„Egymás harapásától halunk meg egymás harapásában” – Dalpremier! Mithril: HARAG

2021.11.25. 11:19, srecorder

mithril-nagy-denes-molnar-mate.jpg

A Slow Village mc-je, Nash (Nagy Dénes) és az egyik legígéretesebb dubstep-producernek számító Empty (Molnár Máté) évek óta dolgozik nem kommersz traphangzásokkal és ütemekkel kísérletező projektjén. A Mithril kihozott már két tracket az elmúlt hónapokban (NAGY FÉNY és NINCS BAJ), a harmadik pedig most a Recorderen debütál.

„Évekkel ezelőtt Sági Viktor barátom mutatta meg nekem Máté (Empty) zenéit, amelyek az Elevated gondozásában jelentek meg (főként a Soundcloudon). Egyből nagyon megtetszettek Máté egyedi ötletei, mind a hangzást, mind a szerkezeteket illetően, teljesen rápörögtem és kértem Viktort, hogy intézze el, hogy dumálhassak a sráccal, hátha esetleg lehetőség nyílik közös projektek készítésére. Először csak online és telefonon kommunikáltunk, később személyesen is találkoztunk és kezdtük érezni, hogy feltehetően nem fogunk megállni egy-két közös projektnél, hanem valami sokkal hosszabb és tartalmasabb közös zenei munkát fogunk végezni, mert nagyon bírtuk egymás ötleteit” – meséli Nash a Mithril születéséről, amelynek nevét (dark) fantasy- és Tolkien-rajongásuk révén A Gyűrűk Urából kölcsönözték.

„Volt egy zeném Soundcloudon, amit el is kért Dénes, és ebből született a Módszertan című zene, amit a Sör és Fű dobott ki. Ekkor tapasztaltam meg először azt, hogy valaki az én zenémre rappel és Dénes szövege nagyon tetszett. Ezután kezdtünk el több közös zenén agyalni” – teszi hozzá Molnár Máté. Abban mindketten egyetértenek, hogy a Mithril a kísérletezésről szól („új formák, hangzások, ötletek kipróbálása az érdeklődéseink mentén”), ezért a zenét is érdekes műfaji keveredések határozzák meg.

Segg kell hozzá és fej – tavalyi interjúnk a 2020 legjobb hazai hiphoplemezét elkészítő Slow Village-dzsel

„Az ütemeket tekintve főként a trap volt irányadó, de hangzásban nem feltétlenül a jelenleg divatos trapsoundokat céloztuk meg. Emellett dolgoztunk hiphoposabb és house-os lüktetésű zenéken, de beemeltünk például g-funk elemeket is” – mondja Nash, aki a HARAG-ot egy igazi nyelvtörővel indítja. „Ez a szám az általános emberi harag természetét és jellemzőit fogalmazza meg, amire a szövegi dolgok és a zene is ráerősít. Egyébként ez a dal is, ahogy az eddig megjelent kettő, egy nagyobb egész kép mozaikdarabjaként működik.”

A HARAG-ban közreműködik Nash Slow Village-es bajtársa, glsch is. „Mindig azt gondolná az ember, hogy „Ó, hát évek óta nyomjuk együtt a Dénessel, már tetőtől talpig ismerjük egymást…” Oszt’ mindig az a vége, hogy elmegyünk a falig valami teljesen másban, mint ahogyan azt eddig komfortosnak éreztük. Szeretem, hogy totál komolyan gondoltuk ezt a projektet, és amikor a „dühös” részét vettük fel a cókmóknak, tényleg olyan korszakban voltunk, amikor volt minek felszakadni, amikor pedig a „megérkezés” részét csináltuk, akkor pedig már voltak konklúzióink ezekkel kapcsolatban. Örülök, hogy ütik ezt a vasat az Empty-vel, nagyon komoly cuccokra lehet még számítani.”

A komoly cuccok a dalonként, havonta megjelenő lemezt jelentik, de még kérdéses, hogyan fognak összeállni ezek a számok egy nagy egésszé. „Egy szervezőelv fogja össze a trackeket, de még nem tudjuk, hogy összeállítjuk-e végül a darabokat. Lehet, hogy izgalmasabb is, ha ezt a befogadói oldalra bízzuk” – mondja Dénes.

és a két korábbi track, a NAGY FÉNY és a NINCS BAJ

Mithril a Facebookon és az Instagramon

headerfotó: Őrsi András

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2021/11/25/_egymas_harapasatol_halunk_meg_egymas_harapasaban_dalpremier_mithril_harag
„Egymás harapásától halunk meg egymás harapásában” – Dalpremier! Mithril: HARAG

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3516764758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása