Három nő, akik fantáziákat szőnek élethazugságaik vagy megbánt múltbéli döntéseik köré. Három egészen meghökkentő véletlen fordulat. Három rövid kis történet. És egy japán rendező, aki az év egyik legszebb filmjébe csomagolja őket. Ez a kritika először a Recorder magazin 89. számában jelent meg.
Bizonyos japán alkotók nagyon értenek ahhoz, hogy olyan filmeket készítsenek, amelyekben látszólag semmi nem történik, de valójában minden megtörténik. Jaszudzsiró Ozu klasszikus családi drámái ma már nyugaton is kanonizált mesterművek, a Ghibli stúdió animációs gyöngyszemeit világszerte rajongás övezi, Kore-eda Hirokazu 2018-ban Arany Pálmát nyert a Bolti tolvajokkal. Még a japán valóságshow-k közül is az futott nagyot a Netflixen, amelyben az őrült játékok és agresszív vetélkedés helyett a békés romantika dominált (Terrace House).
Hamagucsi Rjuszuke egyelőre még nem ütötte át a nemzetközi népszerűségnek ezt a szintjét, nevét csak a rutinos fesztiválozók és filmőrültek ismerik. A Wheel of Fortune and Fantasy ideális kapudrog lehet hozzá: a 2015-ös, zseniális, de öt és fél órás játékidejével elrettentő Happy Hourral szemben három rövid, tematikailag összefonódó sztorit mesél el, amelyeknek kedves, hétköznapi természetességében isteni érzés elmerülni, miközben egy-egy narratív csavar – furcsa véletlen, zavarba ejtő szituáció – rejtelmesen kavarja fel ezt az állóvizet.
A letisztult, színészközpontú elbeszélésmód miatt olyan, mintha mi is ezer éve ismernénk hőseit, akik szinte mindig nők – háromdimenziós, nehéz természetű vagy mások által nehezen kedvelhetőnek ítélt figurák, akik számukra is meglepő interakciókban dolgozzák fel megbánt döntéseiket. Megcsalások, ki nem mondott vallomások, szerepjáték, erotikába csomagolt terápia: csupa finom ecsetvonásal festett akvarell, ahol váratlanul bármelyik mondat torkon ragadhat. Ami játszi könnyedséggel tárja fel az élet feloldhatatlanul ellentmondásos velejét.
Hol látható: VOD
Osztályzat: 9.5/10
Szerző: Huszár András
