Így lötyögünk mi – Álmos Gergely és Raf Skowronski a mïus How To című lemezéről

2021.11.03. 12:36, srecorder

almos-gergely-raf-skowronski-mius-bence-szemerey.jpg

Október végén jelent meg Álmos Gergely elektronikus projektjének, a mïusnak az új lemeze, amely a lengyel énekes Raf Skowrońskival együttműködésben készült. Az analóg szintetizátorokkal felvett, vidám-vicces dalokkal is táncoltató How To kifejezetten kompakt, letisztultabb lemez az Études de Battements ritmusgyakorlatai után. A szerzőpáros mesél róla dalról dalra.

„Mikor tavasszal online elkezdtük a dalokat Raffal írni, először nyilvánvalóan a karanténhelyzet miatt kicsit melankolikusabb és befelé forduló dalkezdemények születtek. Mikor visszahallgattuk, rájöttünk, hogy semmi kedvünk egy kesergő albumot kiadni, inkább írjunk egy olyat, amire otthon a nappali közepén is lötyögnénk. Így írtunk egy olyan albumot, ami pont olyan, ahogyan mi táncolunk” – mondja a How To születéséről Álmos Gergely.

Az énekes Raf Skowroński már több mïus-lemezen is szerepelt az elmúlt öt évben egy-egy dal erejéig, de miután annyira jól sült el a cseh-német turné, amin Raf kísérte énekesként a zenekart, és amúgy is régóta terveztek egy közös albumot, a How To-n végre megvalósult a kiterjedtebb együttműködés. A lemezen Raf és Gergő mellett a szokásos csapat hallható, vagyis Várnai Szilvia billentyűn, Gulyás Kristóf dobokon, Mezey Tamás basszusgitáron.

„Az első mïus hanganyagot is Vári Gábor keverte tíz évvel ezelőtt, akivel a szegedi stúdióban pont arról beszéltünk, hogy milyen szép és termékeny ívet írt le ez a tíz év. Az első útkereső három év még duókorszakkal, majd a Sonar Kollektiv-es korszak szólóformációként, a 2020-as teljes zenekaros elborultabb ritmusgyakorlat album után most pedig egy sokkal letisztultabb, de annál kiforrottabb lemez született. Mondhatni, hogy talán emiatt ez az egyik legjobban várt albumunk. Igazából örömzene, nincsen túlgondolva, emiatt annyira spontán és organikus” – mondta Álmos Gergely, aki Raffal egyesével is bemutatja a How To dalait, amely decemberben megjelenik limitált egyedi kiadásban, a Théque Records eco-lemeztokjában is. A tervek között továbbá szerepel egy idei lemezbemutató koncert is, miután az októberi akváriumos fellépést félbeszakította egy tűzriadó, és jövőre egy lengyel turné, az új lemezt ugyanis felkapták a lengyel rádiók.

Panorama

Álmos Gergely: Talán ebből a dalból sikerült a legszebb hangszíneket kitekerni a szintikből. A Vermonák és a Korg Minilogue itt került a legorganikusabb párbeszédbe. Egy igazi autós zene. Nekem abszolút a kedvenc a lemezről. De nem csak nekem, hamarosan érkezik hozzá egy Robot Koch remix és Vaghytól egy zongora rework.

Words

Álmos Gergely: A lemez talán legvidámabb dala. Szilóval elég sokat kerestünk ehhez a dalhoz olyan hangszíneket, amik jó értelemben véve kedvesen és izgalmasan bugyuták. Ehhez jött Toma basszusszólója, amire már talán jó régóta vágyott. Ebben a dalban én utólagosan az Air duó iránti 90-es évek végi rajongásomat véltem felfedezni. Nagyon menő animációval fogunk visszatérni még ezzel a dallal kapcsolatban, melyet Barkóczi Noémi készített.

Follow

Raf Skowroński: Ezt a dalt Londonban írtam, mikor szingli voltam. Abban a korszakomban kétségbeestem kerestem a szerelmet és a törődést, folyamatosan randikra jártam, egyre jobban megismerve, de lépten-nyomon meg is kérdőjelezve önmagam. Ez inspirálta a Follow-t.

Dog Days

Álmos Gergely: Kánikula dal. Eredeti munkacíme volt az „elromlott a csíra klíma”, ugyanis mikor készült, pont azon a héten tört be az első nyári, napokig tartó hőhullám. Természetesen a házi stúdiónk klímája pont ekkor romlott el, így nem győztük a szintetizátorokat hangolni, valamint a rendszer is folyton összeomlott a 40 fokos stúdióban. Ebben a dalban ennek az élménynek az összes fájdalma és izzadsága benne van. Dalszerzés alsónadrágban.

Detuned

Álmos Gergely: Habár könnyedebb ez a lemez a múltkori „ritmusgyakorlatokhoz” képest, azért csak becsempésztünk egy poliritmikus dalt, ahol a zenei koncepció az elhangolt hangszerekre épült, melyhez Kristóf elborultabb seprűjátéka nagyon passzolt. Ez a trekk is egyike a szinte teljesen élőben improvizált daloknak, melyek egy take-ben lettek felvéve.

Higher

Raf Skowroński: Ezt a dalt azután írtam, hogy visszaköltöztem Lengyelországba. Épp egy szakításon mentem keresztül, ezért sok időt töltöttem önmagam analizálásával. Ez a dal arról az időszakról szól, amikor egyfolytában azokhoz a srácokhoz hasonlítottam magam, akikkel jártam.

Moving On

Raf Skowroński: Ezt szeretem a legjobban játszani a miusszal, ugyanakkor ezt volt a legnehezebb felvenni is. Arról szól, milyen emancipáltnak érezni magad. Elengedni a múltat. Felismerni az egykor elkövetett hibákat. Meglelni a magabiztosságot.

Nil

Álmos Gergely: Nil=0. A leges-legelső dal, ami született a lemezhez. Az előző lemezről lemaradt a ritmusgyakorlatok közül a „tört ütem”. Ezt a hiányérzetet pótoltuk itt. Deep house és DnB fúziója. Továbbá sok év után elővettem újra a gitárom, ami a főtémában hallható is.

Used To

Raf Skowroński: Az első dal, amit a lemezre írtam. Emlékszem, amikor Gergely küldött egy instrumentális demószámot, a lakóhelyemhez közel, a brightoni tengerparton sétáltam, miközben fejben sorokat farigcsáltam hozzá.

Lullaby

Álmos Gergely: Altatódalunk, ezért is került a végére. Azért elaludni nem fog alatta az ember. Ez is egy take-es improvizáció a lead szintiket és a dobot is tekintve. Az álomszerűségtől a végére teljesen szétesik a dal, hogy később újra összeállhasson.

headerfotó: Szemerey Bence

https://recorder.blog.hu/2021/11/03/_semmi_kedvunk_egy_kesergo_albumot_kiadni_dalrol_dalra_a_m_us_how_to_cimu_lemeze
Így lötyögünk mi – Álmos Gergely és Raf Skowronski a mïus How To című lemezéről
süti beállítások módosítása