Hagyjuk, hogy magával sodorjon. Jü: III (lemezkritika)

2021.10.28. 15:20, RRRecorder

juband_650.jpg

Mészáros Ádám, Hock Ernő és Halmos András zenekara a power trio rockolás és az improvizáció között mozog; harmadik lemezükön ezek (és különböző átmeneteik) mellé bejött a délkelet-ázsiai zenék erős hatása is. Ez a kritika először a Recorder magazin 88. számában jelent meg.

Az ázsiai ritmusok és dallamvezetés teljes természetességgel illik a trió zenéjébe, nincs semmi „egzotikum” íze. A számok felében közreműködik a jávai zenére specializálódott énekesnő, Győrfi Dóra; továbbá több számban Bolcsó Bálint elektronikával színez.

Ez az album nem jár be olyan szélsőségeket, mint az olykor metalos zúzásba, máskor absztrakt improvizációba merészkedő, 2017-es Summa. A Jü most jobban egyben tartja a zenét, átlelkesülten és lehengerlő lendülettel játszik – ami nem is annyira a rockolást jelenti (sokszor azt is), hanem a témák magától értetődőnek ható, folytonos egymásba alakulását. Lehet erre hagyatkozva sodortatni magunkat a zenével, vagy rácsodálkozni a pompás, hatalmas zenei fantáziával és alázattal kidolgozott részletekre. Mindkét módon jól járunk.

"Mintha egy pulzáló gumierdőben kergetőznénk" - Dalról Dalra a Jü III című lemeze

ju.jpgElőadó:

Cím: III

Kiadó: RareNoise

Megjelenés: 2021 szeptember 24.

Műfaj: improv-folk-rock

Kulcsdal: Cerberus

 

 

8/10

Rónai András

Jü a Facebookon.

Lemezkritikánk elkészítését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_88.jpg

https://recorder.blog.hu/2021/10/28/ju_iii_lemezkritika
Hagyjuk, hogy magával sodorjon. Jü: III (lemezkritika)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr7716708392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása