Lyukat ütött a táncparkettbe - 20 éves minden idők egyik legjobb DJ-mixe

2021.11.22. 13:20, RRRecorder

wide2_58.jpg

DJ /rupture Gold Teeth Thief című, három lemezjátszóval felvett mixe húsz éve megváltoztatta azt, amit a DJ-zés lehetőségeiről gondolunk. Ez a cikk először a Recorder magazin 89. számában jelent meg, amelyben azt is körbejártuk, hogy mi volt a menő 2001-ben.

Hiphop (legyen az Missy Elliott, MC Hammer, a rendőrök legyilkolását megideologizáló Dead Prez, vagy nem angolszász rap), ragga és egyéb jamaicai stílusok, arab tradicionális zene, teljesen felpörgött és szétcseszett breakcore, kompromisszummentes noise, kortárs kísérleti zene – nagyjából ezek szólnak DJ /rupture első megjelent mixében, plusz még néhány egyéb dolog. A Gold Teeth Thief három lemezjátszóval készült élő felvétel, 67 percben összesen 43 számmal.

Ma nehéz elképzelni, de 2001-ben már az is nagy szám volt, hogy a mix ingyenesen letölthető volt a netről (azt meg, hogy ezen kívül CD-R-en jelent meg, a mai fiatalok tán nem is értik). A stílusok és tempók között ugráló DJ-szettek szintén megszokottak lettek mára, pedig a Gold Teeth Thiefet részben éppen az inspirálta, hogy Jace Clayton megunta a kortárs klubszcénát, ahol stílusspecifikus estek voltak, mindegyiken egy-egy műfaj, nagyjából egy-egy tempóban, egész este. A DJ /rupture nevet ezért vette fel: meg akarta törni ezt a berögzöttséget, „lyukat ütni a táncparkettbe”.

De a Gold Teeth Thief jóval több annál, hogy leírhassuk egy (vagy több) „első!”-vel. Bizonyos szempontokból valóban sok követője lett, másokból máig egyedülálló, vagy legalábbis ritkán megközelített darab. Például abban, amit Clayton a kiadója, a Soot jelmondatául választott: „támadás a földrajz ellen”. De nem a határok olyasféle eltörléséről van szó, hogy „minden zene egy tőről fakad” - DJ /rupture valószínűleg olyasmit mondana erre, hogy ez valójában a nyugati bekebelezést elleplező ideológia.

Az az „üzenet”, hogy ugyanolyan érvényes lehet az az energia, ami egy brit breakcore-zenész szórakoztatóan kaotikus zenéjéből árad, mint az, ami egy jamaicai énekes raggázásából, vagy egy arab folkénekes melizmáiból stb. A radikális mellérendelés a meglepő, de mégis működő kapcsolatok, ellenpontok megtalálása mellett a hierarchia tagadásáról szól. (Ezért van, hogy a brutalizált U Can’t Touch This mellett egy ponton „kritikus”, a keleti zene mainstream „kisajátításával” szemben, hogy egy mai szót vetítsünk vissza 2001-re.)

wide1_67.jpg

Ám félrevisz, ha üzenetről beszélünk, hiszen egy nagyon zsigeri, hatásos darab a Gold Teeth Thief. DJ /rupture ebben is szintén egyedülálló: érezhető, hogy elméletileg is képzett, a saját gyakorlatára reflektáló DJ-t hallunk, ez mégsem nyomja rá a bélyegét a hallgatói élményre.

Jace Clayton még néhány hasonló mixet készített (a legismertebb a 2002-es Minesweeper Suite), de később zenészként (a DJ /rupture alteregó mellett a Nettle zenekar vezetőjeként), nyugaton nem vagy alig ismert zenei világok propagálójaként és bloggerként-szerzőként ismertebb lett. Neki köszönhető a world music 2.0 fogalma.

Ez azokat az „őrült, megfoghatatlan digitális dolgokat jelenti, amiket a neten megtalálhatsz”, amik úgy jönnek létre, hogy a helyi hagyományokat korábban nem ismert módon és sebességgel termékenyítik meg máshonnan származó műfajok, zenekészítési módok; erős példa erre az egészen meglepő helyeken felbukkanó AutoTune. Igaz, Clayton azt is elismeri, hogy az elérhetőség ellenére a legtöbb zenehallgató számára a kapuőrök ugyanazok maradtak, és legfeljebb egy-két zenekar kapja meg az esélyt, hogy ők legyenek mondjuk „a sivatagi blues” képviselői. Ez is egy olyan terület, amin szegényebbek lennénk, ha nem lenne nekünk DJ /rupture.

szerző: Rónai András

https://recorder.blog.hu/2021/11/22/lyukat_utott_a_tancparkettbe_20_eves_minden_idok_egyik_legjobb_dj-mixe
Lyukat ütött a táncparkettbe - 20 éves minden idők egyik legjobb DJ-mixe

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr5216760506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása