„Hiába volt szó baromi sok pénzről, inkább visszamentem bluest játszani” – Ian Siegal-interjú

2021.10.16. 16:44, srecorder

ian-siegal3.jpg

Az európai bluesélet egyik legsokoldalúbb és legnépszerűbb előadója, az angol Ian Siegal 2019-ben bejelentette, hogy visszavonul a koncertezéstől. A többszörös díjnyertes zenész most mégis újra úton van, szentendrei koncertje előtt ültünk le vele, hogy áttekintsük harmincéves karrierjét az angliai puboktól egészen Mississippiig, Kaliforniáig és a karibi szigetekig, és tisztázzuk, a búcsúkoncertek után hogyhogy még mindig úton van. Ian Siegal ma este adja magyarországi turnéja utolsó koncertjét a Muzikumban.

Emlékszel az első fellépésedre, amikor azt érezted, ez az, innentől kezdve ezt akarom csinálni?

Az unokatesómnak volt egy duója, amivel egy barátunk esküvőjén játszottak. Elénekeltem velük két soul dalt, egy Temptations- és egy Wilson Pickett-számot. Attól a pillanattól kezdve függővé váltam. 16 éves voltam ekkor. Két évvel később elkezdtem gitározni.

Rögtön blues-zal kezdted?

Igen, az érdekelt a legjobban. De játszottunk mindenfélét, folkot, countryt, és popzenét is. Buddy Hollyn, Chuck Berryn és The Beatlesön nőttem fel. A suliban mindenki hatvanas évekbeli zenéket hallgatott, mint például a The Who, a Rolling Stones, vagy a Small Faces, de én inkább az ötvenes éveket szerettem.

Hogyhogy nem a brit bluest?

Azt hiszem, fiatal voltam hozzá, és tíz évvel lemaradtam róla. Ha korábban születek, az első bluesélményem a Cream lett volna és Eric Clapton, de a brit blues addigra már elérhetővé tette az eredeti előadókat, úgyhogy nekem már adott volt, hogy őket hallgassam. Valójában a brit bluest mindig is gyengének tartottam. Miért hallgatnék Eric Claptont, ha hallgathatok Freddie Kinget is?

18 évesen, a nyolcvanas évek végén kezdtél gitározni, majd nem sokkal később koncertezni. Milyen volt akkoriban az angol zenei élet?

Egészen a kilencvenes évekig voltak a pubokban koncertek. Amikor felköltöztem Portsmouthból Nottinghambe, heti hat nap tudtam játszani a környék kocsmáiban. Akkor még létezett a pubkultúra, mindenki ismert mindenkit, olyan volt az egész, mint egy család. Átszámítva legfeljebb ötven eurót lehetett így keresni egy este, ami nem sok. De heti hat nap, pláne egy 20-21 évesnek… Elég klassz volt. Ebből a pubkultúrából mára semmi se maradt, sőt, már a kilencvenes évek elején is haldoklott. Korábban ott fedeztek fel a zenekarokat, Elvis Costello, Nick Lowe, Joe Jackson is ebből a szcénából jött. De azok az idők már rég elmúltak.

ian-siegal4.jpgIan Siegal 2019-ben a Dürer Kertben. Fotó: Nagy János.

Hogy csöppentél bele a nottinghami pubszíntérbe?

Egyszer beestem egy jam sessionre, és már meg is volt az első zenekarom. Ilyen egyszerű volt. Idősebb, tapasztaltabb zenészekkel játszottam, viszont én mutattam meg nekik Tom Waits zenéjét, és az ő egyik dala után Mr. Siegalnek neveztük el a zenekart. Ezt követően mindenki elkezdett Ian Siegalnek hívni, és ez a név azóta is megmaradt. Rövidesen mi lettünk a környék egyik legnépszerűbb bandája. Vasárnaponként egy olyan pubban játszottunk, ahova száz ember fért be, de rendszerint kábé kétszázan jöttek, és aki nem jutott be, kint állt az utcán. Visszatekintve ez egyáltalán nem sok ember, de mi ettől már híresnek éreztük magunkat. Ami kicsit szomorú. Nagyon fiatal voltam még és arrogáns is lettem ettől. Azt éreztem, hogy nagy hal vagyok a kis vízben. Márpedig ha fiatal vagy, jobb, ha inkább kis hal vagy a nagy vízben. Úgyhogy Londonba költöztem, ahol teljesen mellbe vágott, mennyivel jobbak a zenészek, mint én. Sokkal magasabban volt léc.

Ez frusztrált?

Nem, mert nagyon hamar a megfelelő emberek között találtam magam. De félelmetes volt. Ekkor tanultam a legtöbbet, mert olyan zenészek vettek körül, akik amerikai blueselőadókat kísértek. Sokkal tapasztaltabbak voltam nálam, sokkal többet tudtak, és csak néhány évvel voltak idősebbek. Nagyon gyorsan nagyon jó képzést kaptam tőlük.

