Betétdal29: "Olyan ez, mint amikor felszakad a slejm a torkodból" - Kizlinger Lilla

2021.11.30. 14:54, vferi

wide1_75.jpg

Semmi nem tud úgy feldobni egy filmjelenetet, mint egy jól eltalált zeneszám. BETÉTDAL című cikksorozatunkban a legmenőbb magyar rendezőktől kérdezzük meg, hogy ők melyik filmes zenehasználattól lesznek libabőrösek, illetve melyik az a dal, amit mindenképpen szeretnének belerakni egy filmjükbe. Ezúttal Kizlinger Lilla válaszol, az egyetlen magyar női filmrendező, aki A listás filmfesztiválon nyert színészi díjat.

A 2001-es születésű Kizlinger Lilla épp csak húszéves lett, amikor idén tavasszal a Berlinalén a Rengeteg - Mindenhol látlak című filmben nyújtott alakításáért megkapta az egyik legrangosabb nemzetközi színészi elismerést (az Ezüst Medve-díjat), amit magyar ember valaha elnyert. Mindezt úgy, hogy nem is színész, filmrendező szakon fog végezni jövőre, de két jelenleg futó színházi előadásban is játszik (Küllő Nóra, Gina), plusz szerepelt Schwechtje Mihály Ballagási cipő című kisfilmjében, illetve pár hete főszereplőként forgatott egy nagyjátékfilmet New Yorkban, amelynek a rendezője Mark Rapaport, és amiben Lilla apját az Oscar-jelölt Eric Roberts alakítja.

Kizlinger Lilla közben dokumentumfilmet készít az apátlanságról és Babinchak Atanázzal együtt csinálja a Kábelek című kisfilmet - ez utóbbiban ő is játssza az egyik főszerepet, ahogy első színházi rendezésében, a január 25-én a Jurányiban bemutatásra kerülő Nem rólam szól című előadásban, amelyben partnerei Rába Roland és Hajdu Szabolcs (egy másik magyar filmrendező, aki nyert már színészi díjat A listás fesztiválon) lesznek. Ja, és ő rendezte a Carson Coma zenekar Pók című számához készült klipet, ami különdíjat kapott a Klipszemlén, és már közel egymillió nézőt gyűjtött a YouTube-on.

Melyik a kedvenc filmjeleneted, ami alatt egy zeneszám szól? 

Blonde Redhead: For The Damaged Coda, a Rick és Morty-évadzáró zenéje. Olyan ez, mint amikor felszakad a slejm a torkodból, de nem az undi része, hanem az a megkönnyebbültségérzet. Annyira keserédes az egész dal.

Ja, basszus, most arra a kérdésre válaszoltam, hogy mi a kedvenc zenéd egy jelenetből, nem arra, hogy melyik a kedvenc jelenetem. Nem baj, ha ez így marad?

Melyik dalt szeretnéd mindenképpen használni egyszer egy filmedben?

Én általában úgy működöm, hogy van egy zene, amit hallgatok repetitíven, és akkor csak arra vagyok rápörögve. De vannak kisebb holtidők, amikor csak összevissza hallgatom a zenéim, az nem olyan kellemes. Most éppen a Buddy Bradley című Adam Green-számot hallgatom loopolva már pár hete. Ő csinálta amúgy a Juno (szerintem nagyon király) soundtrackjét is.

Én amúgy nem értek a zenéhez, de sok közeli barátom igen, és ezért hallgatok fasza zenéket (is). De nem vagyok egy nagy zenesznob, a basic retro popszámokat is nagyon csípem, mint például a Heaven Is A Place On Earth-t.

Milyen jelenetet képzelsz el hozzá?

Azt hiszem, ebben nem vagyok olyan jó, általában zenékről (és azoknak a helyéről egy filmben vagy videoklipként) éjszaka gondolkodom, mielőtt lefekszem, és félálomban vagyok, akkor jutnak eszembe a legjobb ötletek. De ez asszem sok más embernél is így van, ha jól emlékszem, Schwechtje Misi például ugyanebben "szenved".

A For The Damaged Codához mostanában sokat vizionizálok egy olyan jelenetet, amiben a főhős a Filmarchívumban dolgozik, és azt nem tudom, hogy mi történne a filmben, de a főszereplő hapsi ott áll Budán a Filmarchívum mellett, ami lángol, ilyen őszi, szürkébb színű hajnali kék óra van, és a kamera csak távolodik tőle, ő meg teljesen megsemmisülten nézi a tüzet. Szerintem nem ő gyújtotta fel, vagy ha igen, nem önszántából.

kérdések: Varga Ferenc
headerfotó: Csillag Marcell

https://recorder.blog.hu/2021/11/30/betetdal_kizlinger_lilla
Betétdal29: "Olyan ez, mint amikor felszakad a slejm a torkodból" - Kizlinger Lilla

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr9716766486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása