Rouge duettje jutott eszembe, amit Nicole Kidman és Ewan McGregor énekelnek és pofátlanul jól használták benne a hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes évek legismertebb szerelmes dalait. Satine és Christian a refrénekkel válaszolnak egymásnak úgy, hogy a sokféle dalszövegből egy koherens és jól épülő párbeszéd kerekedik ki. Megfér benne Phil Collins, a The Beatles, a Kiss vagy David Bowie is.

Melyik dalt szeretnéd mindenképpen használni egyszer egy filmedben?

A The Velvet Undergroundtól a Sunday Morningot. Lassú, melankolikus és Lou Reed úgy adja elő, mintha magának énekelne. Azonnal behúzza a hallgatót és egy erős atmoszférát teremt.

Milyen jelenetet képzelsz el hozzá?

Nem hiszem, hogy valaha megcsinálom ezt filmként, úgyhogy akár le is írhatom. A történet a nyolcvanas évek közepén négy kamaszról szól, egy lázadó költőről, egy anorexiás lányról, egy meleg srácról és egy nimfomán tiniről. Nincs bennünk túl sok közös, mégis egymásban találják meg azt a tartozásérzést, amit sem az iskola, sem a család nem nyújt számukra.

A jelenetben, ami alatt a Sunday Morning szól, a főhős várja a haverját a ház előtt, az lejön, majd szótlanul tovább mennek és felcsöngetnek a harmadik baráthoz, majd a negyedikhez. Aztán csak lógnak együtt a panelsor árkádjai alatt, némán és céltalanul, valami lopott boldogságérzéssel a tekintetükben.

kérdések: Varga Ferenc 

https://recorder.blog.hu/2021/12/07/betetdal30_lou_reed_ugy_adja_elo_mintha_maganak_enekelne_goda_krisztina
Betétdal30: "Lou Reed úgy adja elő, mintha magának énekelne" - Goda Krisztina

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr5116775792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása