Gyászfeldolgozás a Mars felé stoppolva – Klippremier! Sin Seekas x Ladánybene 27: Valakiért

2021.10.29. 15:00, srecorder

sinseekas.jpg

A gyász és az azt követő üresség feldolgozását szeretné elősegíteni közös dalával a vajdasági Sin Seekas és a magyar reggae alapzenekara, a Ladánybene 27. A Valakiért című számhoz klipet is forgattak, de podcastsorozat is indul, amelyben Sóti Juli, a Sin Seekas énekesnője pszichológusokkal járja körbe a dalszövegekben felvetett témákat pánikbetegségtől a bántalmazáson át a hűtlenségig. A Valakiért az Akvárium Klubban is elhangzik majd, ahol a Ladánybene 27 tavaly elmaradt, de november 6-án végre bepótolt 35/36. születésnapi koncertjén előzenekaroskodik a Sin Seekas.

„Szerettük volna egy fontos témáról beszélni, ami mellett mindennap elmegyünk: a gyászról, és az ürességről, ami utána következik. Gombócként akad meg a torkunkon, nehéz beszélni róla, viszont elkerülhetetlenül meglephet minket” – mondja a ska-reggae-funk stílusháromszögben mozgó Sin Seekas frontembere, Sóti Juli a dalról, amely Történetek című, idén megjelent lemezükön kapott helyet. Az album szövegei a gyásztól a pánikbetegségig különféle tabutémákat boncolgatnak, ez adta az ötletet a zenekar egyik pszichológusbarátjának, hogy érdekes lenne pszichológiai szempontból elemezni és művészetterápián is alkalmazni a dalokat.

„Eltávolodtunk a veszteségeink megélésétől és azok meggyászolásától, inkább tagadjuk őket, és igyekszünk jó mélyre elrejteni, nehogy bárki is azt gondolhassa rólunk, gyengék vagyunk vagy, hogy csak terheljük a környezetünkben élőket, akik egyébként is esetlenül állnak egy gyászolóval szemben” – mondja Demeter Tünde mentálhigiéniás szakember. „Ideje lenne, hogy tágítsuk gondolkodásunkat a veszteségekkel és a gyásszal kapcsolatban, hogy miként is viszonyuljunk tudatosabban ezek megéléséhez, illetve hogyan viselkedjünk egy gyászolóval, amikor ügyetlennek és eszköztelennek érezzük magunkat a tanult tévhitek és mítoszok nyomása alatt, ahogy az a dalszövegben is felbukkan: „Az idő majd talán segít, begyógyít, remélem.” vagy a „körfogás az élet”. Az idő valójában nem tünteti el a fájdalmainkat, csak mélyre temeti őket. Azzal pedig, hogy egy gyászolónak azt mondjuk, ez az élet rendje – még ha ezzel igazat is állítunk –, nem segítünk érzelmileg, csak egy újabb terhet teszünk a vállára, a gyors elfogadás és regenerálódás elvárását.”

„Életünk során több mint 40 féle veszteséget élhetünk át, és minden veszteség után elindul a gyászfolyamat, amit sokszor nem is tudatosítunk, csak azt érezzük, hogy valami nem olyan, mint máskor. A gyász azoknak az egymással sokszor merőben ellentétes érzelmeknek az összessége, melyeket egy nagy változás vagy életünk korábbi megszokott rendjének felborulása okoz. A köztudatban a gyászt mégis szinte minden esetben valakinek a halálához kötjük” – folytatja Demeter Tünde, akit azért fogott meg a Valakiért videoklipje, mert a gyász sokféle állapota és érzése megjelenik a Mars felé stoppoló asztronauta történetében. „Egy fiatal férfi magányosan, burokban - fizikálisan egy szkafanderben –, a hátán a korábbi veszteségeivel megrakott hátizsákkal bolyong egy kietlen tájon az emlékei társaságában, néha mosollyal az arcán, míg egy másik pillanatban teljes lemondással fekszik a földön vagy épp futva menekül az érzései elől. Mégis erősen érezhető a kapcsolódás vágya, hiszen gyászunkban is szükségünk van a biztonságos kötődésre, a támogatásra, a szeretetre. Talán ilyenkor a leginkább.”

A Történetek című Sin Seekas-lemezhez kapcsolódva podcastsorozat is indul, amelyben az eredeti szakmájára nézve műsorvezető Sóti Juli beszélget pszichológusokkal. A két zenekar pedig november 6-án, az Akvárium Klubban csíphető el egy közös koncerten.

Koncert Facebook-esemény.

Sin Seekas a Facebookon.

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2021/10/29/gyaszfeldolgozas_a_mars_fele_stoppolva_klippremier_sin_seekas_x_ladanybene_27_valakiert
Gyászfeldolgozás a Mars felé stoppolva – Klippremier! Sin Seekas x Ladánybene 27: Valakiért
süti beállítások módosítása