Te nem játszottál brit bluest, inkább a tradicionális amerikai vonalat és a countryt hoztad, meg persze Tom Waitset. Mennyire illettél a londoni színtérbe?

A legtöbben blues-rockot játszottak, én meg az említett zenéket, meg soult. Az biztos, hogy bevittem valami új elemet az énekes-dalszerző vonallal, ami akkoriban egyáltalán nem volt jelen Londonban. Nem is ismertem senkit, aki ilyesmit játszott volna. Akkoriban a country sem érdekelt senkit, de én írtam a dalaimat és jól elvoltam. Aztán 27-28 évesen egy időre bekerültem egy britpop bandába is. Egy mamutkiadó, talán a Geffen érdekeltségébe tartozó cégnél voltunk. Tudod, amikor megmondják azt is, hogyan öltözködj… Utáltam az egészet. Szóval hiába volt szó baromi sok pénzről, inkább visszamentem bluest játszani.

31-32 évesen jutottál el odáig, hogy felvedd az első lemezed, a Standing In The Morningot.

Igen, az volt az első valódi lemez, egy német kiadónál. Ami aztán megpróbált lehúzni engem, nem fizették ki a jogdíjaimat. Rohadékok.

ian-siegal2.jpgIan Siegal a 2015-ös BluesFesten az O2 Arénában. Fotó: Rob Blackham.

Nem sietted el az első lemezt.

Azt hiszem, az a baj a fiatal zenészekkel a mai bluesszíntéren, hogy 19-20 évesen már lemezt készítenek anélkül, hogy meglenne hozzá a tapasztalatuk. Felfedezik őket, ott van mögöttük egy kiadó, egy producer, egy sajtós, csinálnak nekik egy lemezt, de nem koncerteznek, nem játszanak klubokban, nincs tapasztalatuk. Így az album után nem is tudják továbbvinni a produkciót. Ehhez pedig az is hozzátartozik, hogy azok tehetik ezt meg, akiknek a szüleik ezt kifizetik. A brit bluesszcéna mostanra nagyrészt gazdag gyerekekből áll.

A 2004-es Meat and Potatoes lemezzel jött meg az áttörés az európai bluesszíntéren, majd az amerikai sikereket az első amerikai lemezed, a Skinny hozta meg 2011-ben. Ez egy észak-mississippi blueslemez, nagyon imponáló gárdával: a Grammy-jelölt Cody Dickinson volt a producer, és a legendás észak-mississippi blueszenészek, R.L. Burnside és Junior Kimbrough fiaival vetted fel Mississippiben. Tudatosan akartál visszatérni a gyökerekhez?

Voltak elképzeléseim a lemezről, meg ismertem a környéket, de inkább csak így alakult a dolog. Azt tudtam, hogy együtt akarok dolgozni Codyval, és ő választotta ki a zenészeket, a Burnside-okat és a Kimbrough-kat. És ő hívta a dobok mögé Rod Blandet, a Memphisben élő brit big band dobost, aki valami egészen új ízt adott a zenéhez. Emlékszem, Roddal alig értettük, mit beszélnek a Burnside-ok meg a Kimbrough-k. Az esetek felében fogalmam sem volt, mit mondanak, mert megvan a saját szlengjük, a saját beszédmódjuk. De nagyon jófejek voltak, élveztem a közös zenélést.

A lemezt aztán jelölték a legjobb kortárs blues kategóriában a Blues Music Awardson. Ezzel te lettél az első brit, aki megkapta a jelölést.

Összesen háromszor jelöltek, egyszer se nyertem, de már az is hihetetlen, hogy egyáltalán jelöltek. És így ismerkedtem meg Jimbóval. (Jimbo Mathus mississippi dalszerző, zenész, producer – S.R.W.) Épp most vettünk fel egy lemezt Kaliforniában, aminek ő a producere. Énekel rajta Shemekia Copeland, játszik Tom Waits dobosa, Steve Hughes, és Jimmie Wood is harmonikán. Ez határozottan nem blueslemez lesz. Lesz rajta blues, de country és gospel is.

ian-siegal-jimbo-mathus-hirez.jpgIan Siegal és Jimbo Mathus. Forrás: Green Note.

Kezdettől fogva jellemző rád ez a műfaji sokszínűség. Egyáltalán blueszenésznek tartod magad?

Egyáltalán nem! Mármint nyilván az volt rám a legnagyobb hatással, de engem egyébként is zavar, ha egy fehér ember blueszenésznek nevezi magát. Ismerek néhányat, akik megérdemlik ezt a titulust, de ők tényleg ennek szentelték az életük minden egyes napját. Én nem.

Hogy határoznád meg akkor saját magad?

Talán leginkább dalszerző-énekesként. Azt gondolom, közelebb állok az Americanához, mint a blueshoz. De persze a blues is Americana. Tom Waitset vagy Bob Dylant sem nevezi senki blueszenésznek, pedig náluk is nagyon erős a blueshatás. Na, nem mintha hozzájuk akarnám magamat hasonlítani.

2019-ben bejelentetted, hogy felhagysz a turnézással. Adtál is búcsúkoncerteket, most mégis egy turné közepén vagy, és új albumról beszélgetünk. Mi történt?

Mindenki emlékeztet erre a bejelentésre… Igen, abba akartam hagyni, de aztán jött ez a kurva COVID. Még mindig van egy csomó koncertem, amit a járvány miatt most kell bepótolnom. Épp most beszéltem a belgiumi szervezőmmel, aki azt akarta, hogy mondjak le egy holland bulit egy nagyobb fesztivál miatt, de egyszerűen nem tehetem meg, mert ezek a koncertek még a járvány előttről maradtak vissza. Egyszerűen nem olyan könnyű abbahagyni a turnézást. Aztán itt van ez az új lemez, ami 2022 februárjában-márciusában jelenik meg. Akkor meg majd amiatt kell turnézni. Szóval még végig kell csinálnom 2022-t, és remélhetőleg 2023 nyarán le tudok állni.

Miért akarod abbahagyni a koncertezést?

Egyszerűen belefáradtam. Régebben kétszáz koncertet adtam évente, de még az utóbbi években is több, mint százat. Ez nagyon sok. Most már szeretnék egy helyen maradni. Két hónap múlva végleg kiköltözünk a feleségemmel a Karib-térségbe. Gondolkodtam azon is, hogy szeretnék nyitni egy kis szórakozóhelyet azon a szigeten, ahol élünk, de az nagyon sok munka. Mindenesetre szeretnék egy biztos helyet végre, ahol például tarthatok kutyákat.

A zenélést nem hagyom abba, továbbra is fogok dalokat írni, de sokkal kevesebbet akarok utazni. Évente egyszer átjövök majd játszani Hollandiába, Franciaországba, Belgiumba, Olaszországba és Magyarországra, ez tuti. És persze ott van a Braindogs. [Quimby-tagok, Ripoff Raskolnikov, Mischa den Haring és Ian Siegal Tom Waits tribute zenekara – a szerk.] Ha mást nem is csinálnék, az évi egy hét a Braindogszal biztosan megmaradna. És szeretnék a karibi közösségben is csinálni valamit. Már most is foglalkozom menhelyi kutyákkal, amit szeretnék folytatni, illetve tervezem, hogy zenei programokat szervezek a helyi börtönbe, az iskolákba és a szeretetotthonokba.

ian_siegal2021.jpgIan Siegal a 2021-es magyar turnéján, a kecskeméti Ápoló Klubban. Fotó: Podlovics Péter.

A Karib-térség magától értetődő választásnak tűnik egy kalóztól. Honnan jött amúgy ez a kalózdolog? A ruháidban, az ékszereidben is megjelenik, sőt, Little G Weevil kisfia meg volt róla győződve, hogy valódi kalóz vagy. Little G írt is rólad egy számot Captain Siegal címmel.

Jó kérdés, már nem is emlékszem. Talán az USA-ban kezdődött az angol akcentusom miatt. De ez már úgy rám ragadt, hogy egy másik barátom elhitette az ötéves kisfiával, hogy falábam van, úgyhogy bármekkorát belerúghat, én úgyse érzem majd…

Idén töltötted be az ötvenet, harmincéves pálya van mögötted. Gondolom végeztél számvetést. Van olyan, amit másképp csináltál volna?

Nem szoktam ezen gondolkodni, mert beleőrülnék. De lehettem volna ambiciózusabb. Talán korábban kellett volna Londonba költöznöm, küzdhettem volna jobban kiadói szerződésért… A kortársaim közül – mármint a brit bluesszíntéren – talán én vagyok a legszerencsésebb. Több figyelmet kapok, és több sikert értem el azzal, hogy azt csinálom, amit akarok, és nem kötök kompromisszumokat. Nem tudom, hogy boldogabb lennék-e most, ha annak idején jobban próbálkozom. Egyszerűen szerencsés voltam, hogy megtörténtek velem a dolgok anélkül, hogy igazán próbálkoztam volna. Ami azt illeti, elég lusta vagyok – de nagyon szerencsés.

szöveg: Sam Redbreast Wilson

headerfotó forrása: Ian Siegal Facebook-oldal

Ian Siegal tavalyi búcsúkoncertje a Muzikumban:

Ian Siegal egyik dala a 2005-ös Meat & Potatoesról:

Ian Siegal holland zenekarával Ripoff Raskolnikov egyik dalát játssza:

És az I'd Rather Go Blind című Etta James-klasszikus Siegal előadásában:

A Braindogszal:

https://recorder.blog.hu/2021/10/16/_hiaba_volt_szo_baromi_sok_penzrol_inkabb_visszamentem_bluest_jatszani_ian_siegal-interju
„Hiába volt szó baromi sok pénzről, inkább visszamentem bluest játszani” – Ian Siegal-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr216723682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása