Két színészóriás, akik imádják egymást - Jessica Chastain és Oscar Isaac

2021.10.26. 15:58, onozorobi

header2_6.jpg

Együtt jártak színiiskolába, egyidőben hódították meg a filmvilágot, szerepeltek már együtt filmben, nemrég egy tévésorozatban mutatják be a színészet magasiskoláját. Duplaportréban tekintjük át Jessica Chastain és Oscar Isaac karrierjét, akik varázslatosak a Jelenetek egy házasságból új verziójában, de a mozivásznakon is folytatják a diadalmenetüket. Ez a cikk először a Recorder magazin 88. számában jelent meg.

TANULMÁNYOK

A New York-i Juilliard School a krém krémje, ha művészetekről van szó. Itt tanult a drámatagozaton többek között Robin Williams, Kevin Kline, William Hurt, Viola Davis, Adam Driver, Laura Linney, és Val Kilmer. Chastain két évvel korábban (2003-ban) végzett, mint Isaac, de itt ismerkedtek meg és lettek barátok.

ÁTTÖRÉS ELŐTT

Jessica: Útja diploma után a színpadra vezetett; játszott Shakespeare-t Philip Seymour Hoffmannal és Csehovot Michelle Williamsszel. A filmvilág viszont akkor figyelt fel rá, amikor Al Pacino színházi rendezésében megkapta Salome szerepét. Pacino filmet is forgatott az előadásból, ami pár évvel később került moziba, amikor Chastain már filmsztár volt. 

20151003jessica-chastain2.jpg
Jessica Chastain a Salome című filmben

 

Oscar: A guatemalai származású színész már a Juilliard előtt és alatt is kapott pár kisebb szerepet moziban és tévében, de első jelentős filmszerepe a bibliai témájú A születés 2006-ban, amelyben Józsefet alakította. Feltűnt Soderbergh Che Guevara-biográfiájában és Ridley Scott 2010-es, Russell Crowe főszereplésével készült Robin Hoodjában.

010_a7a12145_412.jpg
Léa Seydoux és Oscar Isaac a Robin Hood című filmben

 

A CSAPBÓL IS...

Jessica: A 2011-es cannes-i filmfesztiválon mutatták be Terrence Malick várva-várt eposzát, Az élet fáját és mindenki azt kérdezte, hogy ki ez a csodálatos ismeretlen nő Brad Pitt oldalán? Hamarosan megtudhattuk, hiszen öt másik filmje is mozikba került ebben az évben és hirtelen a csapból is Chastain folyt. Az adósságban ő volt a fiatal Helen Mirren, a Coriolanusban Ralph Fiennes rendezte, a Take Shelterben pedig Michael Shannon mellett állta a sarat.

Oscar: Ugyanez az év és ugyanez a cannes-i versenyprogram bizonyult sorsfordítónak Isaac karrierjében is. Bár Chastain filmje nyerte meg az Arany Pálmát, de Isaac szerepelt a fesztivál legnagyobb dobásában, a Drive-ban, ami Ryan Goslinggal és Carey Mulligannel együtt azonnal a szereposztók listáinak élére repítette. Ebben az évben játszott Madonna rendezésében, a W.E.-ben is, ami a poplegenda legtöbb filmes projektjéhez hasonlóan nem kapott túl jó kritikákat, de a színészeket többnyire dicsérték.

DÍJESŐ

Jessica: A 2011-es filmdömpingből végül A segítség című jó szándékú limonádéért jelölték Oscarra, de színes bőrű szereplőtársai, Octavia Spencer és Viola Davis nagyobb eséllyel indultak. A következő évben azonban már a főszereplők mezőnyében ismerték el és máig az Oscar legnagyobb igazságtalanságai között szokás számon tartani, hogy nem nyert a Zero Dark Thirty bámulatosan ellentmondásos főhősnőjének megformálásáért. A film mindenesetre azonnali klasszikus lett és kilenc év távlatából aktuálisabb, mint valaha.

063_162546280.jpg
Jessica Chastain az első Oscar-gáláján (2013)

 

Oscar: A Coen-testvérek szinte sosem hibáznak, de a 2007-től 2013-ig tartó szériájukat bármely rendezőlegenda megirigyelhetné. A Llewyn Davis világa egy keserédes hangulatú csoda, aminek egyik legfontosabb összetevője Oscar Isaac profi énekhangja, valamint szomorú kölyökkutya-szemei. A film Cannes-ban zsűri nagydíjat nyert, de a 2013-as ultraerős Oscar-mezőnyben Isaac sajnos csak a Golden Globe-jelölésig jutott. Golden Globe-ot egyébként nyert is, két évvel később, a Mutassatok egy hőst! című remek HBO-minisorozat főszerepéért.

063_504400474.jpg
Oscar Isaac a Golden Globe-díjával 2016-ban

 

ELSŐ KÖZÖS MUNKA

Az Egy durva év férfi főszerepére az akkor már Hollywoodban is szépen befutott Javier Bardem szerződött le, de miután kiszállt, Jessica régi barátját, Oscar Isaacot javasolta. 

010_a7a15005_013.jpg
Jessica Chastain és Oscar Isaac az Egy durva év című filmben

 

A bevándorlók által mozgatott New York-i alvilág kiapadhatatlan filmes téma, de J.C. Chandor filmjében az a legérdekesebb, hogy az Isaac és Chastain által megformált maffia-álompár hogyan tartja meg a kertvárosi idill és a tisztességes családi vállalkozás álcáját. Jessicáé volt a látványosabb, Lady Macbeth-szerű és pár mémgyanús jelenetet is felvonultató szerep és hajszálon múlott, hogy összejöjjön érte egy harmadik Oscar-jelölés.

KIRÁNDULÁSOK A BLOCKBUSTEREK VILÁGÁBA

Jessica: Viszonylag sokáig szinte kizárólag presztízs-drámákban vállalt szerepet, de Christopher Nolan (Csillagok között) és Ridley Scott (Mentőexpedíció) kedvéért, apróbb szerepekben kipróbálta a sci-fi műfaját. A franchise filmeknél viszont rendre rosszkor kapcsolódott be: A Vadász és a Jégkirálynő sehol sem volt az első részhez képest, csakúgy, mint az Az – Második fejezet és az X-Men-sorozatnak is a Sötét főnix jelentette az alkonyát. Negyven után viszont meglepetésre előtört belőle a feminista akcióhős és a meglehetősen középszerű Ava után már nemzetközi női szupercsapatot trombitált össze a The 355-hez.

Oscar: Az X-Men-sorozatba még Jessica előtt eggyel, az Apokalipszisre ugrott be, de legalább övé volt a főgonosz címszerep. A sci-fi világát egy oldalsó kiskapun, az Ex Machina című szuperkreatív indie-vel vette be, majd Alex Garland második, már a Netflixen kijött filmjében (Expedíció) is volt egy kisebb kulcsszerepe.

Közben viszont jött a visszautasíthatatlan ajánlat: főszerep a Star Warsban. Az új trilógia előrehaladtával némileg jelentőségét vesztette a karaktere, de Az ébredő erőben még ő volt az újjáéledt klasszikus egyik legfőbb arca. Idén újra ott van az év legfontosabb blockbusterében, a Dűnében, a főhős apját alakítja.

ÚJRA EGYÜTT

Az Egy durva évhez Jessica protezsálta be Oscart, most fordítva történt. Miután leszerződött Ingmar Bergman klasszikusának újragondolására, Isaac kifejezetten Chastaint akarta feleségnek. Mivel ekkor a színésznő már leszerződött Ibsent játszani a West Enden, Michelle Williams ugrott be. Majd jött a COVID és mindent átrendezett, Chastain pedig visszatérhetett a „munkahelyi férjéhez”. 

jelenetek.jpg
Oscar Isaac és Jessica Chastain a Jelenetek egy házasságból című tévésorozatban

 

A Jelenetek egy házasságból egy univerzális történet, aminek nagyon jót tett a majdnem fél évszázaddal későbbi leporolás. A nemi szerepek megcserélése csak most, 2021-ben lett lehetséges és a két színész közti több évtizedes barátság olyan bámulatos összhangot eredményezett, ami még az eredetiben a női főszerepet alakító (és Chastaint a 2014-es Miss Julie-ban rendező) Liv Ullmann elismerését is kivívta. 

A velencei filmfesztiválra időzített premieren pedig egy internetszenzációvá vált pillanatot is előidéztek: sokak szerint annak az 52 másodperces klipnek kellett volna az Arany Oroszlánt nyernie, amikor Oscar gyengéden végigsimítja Jessica karját, majd belecsókol a hónaljába. Szerencsére a házastársaik tudják, hogy ez is színészet!

A KÖZELJÖVŐ 

Jessica: Miközben az HBO-n hétről-hétre izgulhatjuk végig a Jelenetek egy házasságbólt, Jessica az idei Oscar-szezon éllovasává lépett elő a The Eyes of Tammy Faye-jel. Életrajzi film, elcsúfító smink, ellentmondásos személyiség megváltási narratívája – mind pipa, de az első kritikák szerint imitáció és sminkes bravúr helyett érzékeny, empatikus alakítást láthatunk, ami méltán hozhatja meg az első Oscart Jessicának.

Oscar: A Dűne egyértelműen az ősz egyik legfontosabb bemutatója, amitől az egész iparág a mozi feltámadását várta. Ilyen ambíciói nincsenek az amerikai mozikban szeptember eleje óta futó The Card Counter című szélhámosfilmnek, de Paul Schrader rendező legalább akkora alakítást hozott ki Oscarból, mint legutóbb Ethan Hawke-ból a First Reformedban. 

MAGYAR SZÁL

Jessica: Két filmet is forgatott Magyarországon: Az adósságot és a Mentőexpedíciót. Az előbbi alatt kitalálta, hogy nagyon szeretne találkozni Tarr Bélával (aki épp A torinói lovat forgatta vidéken), de a sűrű gyártási terv miatt végül ez nem jött össze.

010_a7a13220_210.jpg
Jessica Chastain egy budapesti utcán Az adósság című filmben

 

Oscar: Ethan Hawke-kal nemrég még a Margit-szigeten rótták együtt a köröket, miközben a Marvel következő sorozatos nagy dobását, a Moon Knightot forgatták. Tavalyelőtt a Dűne munkálatai miatt tartózkodott hazánkban.

szöveg: Onozó Róbert

https://recorder.blog.hu/2021/10/26/ket_szineszorias_akik_imadjak_egymast_jessica_chastain_es_oscar_isaac
Két színészóriás, akik imádják egymást - Jessica Chastain és Oscar Isaac

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr6416736076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása