„Úgy éreztem, a szemem előtt omlik össze, amit hat év alatt felépítettünk” – skeemers-interjú

2021.10.27. 16:08, soostamas

sinco_skeemers_180906a38_91.jpg

Két éve úgy tűnt, a skeemersnek bejött az élet. Kihoztak egy tökéletes szörfpoplemezt, szerepelt daluk a Ray Donovanben, és felfigyelt rájuk a Stranger Things Grammy-jelölt zenei supervisora is. Aztán jött a járvány, és másfél évre rá feloszlott a zenekar. A miértekről Ferenczi Szoni énekest és Juhász András gitárost kérdeztük. Posztumusz interjú arról, hogyan tett be a járvány a kisebb zenekaroknak, miért nincsenek feltétlenül jó haveri viszonyban az underground bandák, és hova vezet a közösségi zenei terek kivéreztetése.

A járvány előtt kihoztatok egy nagylemezt, forgattatok három videoklipet, játszottatok showcase fesztiválokon, menő HBO-sorozatban szólt egy dalotok, jöttek a külföldi lehetőségek, pörgött a zenekar. Még 2020 végén is megjelent egy EP. Ehhez képest mintha a semmiből jött volna a feloszlás.

Ferenczi Szoni: Minden zenekarnak van az a része, amit az emberek kívülről látnak, és van, ami belül folyik. Óriási munka volt a 2019-es évünkben, és amikor jött a járvány, úgy éreztem, a szemem előtt omlik össze, amit hat év alatt felépítettünk, és nincs bennünk elég erő ahhoz, hogy visszaépítsük. Én feleltem a zenekar kommunikációjáért és menedzseléséért, ami a civil állásom mellett nagy meló volt. Akkor még bizonytalan volt, mikor lesz vége a járványnak, és úgy tűnt, kis zenekarként mi leszünk az utolsók, akik visszatérhetnek a színpadra. A zenekar útját is alapból viszontagságosnak éltük meg: doboscserék, album, ami a fiókban állt sokáig, és egyéb kisebb-nagyobb traumák.

Ennyi viszontagságon minden zenekar átesik.

Szoni: Igen, és küzdöttünk is, hogy legyőzzük ezeket, de valószínűleg nem mi vagyunk az első zenekar, aki végül úgy dönt, hogy jobb a csúcson abbahagyni.

Pihentethettétek volna a zenekart.

Juhász András: A káposzta sem a legjobb felmelegítve, nem hiszünk a pihentetésben. Sajnos útközben a motiváció és az inspiráció is elveszett, ezek nélkül pedig csak szenvedés a zenekarozás. Ez nem azt jelenti, hogy zenekar nélkül maradtunk, hiszen Krisznek [Teknyős Krisztián dobos - a szerk.] és Gegének [Szabó Gergely basszusgitáros - a szerk.] is van másik zenekara, mi hárman Norbival pedig egy új formáción dolgozunk.

Szoni: Szerintem sokan tapasztalták már, mennyire nehéz összehangolni öt ember idejét és aztán megbirkózni még azzal is, hogy sok mindenben nem értünk egyet, kompromisszumokat kell kötni. Nyilván volt emberi oldala is a szakításnak, amit mi megbeszéltünk egymás között.

skeemers_1.jpgFekete Norbert, Szabó Gergely, Juhász András, Ferenczi Szoni, Teknyős Krisztián. Fotó: Albert Alianna

Volt olyan vélemény is, hogy a kis zenekarok könnyebben tudnak alkalmazkodni a járványhelyzethez, hiszen nem a zenélésből élnek, nem kell nagy stábot fizetniük, és a kis létszámú rendezvényeket is hamarabb engedélyezték.

Szoni: Nekünk az első hullám után, 2020 nyarán érezhetően kevesebb lehetőségünk volt, mint korábban. A kényszerpihenő alatt sikerült picit analizálni magunkat, és rájöttünk fontos dolgokra, például hogy a vidéki koncertezés nem fekszik annyira. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem volt soha nagyon király vidéki bulink, de nagyon rétegzenét játszunk, és még a vidéki nagyvárosokban is azt láttuk, hogy az emberek szívesebben jönnek Budapestre egy ilyen buliért, mert annak még a hangulata is más. A pesti buborékban egyszerűen jobban át lehet adni ezt a nyugati érzést. A pár ember előtti fellépések minden zenekarra rossz hatással vannak, maximum nem vallanak róla őszintén. Nagyon szerettük volna, hogy ezen a nyáron új erőre kapjunk, de még az elképesztően király Pontoon-os koncert sem volt elég arra, hogy újratöltse a zenekart. Anyagi problémáink valóban nem voltak, nem veszítettük el a munkánkat, de a lelki teher, amit a COVID okozott, azzal fűszerezve, hogy elfáradt a zenekar, elindította azt a gondolatsort, hogy külön-külön talán jobban szuperálnánk.

Korábban se volt rátok érdeklődés vidéken?

Andris: Volt néhány emlékezetes koncertünk vidéken, de ez sajnos ritka. Ha a zene fontos helyet foglal el az életedben, akkor meg tud viselni, amikor egy Balaton-parti pavilonban a kitett székeken öt gyerek ül fagyizva, és közben szorítja a füléhez a kezét, hogy mi ez a zaj. Ott sokszor másra van igény.

skeemers-pontoon.jpgJuhász András a 2020-as pontoonos skeemers-bulin. Fotó: Csizmadia Bendegúz.

A magyar könnyűzenében nincs hagyománya a szörfzenének, pedig pörgős, dallamos, táncolható, akár népszerű is lehetne. Éreztétek úgy, hogy emiatt kicsit légüres térben mozogtok?

Andris: Abszolút. Folyamatosan gondot okozott, hogy kivel tudunk együtt játszani. Itthon azt látom, hogy a hardcore-nak és a metálnak van elhivatott közönsége, aztán néha van egy hullám vagy egy-egy kiemelkedő zenekar, de viszonylag gyorsan vége szokott lenni a lelkesedésnek.

Szoni: Egyszer volt egy baromi jó bulink, a Mindenki Fogadjon Örökbe Egy Kiskutyát ötéves szülinapján, ahol én rakhattam össze a line-upot. A Gustave Tigerrel, a Fat & Cute-tal és a The California Nightmares-zel játszottunk. Na, az egy álom volt! Akkor kezdtünk el azon agyazni, hogy mennyire király lenne, ha mi szerveznénk koncerteket magunknak, de mire eljutottunk volna odáig, lecsapott a járványhelyzet.

A 2010-es évek közepén felfutott itthon egy szörfrockhullám The Keeymennel, Panel Surferszel, Fat & Cute-tal, Surf Truckerszel. Velük nem tudtátok erősíteni egymást?

Szoni: De, főleg a Keeymennel és a Panel Surferszel játszottunk. Az első évünk nagyon szerencsésen indult, mert megjelent rólunk egy cikk a régi Indexen, amiben Sajó Dávid azt írta, hogy a Fairlady a magyar Lonely Boy, és utána nagy lett az érdeklődés irántunk. Imádták a bemutatkozó dalunkat, benne voltunk az Index dalversenyében is. Sok koncertünk is lett hirtelen, és talán a legnagyobb baj az volt, hogy nem tanultunk meg nemet mondani, annyira örültünk az egésznek. Ebből fakadóan ma már azt tudom mondani, hogy erre nem voltunk felkészülve. Emiatt történhetett, hogy Gyula, az akkori dobosunk kicsit besokallt ettől a koncertmennyiségtől, és dobost kellett cserélnünk. Itt kezdődtek a viszontagságok, már az első másfél év végén.

Szerintem van egy érdekes elképzelés az emberek fejében arról, hogy a kicsi zenekarok között milyen a viszony. Sokan azt gondolják, hogy kommunákban élünk és mindent tudunk a másikról, pedig sokszor csak odáig terjed a kapcsolat, hogy köszönünk egymásnak a folyosón, mert egy helyen próbálunk. Mindenki el van foglalva saját magával és nehéz ebből kitekinteni. Viszont amikor elmentünk az Outbreakers’ Labre, akkor esténként olyan arcokkal lógtunk, dumáltunk, röhögtünk hatalmasakat, akikről előtte azt gondoltuk, hogy megvan a véleményük rólunk, nem kíváncsiak ránk, vagy esetleg teljesen más körben mozognak, mint mi. Az élménytől nagyon belelkesedtünk, azóta sokkal nyitottabbak vagyunk mi is másokra, és folyamatosan azon gondolkodunk, hogy ezeket az embereket hogyan lehetne időről-időre összeterelni egy helyre, hogy dumáljunk, ismerjük meg egymást, játsszunk együtt.

Miért nincs összetartás a kis zenekarok között? Rivalizáltok a kevés lehetőségért?

Szoni: Ez biztosan benne van, viszont nem az egyedüli ok. Szerintem az ember – köztük én is – sokszor nagyon előítéletes, azt gondolja, hogy ő attól lesz jobb, ha a másikat lehúzza. Ez a zenei szférára szerintem különösen jellemző, hiszen ahogy mondod, alig van lehetőségünk megmutatni magunkat. Ha a pici zenekarok is nagyobb támogatást élveznének, nem kellene a zenekarba ölniük az összes pénzüket, ha valamit szeretnének csinálni, és akkor lekerülne a fókusz a görcsösen akarásról, és tudnánk picit jobban egymásra figyelni.

Közben egyre kevesebb hely van a találkozásra, sok közösségi tér, koncert-, buli- és próbaterem bezárt a Beattől a Keleti Blokkig.

Andris: A Beat on the Brat nagy veszteség volt nekünk is, sokat jártunk oda, a Blokkból pedig nekünk is ki kellett költözni. Gege és Krisz már vagy tíz éve próbáltak abban a teremben, ahova mi is becsatlakoztunk hat éve. Elképesztően szomorú, ahogy véreztetik ki ezeket a helyeket.

A Fairlady sikere meddig vitte előre a zenekart?

Szoni: Kábé egy-másfél évig volt ott nagyon erőteljesen, de a hatása még ma is érződik. Ez az, amit a legtöbben ismernek, énekelték a koncerteken, a márkák is előszeretettel használták reklámokban.

Emellett az I Don't Mind című számotok bekerült a Ray Donovan című sorozatba, és 2019-ben felléptetek a BUSH-on, ahol Nora Feldernek, a Stranger Things zenei supervisorának is bejött a zenétek, az előadásán lejátszotta két számotokat is. Ez mennyit lendített a zenekar szekerén?

Szoni: Ez vezetett oda, hogy leszerződtünk egy Los Angeles-i syncügynökséggel, akik videojátékokba, sorozatokba, filmekbe próbálják értékesíteni a számainkat. Nagyon hálásak vagyunk, hogy erre lehetősége van egy pici magyar zenekarnak. Ennek a hatása érződik a lejátszási számokon is, de nem ugrott meg a követőink száma. Vicces volt, amikor megdorgált minket a syncügynökség, mert feloszlottunk, ugyanis a zenei supervisorok szeretik a kicsi zenekarokat támogatni, nem pedig azokat, akik már feloszlottak.

Ezekhez a lehetőségekhez elsősorban szerencse kell, hogy a megfelelő embereknek megtetsszen a zenétek?

Szoni: A nagy része szerencse. A régi Indexen volt egy felhívás, hogy jön Nora Felder a BUSH-ra, és én az esélytelenek nyugalmával beküldtem két dalt, a Fairladyt és a Surfboardot. Nora 200 jelentkezőből választott ki néhányat, köztük minket is, akiknek a dalát lejátszotta a BUSH egyik listening sessionjén, és olyan dolgokat mondott rólunk, amit álmunkban sem gondoltuk, hogy valaha megtörténhet. Két hétre rá már jött Kanadából a szerződés egy ügynökséggel, rajtuk keresztül pedig a Ray Donovan-es lehetőség. Aztán átkerültünk a Los Angeles-i ügynökséghez, ahová szintén Nora ajánlott be minket. Ehhez viszont kellett az, hogy betaláljon nála a zenénk. Volt olyan listening session is a 2019-es BUSH-on, amin a supervisor nagyon lehúzta a zenénket, azt mondta, hogy olyan, mint a Gwen Stefani, ami alapból nekem nagy megtiszteltetés, de ő pejoratívan használta. Szóval ilyen is volt.

SKEEMERS-LEGEK

Legjobb dal

Szoni: Bathroom Song, Boy Who Refused, Same Shoes.

Andris: Fine, Same Shoes. A Same Shoes a blink-számom, a Fine írása idején pedig rengeteg Together Pangeát hallgattam, ez nyomokban hallható rajta.

Legjobb lemez

Szoni: Twenty Twenty EP.

Andris: The Venice Period.

Legjobb szöveg

Szoni: Same Shoes, Abandoned Child. Ha felnőttként felderíted és felvállalod, hogy gyerekként min mentél keresztül, az először nagyon fájdalmas, de aztán rengeteget meríthetsz abból, hogyan lettél az, aki. Mindkét szám ezt járja körül.

Zeneileg kihoztátok a skeemersből, amit ki lehetett?

Andris: Ha nem is százszázalékosan, de igen. Ez a zene sok esetben a hangzásról szól, nem a technikai tudásról vagy a komplexitásról. Ha sokat hallgatod, ráérzel a stílusjegyekre.

Mi a szörfhangzás titka?

Andris: Sokféle setup van, de amit én szeretek, az a Fender gitár, régebbi, csöves Fender erősítő, alap fast pedál, dobból Ludwig, a rockabb hangzás. Az utolsó EP-n, a Twenty Twenty-n már egész közel kerültünk ahhoz a hangzáshoz, amit megcéloztunk. Az első nagylemezen (The Venice Period) még keresgéltük, kísérleteztünk, de annak az a bája. A másodikat (Can’t Do No Good) már Krisztiánnal vettük fel, és az ő dobolásának sokkal punkosabb a húzása, ami meghatározta, milyen számokat írtunk.

Szoni: Mindkét lemezt nagyon szeretem, de a másodikat kicsit érettebbnek éreztem. Jobban tudok azonosulni Krisztián dobolásával, viszont Gyula meg technikás volt, és énekesként nagyon érezte, hogyan kell ezeket a számokat eldobolni.

Mi a legjobb abban, hogy szörfzenét játszotok?

Szoni: Nekem az, hogy teret ad a dühlevezetésre. Sokat segített, hogy én is tudtam olyan zenét csinálni a magam stílusában, amiben kiadhatom az indulataimat, érzéseimet. Komplett életszakaszokat hagytam ott azokban az albumokban.

Andris: Én nagyon későn, huszonévesen kezdtem el gitározni. Előtte basszusgitároztam egy ska zenekarban, de nem írtam számokat, csak lekísértem a zenét. Aztán a lakótelepen vettem egy gitárt húszezer forintért egy 12 éves sráctól, és elkezdtem számokat írni. Elég limitált volt, mit tudtam eljátszani, és a szörfrockban alacsony a belépési küszöb. Ha le tudsz fogni két akkordot, és ráérzel a fílingre, akkor tök jó számokat írhatsz. Egyszerű gitártémákból és dallamokból pörgős zenét csinálni marha jó érzés.

A következő zenekarotok is beachpopos/szörfpunkos lesz?

Szoni: Hasonló lesz, de más emberekkel. Már nagyon várjuk.

szöveg: Soós Tamás

headerfotó: sinco

https://recorder.blog.hu/2021/10/27/_ugy_ereztem_a_szemem_elott_omlik_ossze_amit_hat_ev_alatt_felepitettunk_skeemers-interju
„Úgy éreztem, a szemem előtt omlik össze, amit hat év alatt felépítettünk” – skeemers-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr7016737108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása