Itt a Hangfoglaló Program - Az igazi hard-core és az igazi soft-skill: kompetenciafejlesztő sorozat indult

2021.11.06. 17:00, trecorder

asszertiv_kommunikacios_training-19.jpg
A Hangfoglaló Program Backstage sorozata már szerves része a hazai iparági szakmai programok éves kalendáriumának. Az ingyenes, bárki által látogatható, zeneipari edukációt célzó előadások és workshopok, kerekasztal-beszélgetések elsősorban a pályájuk első szakaszában járó könnyűzenei előadóknak és menedzsereknek szólnak.

A Backstage az elmúlt években gyakorlatilag intézményesült, és mozgatója lett egy közös, magyar iparági tudásbázis létrehozásának. Az előadássorozatot első körben workshopok, majd videós tananyagok és eddig két megjelent tanulmánykötet bővítette.

A Backstage szervezői ebben az évben viszont elértek odáig, hogy ne csak „dolgokat” tanítsanak, hanem az azok hatékony elvégzéséhez szükséges kompetenciák fejlesztésére is nagyobb hangsúlyt fektessenek. Ezeket a soft-skilleket nem tanítja itthon zeneipari intézmény, viszont kis tudatossággal és odafigyeléssel sikeresebbek lehetünk bennük. A Backstage tréningjei azokat a készségeket hivatottak fejleszteni, amelyekkel nem evidensen rendelkeznek az iparági szereplők – még akár több évtizedes szakmai tapasztalat után sem. Ennek megfelelően az egymásra épülő tréningeseményeken lesz szó asszertív kommunikációról, tárgyalástechnikáról, konfliktuskezelésről, válságkommunikációról és helyes time-managementről vagy éppen prezentációs technikákról is. Az első tréningalkalom a Budapest Showcase Hub októberi eseményén került megrendezésre, november végétől december közepéig pedig egy háromhetes intenzív sorozattal készíti fel az iparági szereplőket a Hangfoglaló Program a sikeres új évi feladatokra.

asszertiv_kommunikacios_training-10.jpg

A cikk a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával készült.

https://recorder.blog.hu/2021/11/06/az_igazi_hard-core_es_az_igazi_soft-skill_kompetenciafejleszto_sorozat_indult
Itt a Hangfoglaló Program - Az igazi hard-core és az igazi soft-skill: kompetenciafejlesztő sorozat indult

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8116745640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása